
Már nyolc éve megmondták, hogy így bukik el Anglia

További Európa-bajnokság 2020 cikkek
Mint azt már bizonyára mindenki tudja, az angol labdarúgó-válogatott ezüstéremmel zárta az Európa-bajnokságot, miután a döntőben 1–1-es 120 percet követően büntetőkkel kikapott Olaszországtól.
A Wembley-ben rendezett fináléban a házigazda már a 2. percben előnybe került Luke Shaw kapásgóljával, de ezt követően nem erőltette a támadásokat, az olaszok egyenlíteni tudtak, és közelebb álltak a győztes gól megszerzéséhez is.
A büntetőpárbajban az angolok kezdtek jobban, de hiába védett Jordan Pickford és talált be Harry Maguire, 2–1-es brit előnyt követően már egyik hazai sem tudott a kapuba lőni.
Nem újdonság az angolok rossz büntetőzése, erről itt is írtunk bővebben, most viszont előkerült egy 2013-as Twitter-bejegyzés, ami azt taglalgatta, hogy a „háromoroszlánosok” épp elveszítették a 2020-as Európa-bajnokság döntőjét Olaszországgal szemben, tizenegyesekkel.
Semmi sem változott
– írta zárásként Cameron „Nostradamus”.
England just lost the euro 2020 final against Italy on a penalty shoot out, nothing has changed then!
— Cameron (@lawseyitfc) February 22, 2013
„Gyenge kísérletként” megpróbálta még a döntő előtt újraalkotni az elképzelést (a döntő elvesztése helyett bephotoshoppolt egy győzelmet), de ez sem mentette meg a csapatot.
— Cameron (@lawseyitfc) July 11, 2021
EURÓPA-BAJNOKSÁG
DÖNTŐ
Olaszország–Anglia 1–1 (0–1), tizenegyesekkel: 3–2
London, Wembley Stadion, 67 173 néző. Vezette: B. Kuipers (holland)
OLASZORSZÁG: Donnarumma – Di Lorenzo, Bonucci, Chiellini, Emerson (Florenzi 118.) – Barella (Cristante 54.), Jorginho, Verratti (Locatelli 96.) – Chiesa (Bernardeschi 86.), Immobile (Berardi 55.), Insigne (Bellotti 91.). Szövetségi kapitány: Roberto Mancini.
ANGLIA: Pickford – Walker (Sancho 119.), Stones, Maguire – Trippier (Saka 68.), Rice (Henderson 74.; Rashford 119.), Mount (Grealish 99.), K. Phillips, Shaw – Kane, Sterling. Szövetségi kapitány: Gareth Southgate.
Gólszerző: Bonucci (67.), ill. Shaw (2.)
(Borítókép: John Sibley - Pool/Getty Images)
