
- Sport
- Futball
- felcsút
- nb i.
- puskás akadémia
- európa liga
- bajnokok ligája
- anzsi mahacskala
- fk quabala
- sc olt
- bóltfelagið 1971
Nem csak Felcsúton vált valóra az illiberális futballálom

További Futball cikkek
-
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
- Összegyűlnek Budapesten a futballvilág vezető szereplői, izgalmas programokkal várják az érdeklődőket
- „Nem követtem el komoly bűnt, nem ítéltek börtönbüntetésre, mégis úgy érzem magam”
- Soha nem látott díjazás jön a klub-vb-n, többet lehet keresni, mint a Bajnokok Ligájában
- Nagy csapás érte a Bayern Münchent, két kulcsjátékosa is megsérült
Valószínűleg maga Orbán Viktor sem gondolta volna, amikor még a Felcsút SE-ben focizott, hogy az 1800 fős falu csapata egyszer nemzetközi kupában indul majd. Márpedig a Honvéd 2-1-es legyőzésével szombaton eldőlt, hogy a Felcsút – immár Puskás Akadémia néven – harmadik helyen zárja az NB I.-et, vagyis a következő szezonban az Európa Liga selejtezőjében indulhat.
A Felcsút 2013-ban jutott fel először az NB I.-be, első évében a 14., a következőben 10. lett. 2016-ban kiestek, de ez nagyban az élvonal létszámcsökkentésének volt betudható. Mindössze egyetlen évet töltöttek az NB II.-ben, 2017-ben újra elsőosztályú volt a taopályázatokon taroló csapat. Az előző két évben 6-7. helyen végeztek, az idei bronzérem tehát nagy ugrás az akadémia jellegét egyre jobban elvesztő Puskásnak.
Nem először történik meg a futballtörténelemben, hogy egy csapat a semmiből felemelkedve ér el meglepő sikereket. Ami változik, hogy ezt saját erőből, vagy a politikának, esetleg egy gazdag befektetőnek köszönhetően viszik véghez.
Máshol is népszerű az illiberális futballálom
Romániában sem példa nélküli, hogy a nulláról épít komoly futballcsapatot a hatalom. Az SC Olt 1979-ben jutott fel a román élvonalba, ami bravúros teljesítménynek számított a mindössze három évvel korábban alapított klubtól. A futballtörténeti pillanat egyetlen szépséghibája, hogy a csapat Nicolae Ceaușescu szülőfalujában, Scornicestiben játszott, mondhatni volt némi hátszelük. A csapatban még korábbi BEK-győztes játékosok is megfordultak, köztük volt a később a Chelsea-ig jutó Dan Petrescu is. Egészen 1991-ig szerepeltek az első ligában, egyszer majdnem még a nemzetközi kupaindulás is összejött nekik, ebben tehát elmaradnak a Puskástól.
Ceaușescu halála az SC Olt sorsát is megpecsételte, a gyors felemelkedést legalább olyan gyors zuhanórepülés követett: Ceaușescu kivégzése után már nem nyertek meccset, simán kizuhantak az élvonalból, mostanában a negyedosztályban játszanak. Természetesen a tízezres falu sem úszta meg stadion nélkül, akkora létesítmény épült, amibe a település teljes lakossága kétszer belefért volna. A román diktátor bukása óta csendben rohad az épület, mindent kiloptak belőle, ami mozdítható volt.
Ennyi maradt Ceaușescu futballkalandjából
A 10 ezres Scornicesti 30 ezres stadiont kapott a Kárpátok géniuszának szülőfalujában. Feljutottak az első osztályba, onnan süllyedtek el. Ropogott a beton a talpunk alatt a Viitorul stadion bejárásán, a régi VIP most hajléktalantanya.
Az azerbajdzsáni FK Qabalának nincs több évtizedes múltja, a klubot 1995-ben alapították még Goy Gol néven, és tíz éven keresztül amatőr egyesületként működött. A profivá válás évében átköltöztek a Goy Gol városától 170 kilométerre található Gabalába, ahová az Igazságügyi Minisztérium jegyezte be a csapatot. A költözéssel névváltáson is átesett a klub, egy ideig Gilan FK néven futott, 2007-ben vette fel a jelenleg is használt Qabala nevet. Mindössze 11 évvel a megalapítás után a klub 2006-ban feljutott az azeri élvonalba, azóta háromszor harmadik, kétszer második helyen végeztek a bajnokságban, 2019-ben pedig kupagyőztesek lettek.
