A Shamrock Rovers indította útjára a labdát a második félidőben. Közben érkezett az információ: 10 735 néző foglal helyet a lelátón.
Kifejelték a szögletet, majd a labdát Burt 17 méterről lőtte rá, bőven kapu fölé. Egyelőre sokkal aktívabb az ír bajnok, a Fradinak még nem volt helyzete.
A múlt heti kudarchoz képest egész szép számban megjelentek a ferencvárosi szurkolók. És már következik a harmadik ír szöglet közben.
Ezúttal már Dibusznak kellett védenie: Burt három ember között jutott be a tizenhatoson belülre, majd az ötös sarkáról lőtt, de a magyar kapus beleért a labdába, onnan Cissére, végül szögletre pattant a játékszer. A sarokrúgás után nem alakult ki újabb veszélyes helyzet.
Kavanagh adott be jobbról, Ramírez fejelte szögletre a labdát. A sarokrúgásból viszont nem lett semmi, sőt a Ferencvárosnál volt már a labda pillanatokkal utána.
Útjára indult a labda, a Ferencváros kezdte a találkozót.
Nem teltek meg a lelátók, nagyjából fél ház előtt érkeztek meg a csapatok a pályára. A Fradi-táborra viszont ezúttal sem lehet panasz, a szokásos hangulatot varázsolják a stadionba.
A Ferencváros és az ír bajnok Shamrock Rovers az alábbi kezdő tizeneggyel lép pályára.
A mérkőzés előtt a menesztett Sztanyiszlav Csercseszov helyére érkező Máté Csaba és a Ferencváros csapatkapitánya, Dibusz Dénes állt a sajtó rendelkezésére. A magyar válogatott kapus kiemelte, a KÍ Klasvík elleni kudarc nem egy olyan vereség volt, amelyen egyik napról a másikra túl teszi magát az ember, de úgy gondolja, az elmúlt egy-két napban már jobban teljesített a csapat az edzéseken.
Minden további a szerdai sajtótájékoztatóról alább!
Perceken belül kezdődik a Ferencváros–Shamrock Rovers labdarúgó-mérkőzés a Konferencialiga-selejtező második fordulójából. Tartsanak helyszíni, percről percre frissülő közvetítésünkkel, és nem maradnak le egyetlen fontos pillanatról sem!
Hamarosan kiderül, kijavítja-e múlt heti csúfos vereségét a zöld-fehér csapat.