Az amerikai kapus egy szóval összefoglalta nekünk a kiesésük okát

2022-12-03T150423Z 1583448386 UP1EIC315V989 RTRMADP 3 SOCCER-WOR
eb spot

Katar, Világbajnokság 2022

Helyszíni tudósítás

2022.12.03. 21:00
Az amerikai válogatott kapusa, Matt Turner szerint az egész csapat csalódott a hollandok elleni nyolcaddöntős vereséget követően, a túloldalon Nathan Aké pedig már a világbajnoki címmel kapcsolatos kérdésekre is felelt az interjúfolyosóban.

„Mindenki csalódott. Tudtuk, hogy képesek lehetünk versenyre kelni a hollandokkal, és ezt meg is tettük, de az, hogy versenyképesek voltunk, mégis vesztettünk, nem teszi könnyebbé a helyzetet” – mondta Matt Turner.

Az amerikai kapus kiemelte, hogy a párharcoknál és az ide-oda is pattogható labdáknál sem voltak éppen szerencsések. A hollandokkal kapcsolatban hozzátette, nagyon jól támadtak ellenük.

A csalódást okozó résznek azt nevezte meg, hogy védekezésben nem teljesítettek megfelelően.

„Sok helyzetet dolgoztunk ki, több gólt is szerezhettünk volna, látszik a potenciál a csapaton” – tekintett a jövőbe.

Arra a kérdésünkre, hogy mi hiányzott az amerikai csapat játékából ezen a meccsen ahhoz, hogy nyerhessenek, egy szóval felelt:

A gólok. Azok hiányoztak

– felelte az Index kérdésére nevetve Matt Turner.

A hollandok védőjét, Nathan Akét a negyeddöntővel kapcsolatban faggatták, akkor még nem kezdődött el az argentin–ausztrál ütközet, így azt felelte, hogy a dél-amerikaiakkal kapcsolatban játékosként mindig a legjobbakkal szeretne összecsapni, de ebben a szakaszban már nincs könnyű ellenfél.

Amikor a végső esélyesek jönnek szóba, akkor Hollandiát nem szokták a favoritok között emlegetni, lásd még az Indexen futó szavazásunkat, amelyben a felsorolt együttesek között az utolsó helyen van a háromszoros ezüstérmes.

Talán ahogy megyünk előre, és játszunk újabb meccseket, egyre több helyen jövünk majd szóba – mondta Aké, akit arról is faggattak, hogy hisz-e benne, hogy megnyerhetik a világbajnokságot. – Igen, azt hiszem, megnyerhetjük. Talán más válogatottakat esélyesebbnek tartanak, mint a brazilokét, talán erősebb játékoskeretük van, de mi csapatként nagyon egységesek vagyunk, ahogyan az ma is látható volt. A játék minden fázisában tudunk jól teljesíteni, jól védekezni és jól támadni. Számos taktikai variációval tudunk dolgozni, úgyhogy megvan az esélyünk.

LABDARÚGÓ-VILÁGBAJNOKSÁG
NYOLCADDÖNTŐ
Hollandia–Egyesült Államok 3–1 (2–0)
al-Rajján,
Kalifa Nemzetközi Stadion,  44 846 néző. Vezette:  Sampaio (brazil)
Hollandia: Noppert – Timber, Van Dijk, Ake (De Ligt 93.) – Dumfries, De Roon (Bergwijn, a szünetben), F. de Jong, Blind – Klaassen (Koopmeiners, a szünetben) – Gakpo (Weghorst, 93.), Memphis Depay (Simmons, 82.).  Szövetségi kapitány: Louis van Gaal 
Egyesült Államok: Turner – Dest (Yedlin, 75.), Zimmerman, Ream, Robinson (J. Morris 92.) – Musah, Adam, McKennie (Aaronson, 67.) – T. Weah (H. Wright, 67.), Ferreira (Reyna, a szünetben), Pulisic. Szövetségi kapitány: Gregg Berhalter
Gólszerző: Memphis (10.), Blind (45+1.), Dumfries (81.), ill. H. Wright (76.)

Ön szerint melyik csapat nyeri meg a világbajnokságot?

Ne maradjon le semmiről, böngéssze az Index világbajnoki mellékletét! Ide kattintva elérheti összes cikkünket, a menetrendet, a csoportállásokat, a kereteket, a helyszíneket és még sok minden mást.

(Borítókép:  John Sibley / Reuters)



  • Hírek
  • Bankszámla