Hatszor indulhattak az Európa Ligában, ebből kétszer egészen a csoportkörig jutott a 12 ezres város csapata. A magyar klubcsapatok is megirigyelhetnék ezt a statisztikát.
A másik ismertebb azeri csapat, a bajnokságot sorozatban hétszer megnyerő Qarabağ FK még rajtuk is túl tesz, mivel 2017-ben bejutottak a Bajnokok Ligája csoportkörébe, ahol az AS Romával, a Chelsea-vel és az Atlético Madriddal játszhattak.

Mini olimpia, de 10 milliárd dollárba került
Pénteken rajtol Bakuban az első Európa Játékok. Az azeriek a sportból politkát csináltak. Kétszáz magyar induló lesz a kontinens olimpiáján. Csonka mezőnyök, sok versenyző, új sportágak.
Visszatérve az FK Qabalához, a klub felemelkedése sem a véletlen műve. Azerbajdzsán illiberális vezetőjének, az elnöki tisztséget 2003 óta betöltő Ilham Aliyev fejéből pattant ki az azeri futball felfuttatásának ötlete, ennek egyik példája a Qabala előretörése. Nagyon nem kell ezen meglepődni, a sport stratégiai ágazatnak számít Azerbajdzsánban, egymás után rendezik a különböző világversenyeket, 2016 óta Forma-1-es futama is van az országnak. Értelemszerűen pénzből sincs hiány a Qabalánál, 2010-ben az Arsenal egykori védőjét, Tony Adamset szerződtették edzőnek, a hírek szerint évi egymillió fontért vállalta a feladatot. A stadionjuk legalább visszafogott, csupán 4500 férőhelyes.
Feröeren még a Felcsúton is túltettek
A cseh FK Chmel Blšanyt nem támogatja sem politikus, sem gazdag oligarcha, a 70 éves fennállása alatt mégis indulhatott kétszer is nemzetközi kupában. Tegyük hozzá, nem a Bajnokok Ligájáról vagy az Európa Ligáról van szó, hanem az Intertotó-kupáról.
Mindezt úgy, hogy a Blšany nevű faluban még annyian sem élnek, mint Felcsúton, a lakosság épphogy eléri az 1000 főt.
A kiscsapat 1998-ban jutott fel a cseh első osztályba. Abban a szezonban mutatkozott be a felnőttek között a csapat 17 éves kapusa, Petr Čech, aki később nagy karriert futott be, évekig volt a Chelsea, majd az Arsenal kapusa.
A csapat az első élvonalbeli évében kisebb szenzációt okozva a 6. helyen végzett a bajnokságban, aminek köszönhetően a következő évben elindulhattak az Intertotó-kupában Egészen az elődöntőig jutottak, egy görög és egy fehérorosz csapatot vertek ki addig. 2001-ben szintén ott lehettek a nyári meccsínséget enyhíteni hivatott kupasorozatban, az elődöntőben az olasz Lecce állította meg őket. 2006-ig volt élvonalbeli a FK Chmel Blšany, majd a kiesés után egyre jobban visszacsúsztak, amibe anyagi gondok is belejátszottak. Miután már az ötödosztályú bajnokságban sem tudtak elindulni, a klubot feloszlatták 2016-ban.
Ahogy a Felcsút és a FK Chmel Blšany példája mutatja, a település mérete nem lehet gátja a sikernek. Sandoy a Feröer-szigetek egyik tagja, körülbelül 1300-an laknak a szigeten, tehát még a magyar falunál is kevesebben. A sziget saját futballcsapata, a Bóltfelagið 1971 sokáig a feröeri harmadosztályban vitézkedett, 1986-ban sikerült először feljutniuk a legalacsonyabb ligából. 1988-ban a másodosztályú bajnokságban is bajnokok lettek, ami azt jelentette, hogy alig másfél évtizeddel a klub megalapítása után az élvonalban játszhattak.

A két bajnoki címet nyerő csapat magját fiatal tehetségek alkották, köztük volt Eli Hentze, aki egészen 2007-ig volt a klub játékosa, később pedig edzőként vezette a csapatot. Az áttörést mégis légiósok hozták meg: az 1989-es idénynek egy lengyel edzővel vágtak neki, vele együtt két lengyel focista is érkezett a B71-hez, nekik köszönhetően jelent meg a profi szemlélet a feröeri viszonylatban is kicsinek számító klubnál.
