Hugó
-6 °C
10 °C
Index - In English In English Eng

EL: nagy verésbe szaladtak bele Szoboszlaiék

2020.02.20. 21:17

Az Európa Ligában is megkezdődött a kieséses szakasz, a versenyben maradt csapatok a legjobb 16 közé játszották a párharcok első mérkőzéseit. A nap legnagyobb vesztesének, Szoboszlai Dominik csapata a Red Bull Salzburg tűnik, ami 4-1-re kapott ki az Eintracht Frankfurttól.

A Frankfurt nyerő embere a japán Kamada Dajcsi lett, aki mesterhármassal zárta a mérkőzést. Az első félidőben két gólt szerzett, majd a 53. percben az ő góljával már 3-0-ra vezetett a német klub. Három perccel később már 4-0 volt, amire csak a hajrában, tizenegyesből tudott válaszolni a Salzburg.

Szoboszlai kezdő volt, de a 71. percben lecserélték.

A játéknap másik nagy meglepetése, hogy a tavaly a Bajnokok Ligájában a legjobb négy közé bejutó Ajax 2-0-ra kikapott a spanyol Getafétől, 

Az Internazionale hozta a kötelezőt, 2-0-ra verte idegenben a Ferencvárost kiejtő bolgár Ludogorecet, Eriksen és Lukaku szerezték a gólokat, utóbbi a 95. percben talált be büntetőből.

A bajnokságban sem túl meggyőző Manchester United 1-1-et játszott a BL-ből kieső Brugge-zsel. A belgák szereztek vezetést egy kapuskirúgás után a 15. percben, majd Martial egyenlített a 36. percben.

A visszavágókat a jövő héten rendezik.

Eredmények, a nyolcaddöntőbe jutásért, 1. mérkőzések:
Sahtar Donyeck (ukrán)-Benfica (portugál) 2-1 (0-0)
gólszerzők: Alan Patrick (56.), Kovalenko (72.), illetve Pizzi (66., tizenegyesből)

Eintracht Frankfurt (német)-RB Salzburg (osztrák) 4-1 (2-0)
g.: Kamada (12., 43., 53), Kostic (56.), illetve Hvang (84.)

PFC Ludogorec (bolgár)-Internazionale (olasz) 0-2 (0-0)
g.: Eriksen (71.), Lukaku (94., tizenegyesből)

Club Brugge (belga)-Manchester United (angol) 1-1 (1-1)
g.: Dennis (15.), illetve Martial (36.)

CFR Cluj (román)-Sevilla (spanyol) 1-1 (0-0)
g.: Deac (59., tizenegyesből), illetve En-Nesziri (83.)

FC Köbenhavn (dán)-Celtic Glasgow (skót) 1-1 (0-1)
g.: N'Doye (52.), illetve Edouard (14.)

Getafe (spanyol)-AFC Ajax (holland) 2-0 (1-0)
g.: Deyverson (38.), Kenedy (93.)

Sporting CP (portugál)-Basaksehir (török) 3-1 (2-0)
g.: Coates (3.), Sporar (44.), Vietto (51.), illetve Visca (77.)

Glasgow Rangers (skót)-SC Braga (portugál) 3-2 (0-1)
gólszerzők: Hagi (67., 82.), Aribo (76.), illetve Fransergio (11.), Ruiz (59.)

AS Roma (olasz)-KAA Gent (belga) 1-0 (1-0)
g.: Pérez (13.)

VfL Wolfsburg (német)-Malmö FF (svéd) 2-1 (0-0)
g.: Brekalo (49.), Mehmedi (63.), illetve Thelin (47., tizenegyesből)

AZ Alkmaar (holland)-LASK Linz (osztrák) 1-1 (0-1)
g.: Koopmeiners (86., tizenegyesből), illetve Raguz (26.)

Olimpiakosz (görög)-Arsenal (angol) 0-1 (0-0)
g.: Lacazette (81.)

APOEL (ciprusi)-FC Basel (svájci) 0-3 (0-1)
g.: Petretta (16.), Stocker (53.), Arthur (66.)

Bayer Leverkusen (német)-FC Porto (portugál) 2-1 (1-0)
g.: Alario (29.), Havertz (57., tizenegyesből), illetve Luis Diaz (73.)

Wolverhampton Wanderers (angol)-Espanyol (spanyol) 4-0 (1-0)
g.: Diogo Jota (15., 67., 82.), Neves (52.)