
Messi 50. szabadrúgásgólja után még messisebb gólt lőtt
Meglepte a Valladolid a Barcelonát a spanyol bajnokság 11. fordulójában játszott meccsen, kedd este. A Barca ugyan már a 2. percben vezetést szerzett Clement Lenglet megpattanó lövésével, ám a kiscsapat negyedórán belül egyenlített.
Röhejes ügyetlenkedés után a világ legjobbja lett
Marc-André ter Stegen olyan kapusbakikkal indult, hogy cirkuszban kéne mutogatni. Mára viszont a Barcelona egyik legnagyobb erőssége lett. A német kapus tiszteletbeli katalán lett, de hazájában épp most válik közellenséggé.
Ter Stegen kapus is tud hibázni, későn mozdult egy szabadrúgásra, kvázi Olivas lábára ütötte a labdát, ami onnan a kapuba pattant, 1-1.
A Barcelona reagált, Messi találta meg szép íveléssel a tizenegyespont környékén Vidalt, aki még szebb, szinte balettos mozdulattal irányította a hálóba a labdát, 2-1 a 30. percben.
Messi a félidő hajrájában sem engedte ki a kezéből a meccset, amikor csapata szabadrúgáshoz jutott. Természetesen ő állt a labda mögé, ha 30 méteren belül kapnak szabadot, nem nagyon variál az argentin.
A volt Barca-kapus Masip nem ért oda a rövidre, a labda a bal felső sarokba vágódott, 3-1.
Karrierje 50. szabadrúgásgólja volt ez, 44-et lőtt a Barcában, 6-ot az argentin válogatottban.
A meccs negyedik gólja - már a szünet után - talán a szabadrúgásnál is pazarabb volt, Messi labdakezelése miatt. A gólpasszt Rakitic adta, 4-1.
Az ötödik gólban a csapatjáték volt a nagy, na meg a gólpassz a végén, Messitől. Az argentin 2 assziszttal és két góllal zárt, a végeredmény 5-1 lett.
A Barcelona visszavette a vezetést a tabellán, két ponttal előzi a Granadát.
A nap másik meccsén:
- Alaves - Atletico Madrid 1-1

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Armand Duplantis újabb világcsúcsa rúdugrásban
A svéd klasszis 11. alkalommal döntötte meg a világrekordot.
március 1., 11:50
- Sport
Egy év fizetett szülési szabadságra lettek jogosultak a női teniszezők
Azokat is támogatják, akik béranya vagy örökbefogadás útján válnak szülővé.
32 perce
- Sport
Megvan a FIA első áldozata, 16 millió forintnak megfelelő büntetést szabna ki
Minden, ami a Formula–1-es teszten történt: áramkimaradás, parkoló busz, zuhanó üvegpanel.
március 1., 14:08
- Mindeközben
Millie Bobby Brown a világ legrövidebb szoknyájában állt kamerák elé, kis híján mindent megmutatott, amit nem akart
2 órája
- Sport
Emberrablók fogságába került az edzésre tartó válogatott futballista
Felfegyverzett bűnözők csaptak le rá.
március 1., 15:04
- Sport
Márton Viviana az év legjobb európai ifjúsági sportolója
A 18 éves magyar tekvondós az EOC 54. kongresszusán vehette át a Piotr Nurowski-díjat.
március 1., 08:56
- Sport
Ízekre szedik a szurkolók Cristiano Ronaldót az al-Nasszr újabb zakója után
Vereség a századik szaúdi mérkőzésén.
március 1., 11:14
- Sport
Hazai győzelem után jutott negyeddöntőbe a Fehérvár AV19
Ellenfele a legutóbbi három idényben aranyérmes gárda lesz.
március 1., 07:42
- Sport
Brutális kungfurúgással küldte kórházba ellenfelét a Millwall kapusa az FA-kupában
A sérült játékost percekig ápolták, még az oxigénpalack is előkerült.
március 1., 14:49
- Címlapon
A Becsületesnepper elmondta, milyen autót érdemes venni a munkáshitelből, de úgyis BMW lesz
Nézze meg Ön is, milyen autót vehet a munkáshitelből!
