Se új pálya, se pénz, se csapat, csak 29 kapott gól
További Futball cikkek
- Neymar elmondása szerint nyáron távozik szaúdi csapatától, és Messiékhez költözik
- A másodosztályban utolsó Budapest Honvéd kirúgta vezetőedzőjét, Laczkó Zsoltot
- IDEA Intézet: az 1,3 millió Fradi-drukker háromnegyede Fidesz- vagy Mi Hazánk-szavazó
- Hatalmas bajban a Chelsea sztárja, doppingvétség miatt kaphat többéves eltiltást
- A címvédő Internazionale hatalmas verést mért riválisára az olasz bajnoki rangadón
A november 24-i Tállya–Ózdi Kohász SC bajnoki még azok figyelmét is felkeltette, akik nem követik hétről hétre az NB III. keleti csoportjának küzdelmeit. A meccs végeredménye 29-0 lett, a komoly gondokkal küzdő ózdi csapatban nagyrészt ifisták játszottak, a legidősebb játékos 21 éves volt, nem csoda, hogy már a félidőben 17-0 volt az állás.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága kedden úgy döntött, hogy kizárja az Ózdot, miután az nem tudta igazolni köztartozás-mentességét, és nem felelt meg a Bozsik-programban való szereplés kötelezettségének sem. Ez azt jelenti, hogy a soron következő kupameccsüket sem játszhatják le, tudtuk meg a klubtól. Az MLSZ döntése ellen fellebbeztek.
A csapat a hétvégén a Hatvan ellen játszott volna. „Akik a döntés miatt örömtüzeket gyújtanak az önkormányzatnál, azokat kérem, hogy vegyenek vissza az örömből, mert ez még nem jogerős döntés” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Gál László klubelnök. Szerinte nem volt megalázó a fiataloknak, hogy ilyen körülmények között kellett kiállniuk a Tállya ellen, az MLSZ szabályzata egyébként is 16 éves kortól teszi lehetővé az NB III.-as szereplést. Nem kényszerítették a játékosokat, maguk döntöttek úgy, hogy vállalják a meccset, és erre büszkék is. A felnőttcsapatból egyetlen játékos volt a pályán azon a meccsen, mégpedig Gál Benedek, Gál László fia.
Gál László nem először tűnik fel a magyar futballban: korábban a Ferencvárosnál, a Fehérvárnál és a Honvédnél is dolgozott különböző beosztásokban. 2011-ben adócsalás miatt ítélték el a Fehérvár több korábbi ügyvezetőjét, köztük Gált is.
Se új pálya, se fizetések
Az ózdiak vesszőfutása nem most kezdődött. Összesen 12 pontot vontak le tőlük kizárásukig, mert utánpótláscsapataik nem tudtak megfelelő létszámmal kiállni. Az infrastruktúra sem volt rendben, ezért nem játszhattak saját pályájukon, többnyire Hatvanban tartották meg a bajnokikat.
Vita alakult ki a klub és az önkormányzat között a stadion felújítása miatt. A klub a városvezetésre mutogat, mondván, a sikeres tao-pályázat ellenére (a hírek szerint 250 milliót kaptak az MLSZ-től, a klub szerint csak 157 milliót) nem támogatta az NB III.-as meccsekre alkalmas pálya építését, a lelátó és az öltöző felújítását. Az önkormányzat viszont azzal érvel, hogy minden szükséges hozzájárulást megadtak, a fejlesztések azonban elmaradtak, a pénz meg eltűnt. (A tao-támogatás ügyében nyílt levélben fordult Csányi Sándor MLSZ-elnökhöz Riz Gábor fideszes országgyűlési képviselő.)
Fidrus Péter, aki az előző önkormányzati ciklusban sportért is felelős alpolgármesterként dolgozott, a Nemzeti Sportnak arról beszélt, hogy az MLSZ eljárást indított a klub ellen, és kamatostul követeli vissza a pályázati pénzt. Rákérdeztünk a szövetségnél, hogyan áll az eljárás, de nem kaptunk választ.
