Futballünnep helyett szomorkás csütörtök a Puskás Arénában

Futballünnepre készültünk csütörtökön, hiszen az Európa-bajnokságon döntőző angol labdarúgó-válogatott vendégszerepelt a Puskás Arénában, de nem csupán a négygólos vereség miatt lehetett keserű a szánk íze a világbajnoki selejtezőt követően.

Harry Kane egymaga többet ér, mint az egész magyar válogatott

Marco Rossi együttese a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság egyik kellemes színfontját jelentette azzal, hogy az összehasonlíthatatlanul erősebb csapatokból (a legutóbbi két világbajnokságot megnyerő francia és német gárda mellett az Európa-bajnoki címvédő, Nemzetek Ligája-győztes portugálokkal kerültünk egy négyesbe) álló csoportban nemhogy nem nullázták le teljesen, de az utolsó percekig még harcban állt a továbbjutásért.

A magyar válogatott egymásért a végsőkig küzdő, minden egót háttérbe szorító, igazi csapatmunkája mindenki elismerését kivívta, és büszkén nézhettük, hogy ellenünk a legnagyobbak sem mehetnek már biztosra, és mindenkinek meg kell szenvedni azért, hogy fölénk tudjanak kerekedni – ez egyébiránt csak a portugáloknak sikerült csak.

Ettől a tény még tény marad, nemzetközi szintéren kiemelkedő játékosból egyelőre nem tudunk túl sokat felmutatni, és jelen pillanatban leginkább Szoboszlai Dominiktől, Sallai Rolandtól és az egy-egy megvillanásra bármikor képes Kleinheisler Lászlótól várjuk, hogy döntő faktor lehessen egy válogatott meccsen.

A játékosok piaci árazásával is foglalkozó transfermarkt.de értékelése szerint a mieink keretében négy játékos értéke haladja meg a 10 millió eurót (Szoboszlai 25 millió, Willi Orbán és Sallai 16-16, Gulácsi Péter 13), rajtuk kívül az Eb egyik nagy felfedezettje, Szalai Attila van csak hárommillió felett (7).

És akkor abba most ne menjünk bele, hogy a bombaerős kezdő mellett a kispadon olyan klasszisok várták a bevetést, mint a liverpooli asszisztmágus Trent Alexander-Arnold (75), az Arsenal cselgépe, az Eb-n tarthatatlan Bukayo Saka (65) vagy éppen a dortmundi csodagyerek Jude Bellingham (55).

Az angol keret összértéke több mint egymilliárd euróval értékesebb a mieinkénél (1,18 milliárd), játékosai a világ legerősebb bajnokságának húzónevei, eléggé egyértelműek voltak a meccs előtti esélyek.

Felemás várakozás, remek hangulat

Sebaj, Szalai Ádámék mutatták már meg a legnagyobbaknak is, hogy ezt a játékot még mindig nem papíron játsszák, alig vártuk, hogy augusztus 19-én megnyisson a virtuális kassza, és tudjunk venni jegyeket az angolok elleni meccsünkre – kombinálva Andorrával, merthogy a sima belépőre biztosan nem maradna opció, amekkora érdeklődése van egy válogatott meccs iránt.

A nemzeti tizenegy meccseire ugyanis akkor is rengetegen kíváncsiak, ha az NB I-es nézőszámokból esetleg azt feltételeznénk, hogy nem túl magas az érdeklődés a hazai futball iránt. Órák alatt el is kelt az összes belépő!

Mivel az MLSZ jelezte, hogy az Eb-vel ellentétben ezúttal nem a karszalagos módszerrel lehet bejutni a stadionba, hanem a találkozó előtt ellenőrzik a védettségi igazolványokat és a fényképes okmányokat is, a nagyjából 60 ezres létszám mellett indokoltnak tűnt a tervezettnél jóval korábban kifáradni az arénához, ehhez képest gyakorlatilag várakozás nélkül, percek alatt sikerült bejutni a főkapun és a mi szektorunkhoz tartozó jegyellenőrző részen is.

Amit nyertünk a réven, azt viszont elbuktuk a vámon.

Amilyen flottul ment a belépés, annyira nyögvenyelős volt a sorban állás a büféknél. Nem segítette a helyzetet, hogy csupán egy sörcsap volt kiszolgáló helyiségenként, miközben a legtöbben éppen ezért várakoztak, így több mint fél órába telt egy kör, és örülhettünk, hogy mi pont visszaértünk még a Himnuszra. Ami egyébként mindig libabőrös érzés, közel 60 ezer ember előadásában.

Himnusz a magyar–angol előtt

Grealish más szint, de még tartjuk magunkat

Az Európa-bajnoki döntős angol labdarúgó-válogatott csütörtökön a gyepen megmutatta, hogy miért is tartják a világ tán legerősebbjének jelen pillanatban.

