A Manchester United váratlanul jó játékkal nyerte a Premier League roncsderbijét
További Futball cikkek
- Nem igaz, hogyan bukta el hazai rangadóját a Barcelona!
- Gabriel Jesus volt a vendégek nyerőembere, kiütötte ellenfelét az Arsenal
- Schäfer András gólt szerzett, csapata mégis csúfosan kikapott
- „Nagyon hibáztam, mérhetetlenül sajnálom" – megtörte a csendet a balhéba keveredett sportigazgató
- Tovább fogy Guardiola levegője, újabb pofonba szaladt a Manchester City
A meccs előtt
Az előző idényben ezüstérmes, a szezont gyengén kezdő Liverpool a még nála is rosszabbul rajtoló, sereghajtó Manchester Unitedhoz látogatott a Premier League 3. fordulójában. A két együttes a megszerezhető 12 pontból mindössze kettőt gyűjtött be: Jürgen Klopp csapata az újonc Fulhammel idegenben, a Crystal Palace gárdájával pedig hazai pályán játszott döntetlent. Ezzel szemben a manchesteriek – akiknek irányítását nyáron a holland Erik ten Hag vette át – előbb odahaza kaptak ki 2–1-re a Brightontól, majd egy hete 25 perc alatt kaptak négy gólt a Brentfordtól (0–4), így a tabella utolsó helyéről várhatták a rangadót.
Az MU ráadásul azzal a tudattal vágott a meccsnek, hogy legutóbb 2018 márciusában tudott bajnokit nyerni ősi riválisa ellen, azóta nyolc mérkőzésen három döntetlen és öt vereség volt a mérlege, mi több, a legutóbbi három PL–találkozásuk alkalmával 2–13-as gólkülönbséget hoztak össze: tavaly októberben odahaza 5–0–ra, idén áprilisban az Anfield Roadon 4–0-ra kaptak ki David de Geáék.
A találkozó felvezetése sem volt piskóta: a United–drukkerek napokkal korábban bejelentették, a mérkőzés előtt és alatt a többségi tulajdonos Glazer–család ellen demonstrálnak majd. A vérmesebbek ráadásul azzal fenyegetőztek, a játéktérre is be akarnak majd nyomulni, hogy ezzel ellehetetlenítsék az összecsapást. H asonló esetre már volt példa az MU–Liverpool-párharc történetében, 2021 májusában, amikor a pandémiás helyzet miatt eleve zárt kapus meccseket rendeztek, több száz szurkoló tört be a stadionba nem sokkal a kezdés előtt. A találkozót végül halasztani kellett, a Liverpool viszont így sem zökkent ki, végül 4–2-re nyert az Old Traffordon.
Ezúttal Klopp előre kijelentette, ha a manchesteri drukkerek huliganizmusa miatt nem lesz meccs, nem akarnak halasztással szórakozni, szerinte vétlen félként egyértelműen a Liverpoolt illetné a három pont. Ennek tudatában akciózzanak a dühös unitedosok.
Bízom abban, hogy nem kerül sor hasonlóra, de ha mégis így lesz, szerintem miénk a három pont. Nekünk semmi közünk a helyzethez, ha a United–szurkolók úgy akarják, ne legyen meccs, annak az árát Manchesterben kell megfizetni. Mi nem tudjuk csak úgy átrendezni a naptárunkat, beilleszteni a mérkőzést egy másik időpontra az eleve sűrű versenyprogram mellett
– mondta a német menedzser.
I. félidő
Végül tüntetés ide vagy oda, a meccs időben elkezdődött.
S kisebb meglepetésre úgy kezdődött, ahogyan azt Ten Hag ígérte: a United az első perctől igyekezett letámadni az ellenfelét, különösen a centerben futballozó Marcus Rashford bizonyult aktívnak. A holland szakvezető kihagyta kezdőjéből Cristiano Ronaldót, ami annak fényében egyáltalán nem volt váratlan, hogy a Brentford elleni vereséget követően épp a portugál futómennyisége volt az egyik legnagyobb kritikaforrás csapaton belül. A presszing amúgy sem az ő játéka...
Az első tíz perc végén a meccs addigi legnagyobb helyzetéből Anthony Elanga találta el a kapufát. Míg a manchesteri vezetéshez centik hiányoztak, a Liverpoolnak gólszerzési kísérlete sem akadt. Az első negyedóra végét már nem úszta meg a vendégcsapat, egy a támadóharmadban megszerzett labda után Christian Eriksen és Elanga összjátéka következett, majd a lapos centerezést követően Jadon Sancho fektette el egy visszahúzós csellel a blokkolni igyekvő James Milnert, s lőtt 11 méterről a kapu jobb oldalába (1–0).
A kapott gól után kijött a szorításból a Pool, de a 25. percben így is Alisson bravúrjára volt szükség, hogy ne legyen pikk-pakk 2–0 az állás. Trent Alexander-Arnold sárga lapot ért faultja után Eriksen éles szögből elvégzett, közvetlenül kapura, a bal felső sarok irányába küldött szabadrúgásánál a brazil kapus ujjheggyel tudta fölé tolni a labdát.