Soha nem esett szó köztünk a kiesésről vagy a bajnoki cím megnyeréséről. Csak játszani akartunk
– emlékezett vissza a klub első élvonalbeli évére Hentze.
Ez a laza hozzáállás annyira működött, hogy a B71 első nekifutásra megnyerte a feröeri Premier League-t. méghozzá veretlenül, 9 pontos előnnyel.
A zárófordulóban 6-2-re semmisítették meg a címvédőt, a többszörös bajnok és kupagyőztes Havnar Bóltfelagot.

Igazi mennyből a pokolba-jellegű történet a B71-é, mert a következő szezonban rögtön kiestek. Abban az évben rendkívül szoros volt a bajnokság; jól jelzi ezt, hogy ha megnyerik utolsó meccsüket, akár harmadikok is lehettek volna. Azóta folyamatosan az első két osztály között ingázik a B71 – egyszer még a harmadosztályig is visszazuhantak – az idei szezonban megint az élvonalban játszanak. A bajnokcsapat tagja szerint a mai viszonyok között lehetetlen lenne megismételni az akkori sikerüket, túl nagy szerepet lett a futballban a pénznek.
Dagesztántól az akasztói tündérmeséig
Arra is találunk példát a futballtörténelemben, amikor nagy hatalmú oligarchák emeltek fel a semmiből csapatokat. A magyar szurkolók még jól emlékezhetnek Dzsudzsák Balázs dagesztáni kalandjára. A magyar szélső 2011-ben igazolt a PSV-től az Anzsi Mahacskalához, amit Oroszország egyik leggazdagabb embere, Szulejman Kerimov futtatott fel. Az Anzsi nem számított nagy klubnak Oroszországban, mert az előző évben jutott fel a másodosztályból.
Amikor Kerimov megvette a klubot, az volt a terve, hogy három éven belül BL-be viszi a csapatot. Erre nem is sajnálta a pénzt, 200 millió euróért vásároltak sztárokat, Samuel Eto'o mellett Lacina Traoré, Christopher Samba, Willian, Lassana Diarra, Igor Gyenyiszov és Alekszandr Kokorin is az Anzsiban futballozott.

Kerimov álmából, azaz a BL-szereplésből végül semmi nem lett, az összevásárolt csapat csupán az Európa Ligáig jutott, és az orosz bajnokságban sem hozta az elvárt eredményeket, egy harmadik helyezés volt a legjobbjuk. Kerimov két és fél után dobta be a törölközőt, és a költségvetés radikális csökkentése után sorra hagyták ott a csapatot a drágán vásárolt sztárok. A teljesen szétesett Anzsi 2014-ben kiesett az orosz élvonalból, és hiába jutottak vissza a következő évben, Kerimov 2016-ban végleg megszabadult a pénznyelőtől.
A klub, ahol egykor a világ legjobban fizetett focistája, eto'o játszott, jelenleg a harmadik ligában tengődik.
Nem kell Dagesztánig menni hasonló sztoriért. Az 1990-es években Stadler József az 1500 fős Akasztón valósította meg álmát és csinált futballcsapatot. Az 1993-ban alapított Stadler FC négy évet húzott le az NB I.-ben, legjobb helyezésük két 9. hely volt. Sztárokat ugyan nem igazoltak, viszont a csapatnál kezdte magyarországi pályafutását az ukrán Igor Nyicsenkó, aki később a Ferencvárossal és a Dunaferrel nyert bajnoki címeket. Saját stadiont is kapott a vállalkozó csapata, az alföldi faluban az ország egyik legmodernebb stadionját húzták fel, 21 ezer férőhellyel. Nem sokáig tartott az alföldi tündérmese, miután Stadler adócsalás miatt börtönbe került, a csapat megszűnt. A csapat nélkül maradt stadiont egy ideig a Dunaferr bérelte, néhány éve 220 millió árulták. Stadler 2017-ben halt meg.