Az első negyedórában kis túlzással akkor találkoztak a mieink a labdával, amikor kirúgáshoz készülődtünk, nagyon látszott, hogy elférne a csapatban az eltiltás miatt hiányzó Nagy Ádám, kevés volt a labdaszerzés, nem is nagyon sikerült összjátékokat kialakítani, de a közönség egy percig sem lankadt, együtt sóhajtott Kane kevéssel fölé szálló lövésénél, és egy emberként jajdult fel, amikor Kleinheisler nagyon, nagyon rossz helyen találta el a labda. Az eszéki Lacika tudta folytatni, a talajon bemutatott látványos, már-már freestyle-os labdakihozatala pedig nagy sikert aratott a publikumnál.

A kontrára berendezkedő magyar csapat első nagyobb megiramodására a 35. percig kellett várni, talpra is ugrott a stadion, de egy rossz bejátszás meghiúsította a helyzetet, majd amikor Szoboszlai Dominik közeli szabadrúgáshoz készülődhetett, már mindenki a gólt várta, a remek rúgótechnikájú futballistának ugyanakkor ezen a napon nem volt szerencséje a lövésekkel.

Az látszott, hogy a potom 117,5 millió euróért a Manchester Cityhez kerülő, ezzel PL-rekorder Jack Grealish ellen alaposan fel kell kötnie mindenkinek a nadrágját, az Aston Villától érkező cselgépet a whocored.com statisztikái szerint négyszer állítottuk meg szabadrúgást érően, szemre ez a szám az első félidő hajrájában már simán a duplájának tűnt...

Túl azon, hogy tisztán nem igen sikerült megszabadítani a labdától, remek kulcspasszokkal is jelentkezett, alaposan meggyűlt vele a bajunk, de az első félidőt bizakodással teli 0–0-val zártuk.

Kár ezért a második félidőért – minden szempontból...

Azt nem tudtuk, hogy mit mondhatott Gareth Southgate a szünetben, de hatásos intelmeknek tűntek, hiszen egy teljesen más szellemiségű angol csapat érkezett ki a pályára, és rögvest ziccerbe is került, de Harry Kane-nek a legnagyobb helyzeteknél rendre Gulácsi Péter jelentette a végállomást.

Az 55. percben aztán sajnos megtört a jég, egy ígéretesnek induló magyar támadás labdavesztését kíméletlenül megbüntették az angolok, Raheem Sterling révén pedig megszerezték a vezetést.

A hangulat ezt követően igencsak paprikássá vált (mondjuk a „háromoroszlánosok” ellen az Eb hajrájában elővezetett „lejáratókampányok” szerepe is felvetődik ilyenkor az emberben, ahogyan volt ez a 2018-as világbajnokság végjátékában a franciákkal szemben), az angolok pedig bemutattak egy olyan negyedórát, mint a portugálok az Eb-n jelezve, hogy egy ilyen kvalitású csapat ellen egy pillanatig sem lankadhat a figyelem, mert kíméletlenül büntet az ellenfél. Kane-nek remek fejessel sikerült bevennie a kaput, majd a minden pontrúgás után valahogy mindig helyzetbe kerülő Harry Maguire bólintása is utat talált a kapuba, ez utóbbinál már a néhány szép védést bemutató Gulácsinak sem sikerült megfelelően reagálnia, ahogyan Declan Rice távoli tekerését is benyeltük végül (0–4).

A harmadik találat után kissé visszább álló angolokkal szemben azért ment előre a magyar csapat, hogy a becsületgól összejöjjön, az MLS-ben remeklő Sallói Dániel beállását pedig mindenképpen ki kell emelni, hiszen többször is szépen helyzetbe tudott kerülni, de ezen a meccsen nem jött össze nekünk a gól.

A lezárásként újra elénekelt Himnusz azért jól jelzi, hogy a tábor is tisztában van az erőviszonyokkal, és támogatásáról biztosította Szalai Ádámékat, a befejezés így azért valamelyest szebbre sikerült.

Mi lesz a folytatás?

A papírforma végső soron sima érvényesülése mellett legalább annyira fájdalmas, hogy a mérkőzést követően nem a magyar csapat szereplésével foglalkozik a világsajtó.

A miniállamok ellen persze nem szabad pontokat veszíteni, mert akkor egyből rendkívül nehéz helyzetbe kerülhetünk a pótselejtezőt érő második helyért folytatott csatában, szerdán így itthon be is kellene gyűjteni a három pontot Andorra ellen.

Az már kérdéses, hogy ezt 60 ezer néző előtt, vagy zárt kapuk mögött lesz kénytelen megkísérelni a magyar válogatott...

(Borítókép:  Eddie Keogh - The FA/The FA via Getty Images)