Jordan Hendersonék a labdakihozatalokkal is megszenvedtek, s úgy telt el fél óra, hogy kaput eltaláló lövésük, fejesük sem akadt Klopp tanítványainak. Ez aztán az egész első félidőben így is maradt, igaz, Mohamed Szalahnak legalább akadt két villanása, mindkettő után Lisandro Martínez blokkolt. Az Ajaxtól megszerzett argentin védőnek a szünet előtt még egyszer résen kellett lennie: Milner kapu mellé tartó fejesénél a menteni igyekvő Bruno Fernandest óvta meg egy öngóltól a 42. percben.
II. félidő
Jó kérdésnek tűnt, Klopp kihez nyúlhat, ha változtatni szeretne a játék képén: a kispadon helyet foglaló játékosok között öten is húsz évesek, vagy annál is fiatalabbak voltak. Az eltiltások és sérülések tépázta cseresorban a rutint a 28 esztendős Fabinho, a 26 éves Konsztantinosz Cimikasz és a 25 éves Nathaniel Phillips képviselte – a cserekapus, Adrián mellett. Úgy látszott, ezt a fordulatot bizony pályán lévő liverpooliaknak kell összehozniuk valahogy...
Szünet után jól is kezdett a Pool, előbb Milner, majd Harvey Elliott lövése halt el a blokkon, Alexander-Arnold szöglete után pedig Szalah kapáslövése szállt el a kapu fölött. Nyolc próbálkozásból azonban még mindig nem született meg az az egy, amely legalább De Geának védeni valót adott volna, nemhogy az, amely egyenlítést is érjen…
Az 53. percben jött az újabb hideg zuhany a BL-döntősnek: egy sokadik védelmi megingást követően a becserélt Anthony Martial indításából Rashford nyargalhatott ziccerben Alisson kapujáig, majd a brazilt kissé kicsalogatva középmagasan annak jobb oldalába lőtt (2–0). Az angol válogatott támadó január óta először volt eredményes a bajnokságban!
Telt az idő, s a Liverpool bárhogyan erőlködött, nem látszott, hogy fog kimászni a csávából. Pedig a csapattal 2012–2013 óta nem esett meg, hogy az első három fordulóban győzelem nélkül kezdjen egy idényt, más kérdés, hogy akkor a negyedik játéknapjukon sem jött össze a siker.
A 67. percben egy újabb csereember, Fabinho léphetett volna elő főszereplővé, közeli fejesénél azonban védeni tudott De Gea. Ez volt a spanyol kapus első valódi mentése a meccsen. A 81. percben aztán már bravúrra is szükség volt tőle, Fábio Carvalho jól helyezett lövésére le is ért, ám a kipattanóból érkező közeli Szalah-fejesre már nem tudott (2–1).
A hajrára ismét nyílttá vált a meccs – ezt pedig legalább annyira köszönhette a Fulhamtől nyáron 6 millió euróért megszerzett portugál U21-es válogatott középpályásnak a Liverpool, mint egyiptomi gólszerzőjének.
A végjátékra Ronaldo is beszállt, de emlékezetes momentuma nem akadt. Az utolsó percek igazi adok-kapokká változtak, Szalah majd Fabinho járt közel az egyenlítéshez, míg manchesteri oldalról Martial zárhatta volna le a meccset, de Joe Gomez az utolsó pillanatban tisztázott a francia helyzeténél.
A hosszabbítás másodperceiben az MU mindent elkövetett azért, hogy „csalni” tudja az időt, ezt pedig sikerrel tette: újabb gól nem született, Erik ten Hag győzelmet ünnepelve öklözhetett a levegőbe, amikor felharsant a meccs végzét jelző hármas sípszó.
A két nagy múltú csapatnak ez volt a 210. egymás elleni mérkőzése, a bajnokságban 180. alkalommal találkoztak: az örökmérleg 82 Manchester- és 70 Liverpool-siker mellett 58 döntetlenre módosult.
A United elmozdult az utolsó helyről és a 14. pozícióba jött fel a tabellán, a Pool visszacsúszott a 16.-ra.
LABDARÚGÁS
ANGOL PREMIER LEAGUE
Manchester United–Liverpool 2–1 (Sancho 16., Rashford 53., ill. Szalah 81.)
Korábban
Newcastle United–Manchester City 3–3 (2–1)
Leeds United–Chelsea 3–0 (2–0)
West Ham United–Brighton 0–2 (0–1)
Bournemouth–Arsenal 0–3 (0–2)
Crystal Palace–Aston Villa 3–1 (1–1)
Everton–Nottingham Forest 1–1 (0–0)
Fulham–Brentford 3–2 (2–1)
Leicester City–Southampton 1–2 (0–0)
Tottenham Hotspur–Wolverhampton Wanderers 1–0 (0–0)
(Index/MTI)