Itt a bajnoki címre, ott a kispadra lehet hatással a PL-rangadó
További Futball cikkek
- A Paks legyőzésével már dobogón áll az MTK Budapest az NB I-ben
- A Liverpool edzője a Manchester City kizárásán viccelődött, majd rögvest visszakozott
- Kilenc embert vitt el a rendőrség Szoboszlaiék csúcsmeccse után
- A magyar válogatott megszerezte az első győzelmét az ománi vb-n
- Megtagadta a szivárványos karszalag viselését a Premier League-játékos, vallási okokra hivatkozott
A legutóbbi öt évben kivétel nélkül ez a két gárda nyerte a PL-aranyérmet, korántsem azonos arányban: míg Pep Guardiola tanítványai négyszer emelhették magasba a bajnoki trófeát, Jürgen Klopp együttese ,,csak” egyszer örülhetett, a 2019–2020-as évadot követően. Éppenséggel a szombati ütközet is eldöntheti a bajnokságot, ám nem olyan értelemben, ahogy az utóbbi években megszokhattuk;
a manchesteriek ugyanis egy vereséggel hatalmas lépéshátrányba kerülnének a listavezető Arsenallal szemben, amely ebben az esetben akár 12 ponttal is elléphetne.
A Poolnál idén jóval szerényebb célokért megy a harc, a BL-indulást érő top négybe igyekeznek a vörösök, az idei hullámzó formát tekintve inkább kevesebb, mint több sikerrel… A tabellán jelenleg csak hatodik a gárda, aminek kapcsán szezon közben szakértők, egyéb véleményt alkotók már a Klopp-éra végéről beszéltek. A hétpontos hátrány a jelenleg negyedik Tottenhammel szemben persze nem tűnik ledolgozhatatlannak – főleg úgy, hogy két meccsel kevesebbet játszott a Mersey-parti együttes –, ám a rapszodikusság miatt, amely ebben a szezonban jellemző a csapatra, teljesen kiszámíthatatlan, hol végez majd. Elég, ha csak a legutóbbi két bajnoki mérkőzést elevenítjük fel:
azok után, hogy az egyre inkább magára találó Manchester Unitedre megsemmisítő, 7–0-s vereséget mértek a liverpooliak, a sereghajtó Bornemouth otthonában egy héttel később arcpirító, 1–0-s vereséget szenvedtek.
De az eredeti témánál maradva: az Anfielden Mohamed Szalah találatával például a Cityt is két vállra fektették, miközben a pontvadászat során kikaptak többek között a Wolverhamtpontól, a Brentfordtól, a Brightontól és a Leedstől is...
Mielőtt mélyebben belemennénk a mai mérkőzésbe, az Optának köszönhetően a statisztikusok azt is kiszámolták, hogy az adott csapatoknak a hátralévő fordulókban mennyire lesz nehéz dolga a hátralévő ellenfelek fényében. Ez alapján a City, a Liverpool és az Arsenal nagyjából hasonló erősségű riválisokkal találkozik majd, emiatt is kulcsfontosságú lehet a mai rangadó.
Amelyet a hazaiak bombaformában várhatnak, mondhatni, elég rosszkor jött nekik a válogatottszünet, hiszen öt napon belül a BL-ben rúgtak egy hetest az RB Leipzignek, majd a Burnley-nek gurítottak egy hatost az FA-kupa negyeddöntőjében. A 13 gólból Erling Haaland 8 (!) találattal vette ki a részét, aki, bár a norvégok válogatott edzőtáborát kisebb sérülés miatt elhagyta, és a két Eb-selejtezőn sem játszott, ne lepődjünk meg, ha az ő nevével végződik majd a City összeállítása…
Mostani idényben még nem látott bravúrra készül a City
Guardiola együttese tehát még három fronton harcol a végső győzelemért, az elmúlt években azonban a Liverpoollal rendre meggyűlt a baja, a decemberi, 3–2-es Ligakupa-siker egy ötmeccses nyeretlenségi sorozat végére tett pontot. A hazai bajnoki mérleg viszont bizakodásra adhat okot, a Vörösök elleni legutóbbi 13 élvonalbeli találkozójukból ugyanis csak egyet veszítettek el az Etihad Stadionban, még 2015 novemberében, Manuel Pellegrini irányítása alatt kaptak ki 4–1-re.
A City ráadásul olyan bravúrra készül, ami a mostani idényben még nem jött össze, nevezetesen sorozatban a negyedik bajnokiját megnyerni. Ha összejönne, egyértelműen nyomást helyezhetne az Arsenalra, amely 16.00 órától a Leeds együttesét fogadja. A vendégek egy évvel ezelőtt a szezon hasonló szakaszában 30 (!) ponttal szereztek többet, ráadásul az idei idegenbeli formájuk alapján bőven aggódhatnak – 13 meccsen a megszerezhető 39-ből mindössze 12-t zsebeltek be, hétszer kaptak ki és hat alkalommal maradtak gólképtelenek távol, az otthon melegétől.
