Nem vitás, ő az új Messi – járna neki az Aranylabda?
További Futball cikkek
- Neymar elmondása szerint nyáron távozik szaúdi csapatától, és Messiékhez költözik
- A másodosztályban utolsó Budapest Honvéd kirúgta vezetőedzőjét, Laczkó Zsoltot
- IDEA Intézet: az 1,3 millió Fradi-drukker háromnegyede Fidesz- vagy Mi Hazánk-szavazó
- Hatalmas bajban a Chelsea sztárja, doppingvétség miatt kaphat többéves eltiltást
- A címvédő Internazionale hatalmas verést mért riválisára az olasz bajnoki rangadón
Kizsigerelt zseni
A 2019-ben a Las Palmastól 17,5 millió euróért cserébe érkező (majd rögvest egy szezonra kölcsönbe oda visszatérő) Pedri a 2020–2021-es idényben robbant be a Barcelona felnőttcsapatában, első gólját a Ferencváros elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen szerezte a klubban.
Finoman szólva is masszív terhelésnek volt kitéve a még mindig csupán 19 éves középpályás, hiszen a klubjában 53 mérkőzésen lépett pályára a 2020–2021-es évadban, nála fiatalabban csak Bojan Krkićnek jött össze az ötven tétmérkőzés a klub színeiben.
Emellett részt vett a nyári Európa-bajnokságon, ahol a legjobb fiatal játékosnak választották meg, és bekerült a torna álomcsapatába is, illetve ezüstérmet szerzett a spanyol válogatottal a tokiói olimpián.
ÖSSZESEN 74 (!) MÉRKŐZÉSEN LÉPETT PÁLYÁRA AZ ELŐZŐ IDÉNYBEN, EZZEL EGÉSZ EURÓPA LEGFOGLALKOZTATOTTABB FUTBALLISTÁJÁNAK BIZONYULT.
Ez pedig vissza is ütött, ami persze aligha meglepő egy ilyen fiatal, fejlődésben lévő szervezet esetében.
Hosszú távra lekötötték, nem remekeltek nélküle
A legjobb fiatal játékosnak járó Golden Boy-díjat megnyerő Pedri októberben 2026-ig szóló szerződést kötött a katalánokkal, akik a kivásárlási árát potom 1 milliárd euróban állapították meg.
Piaci értéke is rohamosan növekedett, és jelenleg már 80 millió eurónál tart, amivel a klub legértékesebbjének számít a transfermarkt.de becslése szerint.
Ezekben a hónapokban leginkább ezekkel a pályán kívüli eseményekkel került a hírekbe, ugyanis szeptember közepén combsérülést szenvedett, és bár a Benfica elleni szeptember végi BL-zakón visszatérhetett a pályára, ezt követően január közepéig a partvonalon kívül rekedt – ráadásul közben még a koronavírust is elkapta.
A Bajnokok Ligájában egyébként sem remekelt az ekkor még Ronald Koeman irányította együttes, hiszen Pedrivel együtt is kikapott kétszer 3–0-ra (előbb a Bayerntől otthon, majd jött a lisszaboni zakó), a bajnokságban a Real Sociedad 4–2-es legyőzése után az Athletic Bilbao vendégeként 1–1-re végzett a csapat, és ezt követően január 12-éig nem sikerült négyről az ötre jutnia a meccsszámok tekintetében.
A Barcelona közben kizúgott a Bajnokok Ligájából, november hajrájára fordulva csak a 9. volt a La Ligában, bár innen azért sikerült valamelyest feljebb zárkózni, de a január 23-i, Alavés elleni meccs előtt így is csak a hetedik pozícióban tanyázott.
Pedri nélkül 18 bajnokin hét győzelem, hét döntetlen és négy vereség volt a mérleg.
Visszatérése után szárnyaltak a katalánok
A Spanyol Szuperkupára már visszatért, de ő sem tudott segíteni a Barçán, amely hosszabbításban 3–2-re kikapott a Real Madridtól, a Király-kupában pedig hiába talált be, az Athletic Bilbao ugyancsak ráadásban kerekedett felül (2–3) a katalánokon.
