
- Sport
- Futball
- liverpool
- manchester united
- premier league
- jadon sancho
- marcus rashford
- mohamed szalah
- jürgen klopp
- erik ten hag
A Liverpool sem tudta megtörni az Old Trafford 38 éve tartó csodáját

További Futball cikkek
- Folytatódnak a zöld-fehér menetelések az NB I-ben, a Fradi bánhatja
- Haláleset miatt el kellett halasztani a Barcelona szombat esti bajnokiját
- Gulácsi Péter lehúzta a rolót, bravúrral járult a lipcsei pontszerzéshez
- Arne Slot elmagyarázta, miért cserélte le a szünetben Szoboszlai Dominikot
- Szoboszlai Dominikon is meglátszott a fáradtság a Liverpool bajnokiján
A Manchester United váratlanul jó játékkal nyerte a Premier League roncsderbijét
Ronaldo csak a kispadon kezdett, s ha az utolsó öt percre nem áll be, akkor sem hiányzott volna.
A „vörös ördögök” remekül kezdték a meccset, hiszen Jadon Sancho első negyedóra végén szerzett találata előtt már rúghattak volna egyet, a szünet után Marcus Rashford növelte az előnyt, a Liverpool pedig csak a végjátékban tudta feltörni a reteszt Mohamed Szalah góljával.
Pedig nem voltak kedvezők az előjelek Manchesterben, hiszen pont nélküli sereghajtóként fogadták az elmúlt idények egyik legerősebb csapatának számító riválist, ráadásul Cristiano Ronaldo nélkül felállva csupán a meccseik 17 százalékát tudták megnyerni, szemben az 50 százalékos győzelmi mutatóval, amikor a portugál kezdett.
17% - Since the start of last season, Manchester United have won just 17% of their Premier League games without Cristiano Ronaldo starting (2/12), compared to winning 50% when he has been named in the starting XI (14/28). Foreboding. pic.twitter.com/uP78GmbRy0
— OptaJoe (@OptaJoe) August 22, 2022
Ezenfelül a Liverpool nyolcas bajnoki veretlenségi szériában (öt győzelem, három döntetlen) volt örök vetélytársával szemben úgy, hogy az előző három PL-meccset 13–2-es gólkülönbséggel hozta le a manchesteriek ellen.
A Real Madridtól szerződtetett Casemiro arról beszélt, hogy bajnoki címet szeretne szerezni a Unitednél is, az első félidő játéka pedig igencsak biztató lehet a szurkolók számára – lehet, hogy megindul végre felfelé Erik ten Haggal a csapat.
Az biztos, hogy az Ajaxnál látott játékstíluson az előző fordulóbeli nagy zakó után változtatni kényszerült a holland tréner, David de Gea hibái után most a spanyol kapust nem vonták bele a támadások felépítésébe: az első félidőben csupán egy passza volt, ami nem hagyta a saját 16-ost, továbbá még egy, ami nem az ellenfél térfelére érkezett.
David de Gea: let's go back to basics, lads pic.twitter.com/rFnUksjWCs
— The Analyst (@OptaAnalyst) August 22, 2022
Klopp: Akkor is ki kell menni a házból, ha esik az eső
A Liverpool menedzserének kezét megkötötték a sérülések, de úgy érzi, így is nyerniük kellett volna.
Sancho találata azt jelentette, hogy Jürgen Klopp együttese sorozatban a hetedik PL-meccsén is hátrányba került, ami még akkor is óva intő, ha az előző hatból három győzelem és három döntetlen ennek ellenére is összejött.
A United félidei előnye minden esetre remek hír volt a szurkolók számára, hiszen a gárda legutóbb 1984. május 7-én, az Ipswichtől kapott ki hazai pályán úgy, hogy az első játékrészt követően előnyben volt.
A szünet után eredményes Rashford hatodszor vette be a Liverpool kapuját, amivel beállította az egyéni csúcsát, korábban csak a Leicester City ellen volt ennyiszer eredményes. Ez a találat mindenesetre biztosan gyógyír volt a lelkének, hiszen ezt megelőzően 997 perce nem volt eredményes, még januárban vette be a West Ham kapuját.
