16:00, December 05.
Japán 0
Horvátország 0
al-Dzsanúb Stadion Nyolcaddöntő
20:00, December 05.
Brazília 0
Koreai Köztársaság 0

Gulácsi megsérült, Szoboszlai gólpasszt adott, első meccsét nyerte a Leipzig

K  AP20221005267
2022.10.05. 21:32
Az RB Leipzig hazai pályán 3–1-re nyert a Celtic ellen a Bajnokok Ligája csoportkörének 3. fordulójában, ezzel első pontjait szerezte meg a 2022–2023-as kiírásban. A siker azonban vezéráldozattal járt: a német csapat kapusát, a magyar válogatott Gulácsi Pétert már az első negyedórában le kellett cserélni sérülés miatt.

Már az első percekben jó iramú, lüktető játék bontakozott ki a Leipzig és a Celtic összecsapásán, ahol – harmadik forduló ide vagy oda – kifejezetten nagy volt a tét: a házigazdák ugyanis két vereséggel kezdték a Bajnokok Ligája jelenlegi kiírását, egy harmadik pontvesztéssel pedig lényegében lemondhattak volna a tavaszi top 16-os szereplésről szőtt álmukról.

Az első helyzet Christopher Nkunku előtt adódott, a francia gólgyáros azonban a kapu mellé lőtt a harmadik percben. A másik oldalon Jota tesztelte volna Gulácsi Pétert, a lövését azonban blokkolta a német védelem.

Nem sokkal később már Gulácsi volt a főszereplő, de erről örömmel lemondtunk volna. A magyar válogatott kapus lába egy ártalmatlannak tűnő szituációban, passz közben a jelek szerint meghúzódott, mindenesetre némi ápolás után le kellett cserélni őt.

A történtek nem zökkentették ki a lipcseieket, sőt, a németek ezt követően kerültek csak igazán mezőnyfölénybe. A 18. percben Nkunku remek emelése után les miatt még érvénytelenítették a Leipzig vezető gólját, kilenc minutummal később már sem a játékvezető, sem a VAR-szoba, legkevésbé a rutinos angol kapus, Joe Hart sem tudta útját állni a francia támadónak. Gyors kontra végén André Silva önzetlen passza után Nkunkunak már csak az üres kaput kellett bevennie (1–0). 

A játékrész hajrája aztán a Celticé lett, egyenlíteni viszont a félidőben nem tudott a skót csapat, még a hétperces ráadással sem. Nem úgy a 47. percben! Jota találta el jól a labdát, a Gulácsi helyére állt Janis Blaswichnak bárhogy nyúlt, nem volt esélye a jobb alsóba tartó lövés hárítására (1–1).

A találat felrázta a németeket, Marco Rose együttese pillanatok alatt visszavette a kezdeményezést, melynek gyümölcse egy lesről született Szoboszlai Dominik-gól lett. A találat persze nem ért, de jól jelezte, a Celticnek kevés esélye lesz a pontszerzésre, ha a teljes második félidőt végig akarja majd bekkelni. A 64. percben hátrányba is kerültek a zöld-fehérek, Szoboszlai asszisztjából, no meg Hart bakijából, André Silva lett a hős (2–1). A portugál támadó a 77. percben le is zárta a még nyitott kérdéseket saját maga második, csapata harmadik góljával. Ezúttal Mohamed Simakan passzából mattolva a skót védelmet (3–1).

A Leipzig ezzel három pontos az F csoportban, és bizakodva várhatja a kvartett másik párharcát, a Real Madrid–Sahtar Donyeck-összecsapást.

A németek harmadik magyar válogatott légiósa, Willi Orbán végigjátszotta az összecsapást.

A szerdai BL-nap másik késő délutáni meccsén a Leipzig testvércsapata, a Red Bull – pardon, a sorozatban FC – Salzburg Noah Okafor kései büntetőjével 1–0-ra verte a Dinamo Zagrebet.

LABDARÚGÁS
BAJNOKOK LIGÁJA,
Szerdai mérkőzések
RB Leipzig–Celtic 3–1 (Nkunku 27., André Silva 64., 77., ill. Jota 47.)
FC Salzburg–Dinamo Zagreb 1–0 (Okafor 71. – 11-esből)

(Borítókép: Szoboszlai Dominik az RB Leipzig (b) és Matt O'Riley a Celtic Glasgow játékosa a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában játszott RB Leipzig–Celtic Glasgow-mérkőzésen Lipcsében 2022. október 5-én. Fotó: MTI/AP/Michael Sohn)



  • Tippek
  • Hírek