Január 23-mal kezdve viszont egészen parádés formába lendültek a gránátvörös-kékek, a bajnokságban a következő tíz meccsen kilenc győzelem, egy döntetlen és 29–8-as gólkülönbség jött össze, közte az Atlético Madrid (4–2), a Valencia (idegenben 4–1), a Bilbao (4–0), az Osasuna (4–0) és a Real Madrid (idegenben 4–0) megszórásával.
Pedri maga is remekelt: a Sevilla ellen pompás találattal döntötte el a rangadót, három gólja és gólpassza mellett pedig elképesztően érett és kiváló játékával vezette a gárdát. Nem csupán előrefelé teljesített jóL, hanem stabilitást is adott a csapatnak, amely ismét a régi szép időket idézte.
Az Európa-ligában a Napoli és a Galatasaray ellen is továbbmentek a katalánok, és a frankfurti 1–1 sem tűnt rossznak az odavágón.
Hogy aztán április 14-én minden elromoljon.
Újabb sérülés, nélküle pedig újra szenved a Barça
Azok után, hogy a gárda vele január 20. után veretlen maradt, a Frankfurttól simán kikapott otthon (a 90. percben még hárommal mentek a németek, csak a végén tudott kozmetikázni a spanyol együttes – 2–3), és szintén pocsék hír volt, hogy az első félidőben megsérülő Pedrit le kellett cserélni, megint a combhajlítója miatt dőlt ki – ezúttal már az idény hátralévő részére.
Ezekben a hetekben pedig a Camp Nou véletlenül sem hasonlított egy oroszlánbarlangra, a Frankfurt után a Cádiz és a Rayo Vallecano is nyert a Barcelona otthonában, és bár a Real Sociedad vendégeként meglett a három pont, az együttes régóta nem látott alárendelt szerepre volt kárhoztatva: alig 44 százalékban birtokolta a labdát.
A Mallorca elleni meccs azért már lényegesen jobb képet mutatott, itt már a helyzetek száma és a játék képe is biztató volt, és bár a végén izgulni kellett – két találatot les miatt érvénytelenítettek –, a hajrában szépítő vendégeknek nem volt valós esélyük arra, hogy visszakapaszkodjanak 2–0-s hátrányukból.
Elnézve a Barcelona futballját Pedrivel és nélküle, kijelenthető, hogy teljesen más szintet képvisel fiatal klasszisával az együttes – bár erős felvetés, de kis túlzással olyan hatással tud lenni a gránátvörös-kékek játékára, mint anno Lionel Messi volt.
Hogy az argentinhoz hasonlóan a fiatal spanyolnak is összejön-e végül az Aranylabda? Ez még a jövő zenéje – addig is a kedves olvasóink szavazhatnak arról, hogy önök szerint összejön-e neki.
Biztató lehet a jövő
Bár Gerard Piquét sérülés miatt megint le kellett cserélni, annak azért örülhettek a katalánok, hogy az ugyancsak 19 éves Ansu Fati január 20. óta először ismét pályára léphetett.
Ha a két fiatal titán végre egyszerre lenne egészséges – ebben az idényben összesen 89 percet töltöttek egyszerre a pályán, a január közepi kupameccseken, amelyek közül az egyiken Ansu Fati meg is sérült újra –, és jó formába lendülve, akkor azért ebben a Barcelonában bőven van potenciál ahhoz, hogy a következő idényben magasabb célokért küzdhessen.
Addig is az ezüstérem megkaparintása a feladat, kezdve a BL-indulásért küzdő Betis elleni, szombat 21 órás mérkőzéssel.
LA LIGA
35. FORDULÓ
21.00: Betis–Barcelona
Az élmezőny állása: 1. Real Madrid 81 pont (73–29, már bajnok), 2. Barcelona 66 (63–34), 3. Sevilla 64 (50–28), 4. Atlético Madrid 61 (59–41), 5. Betis 58 (56–38), 6. Real Sociedad 56 (33–32)
(Borítókép: Joan Valls / Urbanandsport / NurPhoto via Getty Images)