A Liverpool esélyei a végén visszajöttek a pontszerzésre, miután Mohamed Szalah szépített, neki ez már a 10. gólja volt a Manchester United ellen, senki másnak sem lőtt ennyi gólt a karrierje során.
Továbbá egy liverpooli sem tudta ennyiszer bevenni a „vörös ördögök” kapuját, korábban Steven Gerrarddal holtversenyben álltak az élen.
10 - Mohamed Salah has scored more goals in all competitions against Manchester United than any other Liverpool player in history (10). Reliable. pic.twitter.com/mGwbinupZ3
— OptaJoe (@OptaJoe) August 22, 2022
Az egyenlítés viszont már nem jött össze, így a Liverpool három fordulót követően is nyeretlen, csupán két döntetlent szerzett.
Ez egyben azt is jelenti, hogy már hét vesztett pontnál jár a gárda az idényben, az előző kiírás második felében játszott 19 meccsen összesen hat pontot bukott a Mersey-parti együttes…
Erik ten Hag a sikerrel az első Manchester United-tréner lett, aki Liverpool elleni tétmeccsen aratta első győzelmét.
A „vörös ördögök” pedig így 38 év után is veretlenek maradtak, ha a szünetben vezettek az Old Traffordon, a legutóbbi 370 ilyen hazai meccs statisztikája pedig még félelmetesebb: 338 győzelem, 32 döntetlen!
MNU 2-1 LIV (FT) - Últimos 370 partidos de liga (todos en Primera División) del Manchester United en Old Trafford tras llegar con ventaja al descanso: 338 victorias, 32 empates y CERO derrotas.
— MisterChip (Alexis) (@2010MisterChip) August 22, 2022
¿Quién va a poner fin a esta increíble racha que dura ya 38 años? pic.twitter.com/gqetVwPH1L
(Borítókép: David Davies/PA Images via Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Még Guardiolát is meglepte a Manchester City aranylabdás sztárja
„Erre korábban nem számíthattam.”
március 3., 10:43
- Sport
Ötödjére fordult elő az évszázadban olyan kiütés, mint múlt hétvégén Mexikóban
Emma Navarro különleges körítéssel nyerte meg pályafutása első 500-as tornáját.
március 3., 12:02
- Sport
Története egyik legszörnyűbb hónapja padlóra küldte a világ leghíresebb klubját
Öt fordulóban tíz pontot vert a Barca Carlo Ancelotti csapatára.
március 3., 06:44
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Sport
Fél évig bírta futball nélkül, a harmadosztályban tért vissza a 36-szoros magyar válogatott
Az olasz és a francia élvonalat is megjárta, most zöld-fehérben bizonyíthat.
március 3., 12:58
- Sport
Molnár Martin Ferrarik, Porschék és Aston Martinok mellett teljesített a Közel-Keleten
Csapata legjobbjaként a top 10-ben búcsúzott az F4 Middle East Championshiptől a magyar.
március 3., 13:26
- Sport
Marozsán javított, Fucsovics rontott helyezésén a tenisz-világranglistán
A doppingvétség miatt három hónapos eltiltását töltő olasz Jannik Sinner továbbra is vezet.
március 3., 10:03
- Sport
Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt
Az extrém sportoló a Kanári-szigetekről indult 2024. december 23-án.
tegnap, 22:21
- Sport
Kerkez Milosékra a Manchester City vár
Egy magyar védőt már elkeserített Pep Guardiola együttese a sorozatban.
március 3., 08:46
- Címlapon
Óriási bravúr: magyar aranyérem született a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon
Molnár Attila a küldöttség első érmét szerezte Apeldoornban.
tegnap, 21:23
- Sport
A 98. percben jött a dráma, elvitte a három pontot Milánóból a Lazio
A 37 esztendős exbarcás döntötte el a rangadót.
március 3., 08:39
- Címlapon
Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?
