Rafa Benítez visszatér Liverpoolba
Több angol sajtóorgánum (Guardian, Mirror) is arról számol be, hogy a Premier League-ben szereplő Everton Rafa Benítezt fogja kinevezni következő edzőjének. A spanyol tréner a hírek szerint szóban már meg is állapodott a vezetőséggel, a hivatalos bejelentésre szerdán kerülhet sor.
Benítez állítólag hároméves szerződést ír alá, a tulajdonosi kör pedig garantálta, hogy jelentős anyagi forrásból gazdálkodhat, és a cél a minél versenyképesebb csapat összeállítása.
A 61 éves szakember legutóbbi munkahelye a kínai Talien csapata volt, amelyet 2019 óta irányított, előtte ült a Newcastle United, a Real Madrid, a Napoli, a Chelsea és az Internazionale kispadján is.
Legnagyobb sikereit az Everton városi riválisa, a Liverpool élén érte el, amellyel 2005-ben Bajnokok Ligáját, 2006-ban pedig FA-kupát nyert, 2007-ben pedig szintén ott volt a BL-döntőben, igaz, akkor a Milan vissza tudott vágni a két évvel korábbi vereségért.
Azt megelőzően a Valencia vezetőedzőjeként is jó eredményeket hozott, hiszen 2002-ben megnyerte a La Ligát, 2004-ben pedig nemcsak a spanyol bajnoki címet, hanem az UEFA-kupát is behúzta a csapattal.