Az ózdiak összeomlása azért is furcsa, mert az elmúlt egy-másfél év eredményeit nézve egy felfutóban lévő csapat benyomását keltették. Az előző szezonban megnyerték a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei első osztályú bajnokságot, nyáron nagy nevű szakembert igazoltak Várhidi Péter korábbi szövetségi kapitány személyében. Sokáig semmi sem utalt arra, hogy fél év múlva a megszűnés szélére kerül az ózdi foci.
Pár nappal ezelőtt ugyanakkor egy erős jelzés érkezett arról, hogy nincs minden rendben a Kohásznál: a szakmai igazgatóként és edzőként dolgozó Várhidi novemberben elhagyta a süllyedni látszó hajót. Amikor távozott ezt írta:
Sajnos látni kell, hogy az egyesület egyre lehetetlenebb helyzetbe kerül, így az általam eltervezett szakmai munkát immár nem tudjuk elvégezni, sem az alaposan megcsappant létszámú utánpótlásban, sem a felnőtt korosztályban. Nem használhatjuk a városi stadiont, egyáltalán nem tudunk edzeni, nem tudjuk egyben tartani a keretet. Ebben a helyzetben részemről vállalhatatlan a folytatás, hiszen ilyen körülmények között nem tudok segíteni a klubnak.
A fizetések csúszása, elmaradása miatt a játékosok nagy része az elmúlt hónapokban távozott Ózdról, ezért állhatott elő az a helyzet, hogy tizenévesekkel álltak ki a Tállya ellen.
Ha ennek a csóró városnak nem lesz focija, akkor mi marad?
A távozó játékosok közül többen az Ózdi Kohász szurkolói Facebook-oldalán üzentek. „Mi játszani jöttünk, aki azt mondja, azért nem állunk ki, mert zsoldosok vagyunk, az téved! [...] Mindenkinek van családja, mi szeptember óta egy forintot se láttunk a klubtól, húztuk, ameddig lehetett, feladtuk. Nem tudom, hogyan állnátok hozzá, ha 3 hónapig egy forintot sem látnátok” – írta egyikük.
Egy másik játékos arról mesélt nekünk, hogy másfél évig úgy tűnt, minden rendben van a klubnál, jó volt a légkör, „lehengerlően mentek a dolgok”. Aztán egyre feszültebb lett a légkör, elkezdtek elmaradozni a fizetések. Azt is furcsának tartotta, hogy a bajnoki cím után távozott az addigi edző, a játékosként a Ferencvárossal a Bajnokok Ligáját is megjárt Zoran Kuntić. A játékosok sokáig annak ellenére is maradtak Ózdon, hogy hónapokon keresztül nem kaptak fizetést. Előfordult, hogy saját pénzükön utaztak a meccsre, volt, aki elment fodrásznak, hogy meg tudjon valamiből élni.
Ez a játékos azt írta, edzőként is dolgozott a klubnál, az egyik utánpótláscsapatot vitte. Ott is érezhetőek voltak az anyagi problémák: könyörögni kellett, hogy új labdákat kapjanak, bizonytalan volt, hogy kapnak-e pénzt utazásra és a tornák nevezési díjaira. Neki négyhavi bérével tartozik a klub, ez majdnem 250 ezer forintot jelent, az elmaradt játékosi fizetése ebben nincs benne. Nem jött volna el, ha a szakmai feltételek rendben lettek volna, mondta.
Hát, bakker, ha ennek a csóró városnak nem lesz focija, akkor mi marad?
A Facebook-oldalon megszólalt Gál László fia, Gál Benedek is. Viccesnek nevezte a pletykákat, hogy az apja ellopta a klub pénzét, drága kocsikkal jár. Azt írta, a klub vezetése hónapok óta ingyen dolgozik, hogy a játékosokat ki tudják fizetni, apja a családjától kért kölcsön. „Köszönettel, egy másik ózdi játékos, akinek szintén munkát kellett vállalnia, mégis ott volt Putnokon” – zárta üzenetét.
Majka karolta fel az ózdi focisulit
Gál László nyilatkozataiban részben a Hétvölgy Focisulit okolja a kialakult helyzetért. A focisuli ellopja az utánpótláscsapataikban focizó gyerekeket, ezért nem tudtak megfelelő létszámban kiállni a Bozsik-programos meccseiken, állítja a Kohász elnöke.
