Svéd edzőt nevezett ki az NB I-ben maradásért küzdő Vidi – hivatalos
További Futball cikkek
- Neymar elmondása szerint nyáron távozik szaúdi csapatától, és Messiékhez költözik
- A másodosztályban utolsó Budapest Honvéd kirúgta vezetőedzőjét, Laczkó Zsoltot
- IDEA Intézet: az 1,3 millió Fradi-drukker háromnegyede Fidesz- vagy Mi Hazánk-szavazó
- Hatalmas bajban a Chelsea sztárja, doppingvétség miatt kaphat többéves eltiltást
- A címvédő Internazionale hatalmas verést mért riválisára az olasz bajnoki rangadón
Huszti Szabolcsot és Toldi Gábort kedden menesztették, miután az együttes a 11., kieső helyre csúszott a tabellán.
Szerdán meg is lett az utód, a svéd Bartosz Grzelak 2025 nyaráig szóló szerződést kötött a fehérváriakkal.
Az 1978-ban a lengyelországi Szczecinben született szakember 2009 és 2011 között az IK Frey Taby másodedzőjeként dolgozott, majd öt és fél éven keresztül a Stockholmtól nem messze fekvő klub vezetőedzője volt. Az itt eltöltött évek alatt a csapat a negyedosztályból a másodosztályig jutott fel, ahol stabilizálta is a sárga-feketék helyzetét, mielőtt 2017 nyarán az AIK másodedzője lett. Innen a svéd U21-es válogatott másodedzői posztjára vezetett az útja, majd 2020 augusztusában vette át az AIK irányítását, ahol első teljes szezonjában ezüstérmet szerzett – az aranyérem sorsa csak a gólkülönbségen múlott. A Solnától 2022 augusztusában távozott, 80 tétmérkőzéséből 41-et nyert meg, 18 döntetlen mellett csak 21-szer hagyta el csapata pont nélkül a pályát – ismertette az új edzőt a fehérvári klubhonlap.
Kétségtelenül nehéz helyzetben van most a csapat, ezzel együtt is izgatottan és büszkén várom azt, hogy elkezdhessem a munkát a Vidinél. Nincs itt az ideje annak, hogy a hosszú távú terveinkről beszéljünk, a jelenben kell élnünk és dolgoznunk – a feladat mindenki előtt ismert. 2020-ban az AIK-nél kicsit hasonló szituációban vettem át az irányítást, az a tapasztalatom, hogy ilyenkor az a legfontosabb, hogy az egész klubnak, minden játékosnak, stábtagnak és munkatársnak egy irányba kell húznia, közösen kell mindent megtennünk azért, hogy elérjük a célunkat. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy a szezon előtt mindenkinek nagyobb elvárásai voltak a csapat szereplésével kapcsolatban, de ezt most már félre kell tenni, mindent elkövetek majd azért, hogy eredményesebben szerepeljen a Vidi, és közben a játékosok is fejlődjenek egyénileg!
– idézi Grzelak szavait a molfehervarfc.hu.
„Fontos szempont volt a választásnál, hogy olyan edzőről beszélünk Bartosz személyében, akinek nem ismeretlen ez a helyzet, ugyanis az AIK-nál hasonló szituációban vette át, majd ezüstéremig és nemzetközi kupaszereplésig vezette a csapatot. Az első pillanattól éreztük rajta a nyitottságot és motivációt a feladat iránt. Már amikor először leültünk vele beszélgetni, látszott, hogy utánanézett a csapatnak, tisztában volt a játékosainkkal. Több lehetőség közül választotta a Vidit, nagyon szimpatikus volt, hogy éreztem rajta, hogy itt akar dolgozni. Meggyőzött minket, bízunk benne, hogy egy olyan új impulzust ad a csapatnak, aminek köszönhetően az utolsó tíz mérkőzésre a csapat elindul felfelé” – mondta ezt már Juhász Roland sportigazgató.
Az NB I második legértékesebb keretével bíró együttes szombaton 19.45-kor a tabellán éppen előtte álló, egy ponttal többet gyűjtő Honvéd ellen játszik kulcsfontosságú bajnokit.
(Borítókép: Mol Fehérvár FC)