Bolla Bendegúz a jobb oldalon iramodott meg, de kicsit hosszan tolta meg a labdát, amire Naumov kapus szemfülesen lecsapott.
Szoboszlai ívelte be a labdát a bal szélről, amire Willi Orbán érkezett, de a magyar válogatott védője hajszállal lecsúszott a felé érkező beadásról. Egyébként Orbán valószínűleg lesen helyezkedett.
A török játékvezetőt nem hatotta meg Sallai Roland esése a tizenhatoson belül, egyértelműen jelezte, hogy mehet tovább a játék.
A Puskás Aréna közönsége hangos füttykoncerttel fejezte ki nemtetszését.
Szoboszlai Dominik középről, 26 méterről lőtt hatalmas szabadrúgásgólt, amellyel immár kétgólos a magyar válogatott előnye.
A magyar középpályás a lassan névjegyévé vált kő-papír-ollóval ünnepelt Sallaival.
Szoboszlai szabadrúgás után, Bolla jobb oldali beadására Szalai érkezett, de fejesét a bolgár védők blokkolták. Ez is veszélyes helyzet volt
Szoboszlai sarkazott, majd középre adta a labdát, amire Bolla érkezett, és 12 méterről, kissé jobbról a jobb alsó mellé lőtt.
Nikola Iliev érkezett a kapu előterében Petkov jobb szélről érkező beadásra, de a bolgárok játékosa belebotlott a labdába, így mindössze kisebb riadalmat okozott Dibusznak.
Bolla Bendegúz a jobb oldalon iramodott meg, de kicsit hosszan tolta meg a labdát, amire Naumov kapus szemfülesen lecsapott.
Nem lassít a vezető gól megszerzése után a magyar csapat, Szoboszlai középen kapta a labdát, majd passzolt röviden Ádám Martin elé, aki nagyjából 23 méterről vette célba a kaput, de megpattanó lövését a bolgár kapus szögletre tenyerelte.
A szöglet után Szalai Attila fejese nem jelentett veszélyt.
Rögtön a magyar gól után a bolgárok is próbálkoztak: Iliev bal oldali szögletét Galabov fejelte kapu mellé. Különösebben nem forgott veszélyben Dibusz kapuja.
Sallai Roland szöglete után Szoboszlai kapta a labdát, aki visszapasszolt Sallainak, lövését a kapus védte, ahogyan Willi Orbán ismétlését is, de Vécsei Bálint a kipattanónál már nem hibázott.
Korai magyar vezetés.
Többnyire Marco Rossi csapata birtokolja a labdát az első percekben, de egyelőre komolyabb lehetőségig nem jutott el. A bolgár válogatott játékosai nem sokat találkoztak még a játékszerrel.
Lang Ádám próbálta Bolla Bendegúzt indítani a jobb szélen, de a magyar védő átadása kicsit hosszúnak bizonyult, és beérhetetlen volt Bolla számára.
Útjára indult a labda, a magyar válogatott kezdte a mérkőzést.
A csapatok már a pályán, elhangzottak a himnuszok, pillanatokon belül kezdünk.
Perceken belül telt hát előtt lép pályára a magyar válogatott, a kezdőrúgásig nézzék meg helyszíni galériánkat a magyar szurkolók készülődéséről!
Az olasz mester mindössze egy helyen változtatott a csütörtöki, Észtország elleni mérkőzés kezdőcsapatához képest: Kalmár Zsolt helyét Nagy Ádám vette át.
A mérkőzés játékvezetője a török Halil Umut Meler. A 36 éves sípmester 2017 óta szerepel a FIFA jegyzékében, 2022 óta pedig az UEFA Elit tagja.
A Bajnokok Ligájában már három mérkőzést vezetett, legutóbb a nyolcaddöntő visszavágóján a Benfica–Brugge-találkozón dirigált. A magyar válogatottnak még sosem vezetett mérkőzést.
Meler átlagosan öt sárga lapot oszt ki mérkőzésenként, míg nagyjából öt alkalmanként állít ki játékost a mezőnyből.
A találkozó előtt Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, és Szoboszlai Dominik, a nemzeti együttes csapatkapitánya nyilatkozott az esélyeket illetően.