2 órája
- Mindeközben
Bárki részt vehet Gáspár Győző és Bea 8. esküvőjén, akinek van 1,2 millió forintja az egzotikus útra
4 órája
- Sport
Varázsolt a vén muskétás, pedig az ellenfelet hívták Magicnek
Stephen Curry 56 pontja majdnem karriercsúcs.
február 28., 09:51
- Sport
Nikitscher Tamás megszerezte első pontját Spanyolországban
Négy vesztes meccs után jött a hazai döntetlen.
március 1., 07:15
- Sport
Az olimpiai pénzjutalmakat övező botrány hatására vizsgálat indult a szomszédban
A számvevőszék ellenőrző testülete lendült akcióba.
március 1., 16:20
- Sport
Visszatér, és külföldön folytatja karrierjét az olimpiai bajnok Varga Dénes
A pólós a párizsi olimpia után azért kis esélyt látott még a folytatásra.
március 1., 06:53
- Mindeközben
Különleges tárgyat vásárolt volna a Kincsvadászokban Fejes Tamás Wolf Katinak, de meghiúsult a terve
5 órája
- Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz
António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.
3 órája
- Címlapon
Orbán Viktor nem szakít a hagyománnyal, megvan hol mondja március 15-i beszédét
De vajon mennyit változik az üzenet Brüsszel elfoglalásához képest?
7 perce
- Mindeközben
Gelencsér Tímea kiakadt azon, hogy a kutyáját nem engedték be, amikor ügyintézni akart
tegnap, 22:04
- Címlapon
Valami készül, támadás jöhet a kormánytól
Bejelentésre készülhet Orbán Viktor, először mond beszédet jegybankelnökként Varga Mihály.
3 órája
- Mindeközben
Kanye West volt barátnője elárulta, miért öltözteti kirívó ruhákba partnereit a rapper
tegnap, 18:45
- Sport
Magyar kapus vállalna főszerepet a világ legnagyobb téttel bíró futballmeccsén
A válogatottnál is számításba vett hálóőr eladná Böde Dánielt az angol másodosztályba.
március 1., 06:19
- Sport
Kiderült, milyen büntetést kapott a rasszizmussal megvádolt José Mourinho
Egyesek szerint a portugál vezetőedző régóta sértegeti a török embereket.
február 28., 09:45
- Sport
Sallai szerint elképesztő légkör vár a magyar labdarúgó-válogatottra Isztambulban
Nem tart attól, hogy kifütyülik-e majd klubcsapata stadionjában.
február 28., 10:15
- Sport
Hosszú időre eltiltották a botrányhős bírót, aki korábban Jürgen Kloppot szidalmazta
Ezen kívül egy másik ügyben is folyik ellene eljárás.
február 28., 14:58
- Sport
Nemzeti kincs volt, most közellenség lett a Trumppal barátkozó világsztár
Magára haragította honfitársait az egyetemes sporttörténelem kiemelkedő alakja.
február 28., 15:40
- Sport
Erre az angliai sorozatra még a világ másik végén is felkapták a fejüket
Ez az igazi karácsonyi csoda?
március 1., 06:11
- Sport
Két játékos azonnali hatállyal távozott a Tatabánya kézilabdacsapatától
Mindketten a horvát PPD Zagreb csapatához igazoltak.
február 28., 15:36
- Sport
Ételmérgezés tizedelte meg a mezőnyt a rangos mexikói tenisztornán
Több világsztár játékos ki sem tudott állni mérkőzésére.
február 28., 11:45
- Címlapon
VSquare: a TEK Dodikot ment kiszabadítani Boszniába, a közös gyakorlat csak fedősztori
Egyelőre minden érintett testület és szervezet hallgat.
2 órája
- Sport
Olimpiai bajnok úszónk elárulta, mi játszott jelentős szerepet közelmúltbeli sikereiben
Volt, hogy hajnali 4 órakor már sétálgatott az olimpiai faluban.
február 28., 12:05
- Mindeközben
Borbás Marcsi már az oltárnál tudta, válás lesz házassága vége: „Már nem lehetett visszafordulni, elsírtam magam”
tegnap, 15:48
- Sport
Jelentős anyagi veszteséggel zárták Szoboszlai Dominikék az előző pénzügyi évet
Komoly mínuszt jelentett az, hogy az Európa-ligában játszott a csapat.
február 28., 13:15
- Sport
Kenderesi Tamás: „Meggyalázták az életemet, minden gátlás nélkül, tönkretettek”
Ügyvédje szerint hamarosan mindent elmondanak, és lesz meglepetés.
február 28., 21:08