Klopp: Akkor is ki kell menni a házból, ha esik az eső
További Futball cikkek
- Nem igaz, hogyan bukta el hazai rangadóját a Barcelona!
- Gabriel Jesus volt a vendégek nyerőembere, kiütötte ellenfelét az Arsenal
- Schäfer András gólt szerzett, csapata mégis csúfosan kikapott
- „Nagyon hibáztam, mérhetetlenül sajnálom" – megtörte a csendet a balhéba keveredett sportigazgató
- Tovább fogy Guardiola levegője, újabb pofonba szaladt a Manchester City
A harmadik forduló rangadóján – egyben zárómérkőzésén – két olyan rivális lépett pályára, amely nagyon visszafogottan kezdte az idényt: a házigazda MU két vereséggel, a Pool két döntetlennel állt. A Liverpool változatlanul két ponttal, a tabella 16. helyén tanyázik, ez nyugtalanítja a német edzőt, ugyanakkor Klopp esze már a következő két bajnokin jár, amelyet csapata a Bournemouth és a Newcastle United ellen vív.
Nem vagyunk könnyű helyzetben, de a futball olyan, mint az élet, akkor is ki kell menni a házból, amikor esik
– mondta Klopp.
A „vörösök” nem a legjobb előjelekkel várták a hétfői rangadót, a gyenge forma mellett sérülések is behatárolták Klopp mozgásterét.
Ezt a hetet a felnőttkeret 14-15 játékosával »éltük túl«, és most arra is figyelnünk kell, hogy többen ne sérüljenek meg. Tudom, hogy nevetségesen hangzik, de ezt a meccset még így is meg kellett volna nyernünk. Legalábbis én így láttam.
Manchesteri kollégája, a nyáron érkezett Erik ten Hag hétfőn megszerezte első pontjait új csapatával. A holland edző annak is örült, hogy Marcus Rashford és Jadon Sancho volt eredményes, akik egy ideje már adósak voltak a gólokkal.
A hazaiaknál a meghatározó játékosok közül Cristiano Ronaldo, Harry Maguire és Luke Shaw egyaránt a kispadon kapott helyet, közülük aztán csak előbbi lépett pályára: az ötszörös aranylabdás portugált a 86. percben cserélték be. Ten Hag a taktikával magyarázta a kulcsemberek mellőzését, Ronaldóval kapcsolatban pedig kiemelte: arra kellett felkészülniük, hogy az ellenfél nyomását elbírják és semlegesítsék, márpedig a portugálnak nem a letámadás és a labdaszerzés az erénye, az ő védőmunkája ezen a meccsen kevés lett volna.
A mentalitásunk és a csapatszellemünk egészen kiváló volt
– nyilatkozta. Hozzátette, nem érzi, hogy kockáztatott volna a rutinos játékosok kispadra ültetésével, ráadásul amit eltervezett, az bejött. Kiemelte: egy edzőnek ilyen jellegű döntéseket is meg kell hoznia, az összeállításuk pedig legközelebb teljesen más is lehet, hiszen az függ az előttük álló feladattól.
A 37 éves Ronaldo, akiről folyamatosan szólnak az eligazolási hírek, szinte végig üres tekintettel, a semmibe bámulva ült a padon, és ő volt az egyetlen, aki nem beszélgetett klubtársaival.
(Borítókép: Clive Brunskill/Getty Images)