MI MARADT KI?! Kifejelték Kimmich szögletét, a kipattanót Alaba akarta első szándékból kapura küldeni, de hatalmas luftot rúgott. Jordan megiramodott a labdával, majd kiugratta a támadáshoz felzárkózó En-Nesyrit, aki a jobb alsót vette célba, de Neuer óriási bravúrral szögletre tolta a labdát. A marokkói támadó lábában maradt a Sevilla győztes gólja.
A sajtópáholy melletti szektorban néhány drukker Fehérvár-indulót kezd el énekelni. Valószínűleg most tudták meg, hogy a Mol Fehérvár tizenegyesekkel búcsúztatta a francia Stade de Reims-t az Európa-liga harmadik selejtezőkörében, így egy lépésre került a csoportkörtől.
Természetesen már a kezdőcsapatokat is kijelölték, a Bayern München 4–2–3–1-es hadrendben lép pályára, legerősebb összeállításában. Hasonlóan a Sevillához, amely 4–3–3-as formációt választott a budapesti mérkőzésre.
A stadion környékén sétálva találkoztunk természetesen rengeteg magyar szurkolóval, magyar zászlókkal. Ugyanakkor mexikóitól kezdve kínai zászlón át sokfélét lehetett látni, minden bizonnyal a Budapesten élő külföldiek is kilátogattak a mérkőzésre.
A csapatok jó tíz perce kezdték el a bemelegítést, mindkét pályára érkező együttest hangos ováció fogadta. Már amennyire hangos tud lenni a közönség, hiszen a korlátozások miatt csak a stadion harmada telt meg, ami 20 ezer nézőt jelent. Ránézésre ennél valamivel kevesebben vannak.
Köszöntjük kedves olvasóinkat a Bayern München–Sevilla európai Szuperkupa-mérkőzés tudósításában. Tartsanak velünk!