Az említett ózdi focisuli gyakorlatilag a semmiből jött létre. Augusztus végén alakult meg, és az első edzéseket szeptemberben tartották. Az alapítók mind valamilyen formában kötődnek Ózdhoz: ott születtek, élnek, vagy a városi csapatnál játszottak, edzősködtek. Egyikük, Farkas Zsolt is a Kohásznál nevelkedett, játszott a felnőttcsapatban, 18 éve fejezte be játékos-pályafutását, azóta edzőként és játékvezetőként dolgozik. Az Indexnek azt mondta, a szülők keresték meg őket azzal, hogy látva a Kohász helyzetét, foglalkozzanak a gyerekekkel.
Nyáron már látszott, hogy baj van a Kohásznál: elmaradtak az edzések, eligazoltak a gyerekek, voltak, akik abbahagyták a focit, a fizetések csúszása miatt az edzők elmentek a csapattól. Jelenleg 80-90 gyerekkel dolgoznak, közülük körülbelül ötvenen fociztak korábban a Kohásznál. Négy korosztállyal indultak, de annyian jelentkeztek hozzájuk, hogy létrehoztak U8-as, U10-es és U12-es csapatokat is.
Farkas Zsolt szerint nem igaz, amit Gál mond, miszerint a focisuli miatt nem tudtak ki állni a Kohász korosztályos csapatai. Az idősebb, U14–U19-es csapatoknál sem volt meg a létszám sokszor, ezekből született a pontlevonások zöme, mondta. Ha nincs a focisuli, akkor a gyerekekkel is ugyanaz történik, mint a felnőttcsapattal, így viszont van egy biztos alap az ózdi foci újraépítéséhez.
Ifjúság elleni bűntett, ami az utolsó meccsen történt. Nem lett volna szabad kitenni ennek ezeket a gyerekeket, szakmailag és emberileg is védhetetlen a klub döntése. Sajnálom a kialakult helyzetet, de az MLSZ részéről jogos a kizárás.
Hozzátette, volt játékosként neki is rossz végignéznie, ami az ózdi focival történik. „Aki nem szereti a focit, most már az is tudja a városban, hogy ki az a Gál László.”
És hogyan sikerült a nulláról néhány hónap alatt felépíteniük egy majdnem száz gyerekkel működő focisulit? Farkas Zsolt elmondás szerint „emberfeletti támogatásokat” kaptak, ami nagyban köszönhető annak, hogy a focisuli egyik alelnöke Majoros Péter, azaz Majka. „Sok kapu megnyílt a neve és a városban ismert stáb miatt.” Az egyik sportruházati cégtől felszereléseket, helyi és más városban működő vállalkozásoktól pedig különböző felajánlásokat kaptak a gyerekek; volt, aki pénzt adott, más labdát, melegítőt.
Könnyebbséget jelentett, hogy az Ózdi Városi Sport Egyesület szakosztályaként alakult meg a focisuli, így nem kellett új egyesületet létrehozniuk, az önkormányzattól pedig 2 millió forint támogatást kaptak. Amíg az időjárás engedte, a sportközpont által üzemeltetett stadion egyik pályáját használhatták, ezt havonta 5000 forintért bérelték, a rossz idő beállta óta tornatermekben tartják az edzéseket.
A városnak ki kell vetnie magából az ilyen embert
Megkerestük az ózdi önkormányzatot is, Janiczak Dávid jobbikos polgármestert emailben értük el. Válaszában azt írta, hogy az önkormányzat rendkívüli sportbizottsági ülést hívott össze szerdára, erre Gál Lászlót is meghívták, de nem sikerült elérniük.
A bizottság javasolni fogja a képviselő-testületnek, hogy vonják vissza a klub névhasználati jogát és a TAO-pályázat támogatását, illetve javasolni fogják a sportlétesítmények kezelőjének, hogy bontsa fel a klubbal a szerződést, mivel több százezer forinttal tartozik felé a klub.
Minderről december 12-én dönthet a testület.
