![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
Koronavírus miatt elhalasztják a Tottenham Konferencia-liga meccsét
Noha a szervezet a Rennes tiltakozása mellett először leszögezte, hogy elutasítja a kérést, végül mégis elfogadta, így új időpontban rendezik meg a találkozót. A Spurs már reggel közzétette a halasztás tényét, amit aztán az UEFA megcáfolt, de végül mégis az elnapolás mellett döntött.
A francia együttes szerint sem az UEFA, sem a Tottenham nem volt túl etikus az ügyben, ugyanis a szerda esti megbeszélésen a londoniak képviselője semmilyen hivatalos dokumentumot nem tudott bemutatni a fertőzésekről, ráadásul a beteg számát sem mondta el.
![Szon Hungmin](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4102/41027/410274/41027441_8a97a8a306baed2bfd6118f664fcc074_wm.jpg)
A szabály szerint márpedig egy csapat addig kötelezhető a meccsre, amíg 13 mezőnyjátékost és egy kapust képes nevezni. Azt sem tartja fairnek a Rennes, hogy a Spurs megvárta, amíg ők elutaztak Londonba, és csak a landolás után értesültek arról, hogy a hazaiak nem szeretnék lejátszani a találkozót.
Az új időpontot egyelőre nem jelölték ki.
A Tottenham a hétvégi, Brighton elleni mérkőzésének elhalasztását is kérte a Premier League-től.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)