Bulgária nehéz ellenfél lesz, nagyon atletikus, kirobbanó teljesítményre képes támadói vannak, szilárd védelemmel. Semmiképpen nem engedélyezhetünk nekik szabad területeket. Senki sem becsülheti le az ellenfelét, különösen nem mi, magyarok. Attól, hogy legyőztük Angliát és a németeket, ikszeltünk a franciákkal, még nem gondolnám, hogy egy szinten állunk velük. Szóval nem becsüljük le a bolgárokat, még véletlenül sem
– fogalmazott Marco Rossi. Szoboszlai Dominik elmondta, ez egy teljesen más szituáció, mivel esélyesként lépnek pályára, így mindenki győzelmet vár tőlük, de nem érez emiatt nagyobb nyomást társain.
Minden további a mérkőzés előtti sajtótájékoztatóról itt!
Minden jegy elkelt a mérkőzésre, így abszolút telt ház, 60 ezer néző fogadja perceken belül a csapatokat. Az idő kissé hideg, 5 Celsius-fok körüli a hőmérséklet, de a hangulatra ez egyáltalán nem nyomja rá a bélyegét.
A magyar szurkolók jelentős része már jóval a kezdő sípszó előtt elfoglalta helyét, és szurkolásával buzdítja a csapatot.
Lényegesen nagy az eltérés a két válogatott összértéke között, a bolgár nemzeti együttes közel 24 millió eurót ér, míg például Szoboszlai Dominik értékét 35 millió euróra taksálják.
A magyar válogatott játékosainak összértéke 109 millió euró a mértékadó Transfermakt szerint.
A bolgár válogatott jelenleg a 71. helyen szerepel a FIFA-ranglistáján, míg a magyar csapat a 32.
Napra pontosan 40 éve várunk erre a napra! Akármennyire hihetetlen lehet elsőre, a magyar labdarúgó-válogatott immár 40 éve nem indította győzelemmel aktuális Európa-bajnoki selejtezősorozatát.
Legutóbb a horvát, walesi, szlovák, azerbajdzsáni csoportba kaptunk besorolást, és 2019. március 21-én nagyszombati vereséggel indítottunk, Ondrej Duda és Albert Rusnák találatával 2–0-ra nyert a házigazda Szlovákia. Végül Horvátország, Wales és Szlovákia is megelőzte a magyar csapatot, amelynek a pótselejtezőről azért összejött a kijutás.
Ahogy megyünk vissza az időben, sorra jönnek a vereségek, 2002 októberéig kell visszamenni, hogy az első pontszerzést feljegyezhessük, akkor Svédországban végeztünk 1–1-re, ezzel egy olyan négyes szériához érünk el, ahol háromszor is döntetlennel kezdtünk.
És hogy mikor nyertünk legutóbb nyitányon?
NAPRA PONTOSAN 40 ÉVVEL EZELŐTT, 1983. MÁRCIUS 27-ÉN, LUXEMBURGBAN GYŐZTÜNK 6–2-RE. HA EZ NEM EGY JEL…
Ellenfelünk már múlt hét pénteken bemutatkozott az Európa-bajnoki selejtezősorozatban, és Montenegró ellen, hazai pályán 1–0-s vereséget szenvedett. A nem túl színvonalas mérkőzés győzelmet érő gólját Nikola Krstovic szerezte a 70. percben.
A G csoport másik mérkőzésén Szerbia 2–0-ra győzte le Litvánia legjobbjait. A magyar válogatott csütörtökön felkészülési mérkőzésen múlta felül egy góllal Észtországot, de a szűk győzelem ellenére sokkal jobb teljesítményre lesz szüksége Marco Rossi csapatának Bulgária ellen.
20 óra 45 perckor kezdődik a magyar labdarúgó-válogatott első idei tétmérkőzése, a Magyarország–Bulgária Európa-bajnoki selejtező a Puskás Arénában. Marco Rossi csapata hazai pályán győzelemmel indítaná a selejtezősorozatot, tartsanak velünk, és kiderül, sikerrel jár-e a magyar nemzeti együttes.
Hamarosan kezdünk!