Dárdai: Egy karton banánért nem rakom be a gyereket játszani

A pihenését megszakítva adott interjút Dárdai Pál a Nemzeti Sportnak, amelyben elmondta, hogy bár Berlinben a maszkokat és kesztyűket leszámítva ugyanúgy zajlik az élet, mint korábban, azért rend és fegyelem van.

Három fia, Palkó, Márton és Bence a kert épségét szem előtt tartva futballozik otthon, ő maga pedig azért nem száll be, mert kétszer is műteni kellett a nagylábujját, így jelenleg lábadozik.

A közelgő munkába állása kapcsán elmondta, hogy mindig is az volt a terv, hogy a megbeszélt és megérdemelt egyéves pihenő után visszatér, és eredetileg is azt gondolta, hogy oda tér vissza, ahonnan indult, vagyis az utánpótláshoz.

Egyelőre még nem dőlt el, hogy az U15-ös, U16-os vagy U17-es keret mellé kerül, sőt, lehet, hogy utánpótlás-koordinátor lesz, de csinál problémát ebből, bárhova kerül, tud alkalmazkodni.

Attól, hogy voltam szövetségi kapitány, illetve vezetőedző a Bundesligában, nem érzem cikinek, hogy gyerekeket kell edzenem. Sőt! Sokan nem értik meg, nekem nem az az elsődleges, mennyit keresek. Ha van valami jó a jelenlegi helyzetben, az talán az, hogy némelyek rádöbbenhetnek, mennyi minden fontosabb a pénznél

– mondta, hozzátéve, hogy korábban sem nagyon foglalkozott a külső dolgokkal.

Évekkel ezelőtt, amikor az U15-ös csapatot irányítottam, a játékosok szerettek, de a szülők sokáig utáltak. Hogy miért? Mert nem bratyiztam velük. Sosem voltam az a típus, aki ha kap egy karton banánt a zöldséges apukától, játszatja a gyerekét. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy az év végére mindent megnyertünk, amit lehetett, öt különböző sorozatban végeztünk az élen, az egyik legrangosabb nemzetközi torna döntőjében a Real Madridot győztük le. Az évzáróra kiderült, nem viszem tovább a csapatot, tartottam hát egy búcsúbeszédet, minden sráchoz külön-külön szóltam. Kik sírtak legjobban? A szülők...

A gyerekkel való munkát nagyon várja már, mint mondja, megvan a szépsége, hogy az év végére kiderül, jól dolgozott-e, és mindenki fejlődött-e eleget. „[I]tt nincs akkora stressz, mint a felnőtteknél. Ha tíz nullára nyersz, nem dicsérnek agyon, de ha netán kikapsz, akkor sem akarják a fejedet venni. Volt két-három hónap, amikor sűrűn hívogattak, egyik mesés ajánlat jött a másik után. Ha valamelyiket elfogadom, egy életre rendben vagyunk anyagilag, de csak gyerekként érdekelt, hogy csörögjön a persely, felnőttként már nem.”

Beszélt arról is, hogy nem vágyik jelenleg élvonalbeli csapathoz, sosem álmodott luxusautókkal teli garázsról vagy magánrepülőről.

Amiről álmodtam, egy szép feleség, három fiú, egy jó óra és egy balatoni ház volt. Ebben a sorrendben. Mára ez megvalósult, innentől fogva nincs miért kaparnom.

Ez persze nem jelenti a motiváció hiányát, csak azt, hogy nem kell mindenáron elvállalnia egy munkát, nem kell távol lennie a családjától, amelytől az elmúlt években rengeteget kapott – most igyekezett, igyekszik visszaadni nekik valamit.

Régen a nyaralások során sem volt erre példa, mert hol az egyik, hol a másik gyerek volt edzőtáborban vagy iskolában. Most azonban itt van mindhárom. Tényleg sokat fociznak, öröm nézni őket. Közben jókat veszekednek, csak a Papa hiányzik... Akkor volt minden ilyen, amikor még ő is köztünk volt. De amikor megy a vita, hogy bent volt-e a labda, vagy sem, magamban mosolygok, mert tudom, hogy itt van velünk.