Először szólalt meg agyvérzése óta Edwin van der Sar

2023.07.18. 20:31
Edwin van der Sar a Twitteren jelentette be, hogy kiengedték az intenzív osztályról. A holland labdarúgó-válogatott egykori kapusa július hetedikén kapott agyvérzést horvátországi nyaralása közben.

Az Ajax és a Manchester United legendája a horvátországi Splitben, nyaralása idején került kórházba. Július közepén aztán hazaszállították Hollandiába a kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes exlabdarúgót.

„Örömmel osztom meg a hírt, hogy már nem vagyok az intenzív osztályon” – írta Van der Sar a Twitteren közzétett nyilatkozatában.

„A kórházból még nem engedtek ki, de remélem, hogy a jövő héten már hazamehetek, és megtehetem a következő lépést a teljes felépülés irányába” – tette hozzá.

Edwin Van der Sar 2011-es visszavonulásáig az Ajaxban, a Juventusban, a Fulhamben és a Manchester Unitedben futballozott.

Az Ajaxszal 1995-ben, az MU-val 2008-ban Bajnokok Ligáját, majd Interkontinentális Kupát, illetve klubvilágbajnokságot nyert. Előbbi csapattal 1992-ben UEFA-kupa-győztes volt.

Négyszeres holland és angol bajnok, 130-szor lépett pályára a holland válogatottban, amellyel 2000-ben és 2004-ben Eb-harmadik volt.