A városvezetésnek nincs információja arról, hogyan jutott ebbe a helyzetbe a klub, miért nem tudták kifizetni a játékosokat, hivatalos megkereséseikre egy ideje nem válaszolnak. Az MLSZ legutóbb arról tájékoztatta az önkormányzatot, hogy 50 százalékos büntetőkamatot vetett ki a klubra a fel nem használt tao-támogatás miatt, a követelést pedig átadták a NAV-nak behajtásra.
Információink szerint az országos Jobbik ajánlotta Gál Lászlót az ózdi klubnak. Janiczak Dávid ezt megerősítette, azzal a kiegészítéssel, hogy a párt sporttanácsadója, Tömör Tones Zsolt ajánlotta Gált, de a klub maga döntött a kinevezéséről, neki és a Jobbiknak nem volt ráhatása erre.
Az ózdi polgármester reméli, hogy a klubnál is lesznek következményei a történteknek.
Azt gondolom, hogy a klub elnöke akkora mértékű anyagi és erkölcsi károkat okozott, hogy az ilyen embert a város ki kell hogy vesse magából, és ez meg is fog történni.
2017-ben maga is úgy számolt be Gál érkezéséről Facebook-oldalán, hogy vele együtt olyan szakemberek érkeztek a csapathoz, akiktől előrelépést várhatnak. Azt nem tudta megmondani, hogy Gál esetleges leváltása után újra működőképes lenne-e az idén 110 éves klub. Az viszont biztosra vehető, hogy a kizárással, a névhasználati jog visszavonásával és a pályahasználati szerződés felmondásával végképp ellehetetlenülne a felnőtt labdarúgás Ózdon.
Gál: Az önkormányzat meg akarja szüntetni a klubot
Gál László klubelnök egészen másképpen látja a történteket. Állította, egyetlen edző sem hagyta el a csapatot az elmúlt időszakban, játékos is csak egy. Akik nem voltak ott a Tállya ellen, azok továbbra is a klub játékosai, de mivel el akarnak igazolni a télen, nem hajlandóak játszani, mondta megkeresésünkre. Elismerte, hogy voltak elmaradások a fizetésekben, összesen 15 millió forinttal tartozik a klub a játékosok felé, körülbelül három hónap alatt gyűlt össze ez az összeg. Kérdésünkre, miért nem tudott fizetni a klub, azt mondta, voltak bizonyos megállapodásaik, amiket a másik fél nem teljesített. Másrészt nem kapták meg az MLSZ-től az NB III.-as tagságért járó díjat, ami fedezné az elmaradt béreket. „Nem akarok belemenni, miért nem, de hivatalos útra tereltük az ügyet. Ha időben megkapjuk ezt a pénzt, minden rendben lenne most.”
Tagadta Gál, hogy a klub tartozna az ózdi önkormányzat felé, szerinte fordítva pont áll a helyzet: az önkormányzat nem teljesítette a pályabérleti szerződésben foglaltakat, ebben az ügyben is jogi lépéseket tettek. Szerinte az önkormányzat a klub megszűnését akarja elérni, mert csak így tudná semmissé tenni a 2017-ben kötött támogatási megállapodást, amivel másfél évtizedre elveszítené a városi stadiont. Az MLSZ-nek is jelezték, hogy vitában állnak az önkormányzattal, de a szövetség meg sem hallgatta a klubot.
Van egy nagyobb összegű tartozása a klubnak, de Gál azt mondta, ennek részleteiről – hogy pontosan mekkora összegről van szó, és kinek tartozik a klub – nem beszélhet a nyilvánosság előtt. (A történet ismeretében csak a tao-támogatásról, illetve a NAV-ról lehet szó.) Már tárgyaltak ennek rendezéséről, van is esély a megállapodásra, a játékosok játékjoga lenne a fedezet. A tao-támogatást már elköltötték, mégpedig sportfejlesztésre. Gált idézve: „Felépítettünk egy klubot.” Ebből a pénzből hoztak létre új szakosztályokat, például az asztaliteniszt és az ökölvívást. A klubelnök szerint minden szabályszerűen történt, el tudnak számolni a pénzzel.
Mi Ózdon úgy gondoltuk, lehet ezt a taót jobban is csinálni, lehet műfüves pályát építeni és közben eltartani a klubot egyszerre.
(Borítókép: Ózdi Stadion. Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index)