Érdekes, ámde biztató statisztika lehet liverpooli szempontból, hogy a regnáló bajnokot a Premier League történetében náluk többször senki nem győzte le, szám szerint 23-szor. Ha pedig ez önmagában nem lenne elég, akkor annak kellő motivációt kell jelentenie, hogy az elmúlt 17 évben mindössze másodszor fordulhat elő, hogy oda-vissza legyőzik a Cityt – ez egyedül Klopp regnálásának első évében, a 2015/2016-os szezonban sikerült ebben az intervallumban.
Foden kidőlt, Luis Díaz visszatérés előtt
Ami a kereteket illeti, a legérzékenyebb veszteség a hazaiakat érinti, Phil Foden ugyanis vakbélműtéten esett át, így rá egy hónapig biztosan nem számíthatnak a manchesteriek. Rajta kívül viszont elvileg mindenki bevethető. A Pool-szurkolóknak viszont lehet okuk az örömre, öt hónapos kihagyás után ugyanis Luis Díaz a héten már teljes értékű edzésmunkát végzett, márpedig a kolumbiai egyértelműen lendíthet a néha akadozó támadógépezeten. A két legnagyobb hiányzó így a szinte egész szezonban sérült Thiago Alcantara, valamint a fiatal spanyol Stefan Bajcetic lesz.
És ha már sérülések, ehhez az összevetéshez is van egy érdekes statisztikánk, amely némi magyarázattal bírhat a liverpooli gyengélkedésre:
minden játékost figyelembe véve a Vörösök futballistái 1656 napot hagytak ki eddig a szezonban, amely a legmagasabb szám.
A Citynél ez 505 nap, vagyis háromszor kevesebb...
🚨Number of days missed due to injuries to players this season:
— José enrique (@Jesanchez3) March 22, 2023
1st. Liverpool - 1656
2nd. Newcastle - 1620
3rd. Chelsea - 1541
18th. Arsenal 750
19th. Fulham - 733
20th. Man City 505
Liverpool have 3x as much as City 😳
Newcastle show you that without them injuries they... pic.twitter.com/vHNNnnS0cg
A mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón Klopp arról beszélt, egyetlen célja maradt csapatának, ez pedig a BL-indulást jelentő negyedik hely megszerzése.
Nem lesz egyszerű, főleg, ha az előző két meccsből indulunk ki, hiszen a Real Madrid elleni visszavágón és a Bournemouth otthonában sem játszottunk jól. Előtte viszont az MU ellen világklasszis teljesítményt nyújtottunk, arra a mentalitásra és hozzáállásra lesz szükségünk a hátralévő meccseken, akkor elérhetjük a céljainkat.
Haaland esetleges hiányára nem tért ki részletesen a német szakember, elmondása szerint ugyanis nem az a lényeg, hogy a norvég gólvágó a pályán lesz-e, vagy nem, sokkal inkább az, hogy megakadályozzák, hogy a vendégek eljuttassák a labdákat a csatároknak, bárki is szerepeljen majd a riválisnál.
Guardiola felvállalta: csak a győzelemmel marad esélyük a címvédésre
A hazaiak katalán mestere „természetesen” diplomatikus válasszal szolgált az újságíróknak a 22 éves támadóval kapcsolatban.
Semmit sem akarunk erőltetni, ma délután még lesz egy edzésünk, amelyet követően leülünk az orvosi stábbal. és közösen eldöntjük, van-e olyan állapotban, hogy pályára küldhessük.
Guardiola az edzők szeretett közhelyét is megemlítette, nevezetesen, hogy jelenleg semmi más sorozat és egyéb bajnoki meccs nincs csapata fejében, csakis a Liverpool elleni rangadó, amelyet mindenáron meg akar nyerni.
„Ha ez nem sikerül, akkor gyakorlatilag búcsút mondhatunk a bajnoki reményeinknek, ezt pedig nagyon nem szeretném. Intenzív időszak vár ránk, ennek ellenére az nem elég, ha fizikálisan felkészülünk erre az erőltetett menetre. Ha ugyanis mentálisan nem leszünk rendben, semmit nem nyerünk idén. De szerencsére csakis győztes típusok futballoznak a klubunknál.”
Összességében az esélyek tehát egyértelműen a City mellett szólnak, az azonban meglepő lenne, ha tükörsimán abszolválnák a rangadót. Ha tippelnünk kéne, szerintünk szoros meccsen tartja otthon a három pontot a bajnok, gólokban azonban nem lesz hiány, így egy 2–1-es vagy 3–2-es körüli eredményt vizionálunk. Egy tehát biztos: 13.30 órától nem érdemes programot csinálni magunknak!
(Borítókép: Erling Haaland a Manchester és Liverpool közötti mérkőzésen 2022. december 22-én. Fotó: James Gill / Danehouse / Getty Images)