Malvin
11 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

Kilencezer futballmeccs után most először fordult elő ilyen jelenet

2020.06.18. 09:22

Több mint három hónap szünet után folytatódhatott az angol futballbajnokság, és az Aston Villa-Sheffield United meccsen egyből olyan jelentet játszódott le, amilyet kis túlzással senki sem tudott elképzelni. A mérkőzés hivatalosan 0-0-val ért véget, ez azonban most nem jelenti azt, hogy a labda ne haladt volna át teljes terjedelmével az egyik gólvonalon.

A 42. percben az Aston Villa norvég kapusa, Örjan Nyland (ő védett a magyar-norvég Eb-pótselejtezőkön is) nem túl magabiztosan húzott le egy beadást, majd csattársa, Keinan Davis lényegében a saját kapujába sodorta a kapusát, a labdával együtt. A Sheffield játékosai jelezték is Michael Oliver játékvezetőnek, hogy a labda bizony a kapuban volt, de a gólvonal-technológia nem jelzett, a bíró órája sem mutatta, hogy gól lett volna, így folytatódott a mérkőzés, mintha mi sem történt volna.

A kapu előtt szituációkat hét kamera rögzít meccs közben, csakhogy Nyland, a védők és a kapufa pont úgy takarhatták el a labdát és a gólvonalat, hogy még ennyi kamera képéből sem lehetett egyértelműen megállapítani, hogy valójában teljes terjedelmével bekerült-e a labda a kapuba. A videóasszisztens, a VAR kezelői sem jelezték Olivernek, hogy gól született volna.

Az eset utána  gólvonal-technológia Twitter-fiókja egy közleményt is kiadott, amelyben azt írják, hogy korábban 9000 meccsen tesztelték a rendszert, de ilyen anomáliát még sohasem produkált. Emiatt elnézést is kértek a Premier League-től és a Sheffield Unitedtől is.

Az újonc Sheffield így 44 ponttal áll a bajnokság 6. helyén, egy ponttal elmaradva a Manchester Unitedtől. A szintén újonc Aston Villa azonban a bennmaradásért harcol, 26 ponttal az utolsó előtti, 19. helyen állnak.