Több hónapra eltiltották Véber Györgyöt, miután trágár szavakkal illette játékosait
Az MLSZ kiemelte, figyelembe vették Véber György bocsánatkérését is az ügyben, így négy hónapra eltiltották a szakembert. A szövetség határozatát változtatás nélkül közöljük:
Az MLSZ illetékes fegyelmi bizottsága 2023. február 28-ig eltiltotta a labdarúgó-mérkőzésektől a sportszakemberhez nem méltó magatartást tanúsító Véber György vezetőedzőt (UTE). A bizottság az ítélet meghozatalakor figyelembe vette Véber György nyilvános bocsánatkérését. A bizottság indoklásában kifejtette, hogy az eljárás alá vont sportszakember olyan személy, akinek a tevékenységét mind a sajtó, mind pedig a szélesebb közvélemény gyakran figyelemmel kíséri, így az általa kimondott szavaknak és megtett cselekedeteknek a hazai labdarúgásra vonatkozóan az átlagosnál nagyobb súlya van, ezért tőle fokozottan elvárható, hogy olyan példát mutasson, amely a labdarúgásra vonatkozóan pozitív példaként szolgál. Véber György jelen ügy alapjául szolgáló obszcén, trágár megnyilvánulásai azonban a labdarúgás megítélésére rendkívül káros és negatív hatást gyakorolnak.
Véber korábban egy U19-es bajnoki mérkőzésen minősíthetetlen stílusban, trágár jelzőket használva beszélt játékosaival.
(Borítókép: Véber György 2014. szeptember 13-án. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)