(Borítókép: Az SC Olt stadionja Scornicestiben - fotó: Huszti István / Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
A magyarok szempontjából fontos NL-meccsen a dánok legyőzték a portugálokat
A spanyolok négygólos meccsen ikszeltek, a németek hátrányból verték az olaszokat.
március 20., 22:45
- Sport
Mugabe „hasznos idiótája”, Egerszegi trónfosztója az olimpiai mozgalom élén
Vannak sötét foltok az új NOB-elnök életrajzában.
március 21., 11:02
- Sport
Áttörés az M4 Sporton: világszerte minden magyar nappalijába beköltözik a nancsingi fedett pályás vb
Az internet tényleg leküzdi az országhatárokat.
március 21., 09:20
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
3 órája
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Címlapon
Vidnyánszkyék kinézték Székesfehérvárt, de ebbe egy másik Vidnyánszky is beleszólhat
Heten indultak a Vörösmarty Színházért, országos erők csapnak össze.
17 perce
- Sport
A török sztár a magyarverés után: Megmutattuk, hogy a nagyokkal is felvesszük a harcot
Az első tétmeccsét játszó, két gólpasszal záró isztambuli szélső történelmet írna a válogatottal.
március 20., 23:44
- Sport
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok
Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.
március 21., 10:04
- Sport
Szoboszlai Dominik: Legyen olyan hangulat Budapesten, amit a törökök egy életre megemlegetnek!
Montella: Egyáltalán nincs lefutva a párharc. Rossi: Nem panaszkodhatok a játékosok teljesítményére.
március 20., 21:04
- Sport
Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt
Az Ausztrál Nagydíjon győztes Norris az első ötbe sem fért be.
március 21., 10:31
- Sport
Hiába a kor, Lebron James 40 évesen is képes meccset eldöntő kosarat dobni
Ráadásul a 18 éve tartó, hihetetlen sorozatát is megőrizte.
6 perce
- Sport
Elsőként egy ázsiai válogatott jutott ki a következő labdarúgó-vb-re
Mostanáig csak a három házigazda részvétele volt biztos.
március 20., 17:33
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás
Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.
59 perce
- Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják
A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.
4 órája
- Sport
Megválasztották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új elnökét
Most először lesz női vezetője a szervezetnek, első megbízatása nyolc évre szól.
március 20., 16:42
- Sport
Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán
Interjút adott az MNASZ elnöke, amiben elmondta, mi vezetett a mostani konfliktushoz.
március 20., 08:15
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében
A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.
2 órája
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Sport
Csaknem 300 orosz sportolót tiltott el eddig a WADA doppingolás miatt
WADA-szakértők szerint az adatbázist és a mintákat a doppingvétségek eltitkolása céljából egy moszkvai laborban manipulálták.
március 21., 13:34
- Sport
Nőgyűlölő, rasszista, nácibarát, gyengeelméjű az elődök közt: az új NOB-elnök fura örökséget vesz át
Nem mindenki volt talpig úriember.
március 20., 06:44
- Sport
Sima vereséget szenvedett Ausztriától a magyar U19-es labdarúgó-válogatott
A kisvárdai mérkőzésen a vendégek már a 17. percben 3–0-ra vezettek.
március 20., 08:27
- Sport
Fiatal sportolót vádolnak gyilkossággal egy 71 éves férfi halálának ügyében
Korábban kokainfogyasztás miatt tiltották el őt a versenyzéstől.
március 20., 13:29
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
4 órája
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Címlapon
Gálaesten ünnepelték a magyar tévések legjobbjait, RTL–TV2: 7–6
Majka majkásan beszólt a TV2-nek.
39 perce
- Sport
A hangulat még nem, de a magyar tábor már alakul Isztambulban
A Taksim Gezi Parknál csak szórványos szurkolás hallatszik, de azt már közhírré tettük, hogy „Lángos better than Döner”.
március 20., 15:25
- Sport
Hivatalos, az olimpiai program része marad az ökölvívás
Megnyugodhatnak a boksz szerelmesei.
március 20., 11:31
- Sport
Meghalt Eddie Jordan
A Formula–1 legendás alakja agresszív prosztatarákban szenvedett.
március 20., 10:16
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44
- Címlapon
Matolcsy Györgynek búcsút intettek, Varga Mihály és Nagy Márton fontos pozíciót kapott az IMF-nél
Változásokról döntöttek a Nemzetközi Valutaalap Magyarországot képviselő kormányzótanácsában.
31 perce
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
tegnap, 11:33
- Címlapon
Siralmas képet festenek az iskolapszichológusok: borzalmas mentális állapotban vannak a gyerekek
Nagy részük diszkomfortos családi környezetben él és szorong, segítséget még mindig kevesen mernek kérni.
4 órája