Walid Regragui, a katari labdarúgó-világbajnokságon elődöntős marokkói válogatott szövetségi kapitánya azt mondta, nem elégszenek meg azzal, hogy a vb-k történetében első afrikai csapatként bejutottak a négy közé, az esélylatolgatós statisztikákat pedig ki lehet dobni szerinte.
A marokkói válogatott szerdán, a torna második elődöntőjében a címvédő Franciaországgal találkozik, a szakember kedden kifejtette: a vb aranyérmesére a torna előtt készített statisztikákat el lehet felejteni, mert azok „megbuktak”.
„Akkor 0,01 százalék esélyt kaptunk a végső győzelemre, azt hiszem, hogy most már többet adnak. A kukába ezekkel a statisztikákkal!”
– viccelődött Regragui, aki Franciaországban született, és játékoskarrierje javát is ott töltötte.
A 47 éves szakember augusztus végén vette át a marokkói válogatott irányítását, amellyel még veretlen, öt győzelem és három döntetlen a mérlege. Utóbbiak egyike a spanyolokkal szemben végül tizenegyespárbajban megnyert vb-nyolcaddöntő.
Egy vb-n minél tovább jutsz, annál nehezebbek a meccsek, ez normális dolog. A címvédővel találkozunk, amelyben világklasszis futballisták szerepelnek, és nagyon jó edző irányítja őket, talán a világ legjobbja. De eltökéltek vagyunk, igyekszünk leküzdeni az idegességünket. És miért ne juthatnánk be a döntőbe? Egyáltalán nem vagyunk elégedettek az elődöntős részvétellel, hogy első afrikai válogatottként jutottunk négy közé. Tovább akarunk menni! Még éhesek vagyunk a sikerre, fáradtak viszont nem. Nem tudom, hogy ez elég lesz-e, de az afrikai kontinenst, valamint az arab világot egyaránt a világ tetejére akarjuk tenni. Tisztában vagyok azzal, hogy nem mi vagyunk a favoritok, viszont megvan a magabiztosságunk
– mondta.
A horvát és az argentin válogatott is drámai büntetőpárbajban harcolta ki az elődöntőbe jutást, a négy évvel ezelőtti finalista Brazíliát, a dél-amerikai bajnok Hollandiát fektette végül két vállra.
A két együttes eddig kétszer csapott össze egymással világbajnokságon, mindkétszer a csoportkörben: 1998-ban az argentinok 1–0-ra győztek Mauricio Pineda találatával, 2018-ban pedig Luka Modricék háromszor köszöntek be az 53. perc után (3–0).
A Real Madrid középpályása konkrétan erre a meccsre kapta meg a négy évvel ezelőtti Aranylabdát!
Érdekesség, hogy mindkét alkalommal szomszédunk jutott messzebb, 1998-ban bronzérmet nyert, négy év ezüstöt.
Ezenkívül nem is jutottak tovább a csoportból a mostani viadalt megelőzően, így Horvátország mérlege 1–1 az elődöntőben, az argentinok pedig még hibátlanok, mind a négy alkalommal bejutottak a döntőbe – ahol aztán kétszer nyertek (1978-ban Hollandia, 1986-ban az NSZK ellen), kétszer pedig alulmaradtak (1930-ban Uruguay, 1990-ben az NSZK örülhetett).
Mázsás súlyoktól szabadultak meg az argentinok: előbb a 2021-es Copa América-győzelemmel, majd most, a katari vb csoportkörének végén, hogy megúszták a Szaúd-Arábia elleni fiaskót komolyabb ár nélkül. Hogyha van Istennek keze – ez ugyebár az argentinok esetében Diego Maradona 1986-os gólja óta sarkalatos kérdés –, úgy tűnik, most Lionel Messiét fogja. Vagy mégsem? Ha Cristiano Ronaldónak már nem is, Messinek összejöhet a méltó vb-búcsú? Horvátországnak biztos lesz ehhez egy-két szava...
Többek között ezekre a kérdésekre is kerestük a választ a Sportcast legújabb részében, amiben vendégünk Ficsura Ádám, a Futballtangó című blog szerzője és a dél-amerikai labdarúgás megszállottja volt. Az adás elérhető itt!
Kezdetét veszi a katari labdarúgó-világbajnokság 24. napja, és két nap szünet után immár újra mérkőzést is rendeznek, méghozzá a Horvátország–Argentína-elődöntőt.
A találkozó 20 órakor kezdődik, de addig is kövesse velünk a nap legfontosabb eseményeit folyamatosan frissülő hírfolyamunkkal.