Zajlik a harc a politikai napirend uralásáért.
tegnap, 19:02
- Címlapon
Német hírszerzés vezetője: Ha a háború 2030 előtt véget ér, Oroszország nagyobb veszélyt jelent majd Európára
tegnap, 06:10
- Sport
Szoros csatában maradt le az Európa-bajnoki címről junior női párbajtőrcsapatunk
A férfi tőrválogatott is közel állt az éremszerzéshez a korosztályos Eb zárónapján.
március 2., 20:26
- Sport
A vereséget elkerülte, de az újabb blamát így sem úszta meg Robbie Keane Ferencvárosa
Tóth Alex szerint az utolsó tíz percet leszámítva értékelhetetlen volt a címvédő teljesítménye.
március 2., 20:13
- Sport
Edzője sem tudja, mikor térhet vissza a magyar válogatott kiválósága
Az egy góllal elvesztett bajnoki rangadóról feltűnően hiányzott.
március 3., 19:25
- Sport
Rossz hírt kaptak az Inter-drukkerek a Feyenoord elleni BL-meccs előtt
Négy gól és öt gólpassz esett ki a csapatból a Napoli elleni rangadó miatt.
március 3., 14:48
- Sport
99 korbácsütés vár Iránban Ronaldóra, ezért az al-Nasszr nélküle utazott Teheránba
Másfél éve házasságtörést követett el a portugál sztár.
március 2., 20:19
- Sport
A Chelsea ellen készül a magyar labdarúgás nagy tehetsége
„A szurkolóink elég kemények” – figyelmeztette a Konferencia-ligában hozzájuk látogató londoniakat.
március 3., 20:51
- Sport
Olyan csúcsot mászott meg két magyar alpinista, amely másoknak nyáron sem sikerül
Az 5193 méter magas Shkhara Grúzia legmagasabb pontja.
március 2., 09:12
- Sport
Messi nélkül érkezik a Miami, a klub kitalálta, hogyan kárpótolja a nézőket
Egyszer-egyszer a nyolcszoros aranylabdásnak is pihennie kell...
március 2., 08:44
- Sport
Egyre nagyobb pácban a Dárdai testvérek, nagy pofont kapott csapatuk
Január vége óta nyeretlen a kék-fehér gárda.
március 2., 15:38
- Címlapon
Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára
A jövő heti várható főnyeremény 200 millió forint.
tegnap, 20:37
- Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk
2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.
tegnap, 11:28
- Sport
Olyan dolog történt Schäfer Andrásék meccsén, mint a Bundesligában még soha
A berliniek mindössze két mérkőzést tudtak megnyerni a legutóbbi tizennyolcból.
március 2., 17:40
- Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet
Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.
tegnap, 17:25
- Mindeközben
Jennifer Lopez teljesen kiborult Ben Affleck és Jennifer Garner közös fotóin
tegnap, 16:55
- Sport
Klubtörténelmi bronzérmet hozott a női kézilabda Magyar Kupa négyes döntője
A fináléban az elmúlt három kiírásban győztes Ferencváros a Győrrel csap majd össze.
március 2., 15:19
- Sport
Két gólpasszal jelentkezett a magyar válogatott támadója az Egyesült Államokban
Csapata 4–1-re nyert.
március 2., 09:31
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
tegnap, 15:21
- Sport
95 ezer nézőt vonzott egy jégkorongmérkőzés az Egyesült Államokban
Mindez azonban csak a második legnagyobb nézőszám az NHL-ben.
március 2., 09:25
- Sport
Elképesztő feltámadás után védte meg címét a Ferencváros a Magyar Kupában
Laura Glauser volt a hős, ötből négy hétméterest is kivédett a párbajban.
március 2., 17:34
- Sport
A 17. perctől emberelőnyben futballozhatott a Barcelona, visszavette a vezetést Spanyolországban
Dani Olmo előbb piros lapot harcolt ki, majd két gólpasszt adott az első félidőben.
március 2., 19:12