Virág
0 °C
2 °C

Jürgen Klopp kifakadt: Ez így nem mehet tovább

2020.11.09. 16:10
A címvédő Liverpoolt vezető Jürgen Klopp és a Manchester City trénere, Josep Guardiola is elégedetlen azzal, hogy csak három cserelehetőség áll a csapatok rendelkezésére az angol labdarúgó-bajnokságban – írja az MTI.

A futball szabályalkotó testülete (IFAB) a koronavírus-járvány miatt annak érdekében, hogy csökkenjen a játékosok terhelése, engedélyezte az öt cserelehetőséget. A szabályt jövő augusztusig meghosszabbította a testület, de az egyes nemzeti bajnokságoknak saját jogkört adott annak alkalmazására. A spanyol, a német és a francia liga is az öt csere megtartása mellett döntött, és öt csere áll az edzők rendelkezésére az európai kupasorozatokban és a magyar bajnokságban is.

A Premier League klubjai viszont augusztusban úgy döntöttek: nem élnek a lehetőséggel, a többség – az érintett húsz klubból 11 – véleménye szerint a két extra futballista pályára küldése főként a bővebb minőségi kerettel dolgozó nagy csapatokat segíti.

Mindenképp megoldást kell találnunk, mert ez így nagyon nehéz

– fogalmazott a német Klopp csapata hétvégi, nyolcadik fordulós mérkőzését követően, amelyen a Mersey-parti együttes 1–1-es döntetlent játszott a Manchester Cityvel. A rivális gárda spanyol vezetőedzője, Guardiola sincs kibékülve a helyzettel.

Ez így nagyon megterhelő a játékosok számára. Egyszerűen nem értem a Premier League-et és azokat az embereket, akiknek ezekről a dolgokról kell döntést hozniuk

– szögezte le Guardiola.

Klopp a mérkőzések ütemezésével is elégedetlen. Amint a BBC-nek kiemelte: véleménye szerint annak a csapatnak, amely szerdán este a Bajnokok Ligájában szerepel, nem szabadna szombaton korai időpontban pályára lépnie. Példaként hozta fel a Tottenhamet, amely csütörtökön még a Ludogorec vendégeként játszott az Európa-liga csoportkörében, vasárnap – magyar idő szerint 13 órától – pedig már a West Bromwich Albion otthonában volt bajnokija. Klopp a korai kezdést „egyszerűen gyilkosnak” tartja.

Felkelsz és már játszanod is kell a regenerációs szakaszban. A Premier League-nek változtatnia kell ezen, mert ez így nem mehet tovább

– fűzte hozzá.