
Káröröm- és gyűlöletcunami az amerikai nők kiesése nyomán
További Futball cikkek
-
Kilenc hónapra elmeszelték a Milan volt edzőjét, aki egy centiről ordibált a bíró arcába
- Hamarosan bíróság elé áll a brazil futballcsillag, akit örökös eltiltás fenyeget
- A Liverpool úgy győzte le idegenben a PSG-t, hogy végig alárendelt szerepben futballozott
- A Super Bowl példájára a foci-vb döntőjének félidejében is nagyszabású showműsor lesz
- Minden bizonnyal eldőlt a Barcelona legértékesebb futballistájának jövője
Amint az Index is megírta, Svédország válogatottja 0–0-s rendes játékidő és hosszabbítás után tizenegyesekkel 5–4-re legyőzte az Egyesült Államokat, és ezzel megakadályozta, hogy a történelemben először egymás után harmadszor is világbajnok legyen egy (akár férfi-, akár női) válogatott; az amerikaiak ugyanis 2015-ben és 2019-ben is diadalmaskodtak a vb-n. Egyszersmind most először fordul elő, hogy nem szereznek érmet a világbajnokságon.
Amikor 0,01 milliméter sporttörténelmet jelent
Soha nem történt még olyan a világbajnokságon, mint vasárnap.
Az amerikaiak szereplését már eddig is komoly érzelmek övezték. Már az első, Vietnám elleni csoportmeccsükön feltűnt, hogy miközben egyesek éneklik az amerikai himnuszt a meccs előtt, mások vagy csak a szívükre teszik a kezüket, vagy még azt sem, hanem közönyös arccal, hátra tett kézzel állnak, miközben szól a „Star spangled banner”.
Ugyanez volt a helyzet a hollandok, majd a portugálok elleni csoportmérkőzés előtt, és mindezt tetézte, hogy kiábrándítóan, világbajnoki címvédőhöz méltatlanul futballoztak. A gyengécske Vietnámot ugyan még megverték 3–0-ra (csak összehasonlításképpen: Hollandia egy hetest vágott az ázsiaiaknak), Hollandiával szemben azonban csupán egy sovány 1–1-re futotta, Portugáliával pedig 0–0-t játszottak, így épphogy becsusszantak a legjobb tizenhat közé.
Ahol a tizenegyespárbaj döntött. Megan Rapinoe, a 38 éves veterán, aki bejelentette visszavonulását, továbbá Sophia Smith és Kelley O’Hara hibázott, és miután Lina Hurtig lövése nyomán a labda Alyssa Naeher, az amerikai kapus kezéről (a gólvonal-technológia tanúsága szerint) 0,01 milliméterrel teljes terjedelmével túljutott a gólvonalon, a svédek 5–4-re megnyerték a párbajt.
A java azonban csak ezután következett a közösségi médiában.
Az amerikaiak már a himnuszuk alatti sajátos viselkedésükkel kivívták honfitársaik és a többi szurkoló ellenszenvét. Most pedig a káröröm félreismerhetetlen jeleit fedezhettük fel a kommenteket olvasva. Az elsődleges céltábla Megan Rapinoe volt.
Az Associated Press Twitter-oldalán ilyen bejegyzéseket olvashattunk:
@USBornNRaised: „Ezek az antiamerikai nők nem érdemlik meg a jogot, hogy az USA-t képviseljék. Ami engem illet, rettenetesen boldog vagyok, hogy kikaptak. Gratulálok Svédországnak!”
@nft_veteran: „Utálom ezt mondani, de ugyanígy érzek. A kék hajú csaj (Rapinoe – a szerk.) egy rákos daganat a csapat testén.”
Erre még jött egy replika @sidehatchMark-tól:
„Elolvastad egyáltalán, hogy mit írtál? Örülsz, hogy kikapott az amerikai női válogatott, miközben az Egyesült Államoknak drukkolsz?!”
De aztán özönlöttek az efféle kommentek:
@Isoloto: „Egyáltalán nem örülök. Sajnálom azokat, akik énekelték a himnuszunkat, de nagyon is örülök, hogy Rapinoe volt az, aki elrontotta az egyik tizenegyest. Legalább most így fogunk emlékezni rá.”
@born_cle: „Ez most azt jelenti, hogy többé nem hallunk Rapinoe-ról, és nem is látjuk? Ha ez így van, akkor örülök, hogy kiestünk.”
@David_Burnett409: „Ez a vereség valójában győzelem Amerikának. Nem hiszem, hogy lenne még egy olyan válogatott a Földön, amelyiket ennyire megvetne a saját nemzete.”
Voltak olyan kommentelők, akik szerint Vlatko Andonovski, az amerikai válogatott szövetségi kapitánya óriásit hibázott, amikor az egész vb-n kiábrándító teljesítményt nyújtó Rapinoe-t odaengedte a tizenegyesrúgók közé.
„Az, hogy Vlatko engedte büntetőt rúgni Rapinoe-t azok után, ahogy az egész vb-n a szögleteket és a szabadrúgásokat elszúrta, súlyos edzői melléfogás volt.”
Vlatko letting Rapinoe take a penalty after watching her corners and free kicks this tournament was just coaching malpractice. #USWNT
— Patrick Quaife (@pquaife) August 6, 2023
Na, erre megint nekiestek Rapinoe-nak:
@llecatfartz: „Nem is történhetett volna megfelelőbb személlyel... Karma!”
@RT78472: „Az volt a nagy edzői melléfogás, hogy nem vágta ki ezt a rákos daganatot a csapat testéből!”
@Kamakymee: „Képtelen volt normálisan elvégezni a szögleteket és a szabadrúgásokat. A tizenegyest pedig a léc fölé durrantotta. Bajnok ő, de a szükségesnél eggyel több világbajnokságon játszott.”
@mishkaplease: „Az volt az edzői melléfogás, hogy Vlatko felengedte Rapinoe-t a csapatgépre. És Alex Morgant is.”
@LWinthorpeIII: „Nyilvánvaló volt, hogy Rapinoe hozza meg a döntéseket ezen a vb-n. Sajnos. Még a négyéves unokahúgom is jobban játszott volna.”

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Olimpiai bajnok úszónk elárulta, mi játszott jelentős szerepet közelmúltbeli sikereiben
Volt, hogy hajnali 4 órakor már sétálgatott az olimpiai faluban.
február 28., 12:05
- Sport
Varázsolt a vén muskétás, pedig az ellenfelet hívták Magicnek
Stephen Curry 56 pontja majdnem karriercsúcs.
február 28., 09:51
- Sport
Jelentős anyagi veszteséggel zárták Szoboszlai Dominikék az előző pénzügyi évet
Komoly mínuszt jelentett az, hogy az Európa-ligában játszott a csapat.
február 28., 13:15
- Mindeközben
Molnár Viktor a fiáról: Boldog lennék, ha egy napon átvenné a stafétát, de biztosan nem fogom erőltetni
27 perce
- Mindeközben
Lukács Miki a Farm VIP-ről: Gyakorlatilag az első egy óra után mindenki elfelejti, hogy hol van és ki ő
2 órája
- Sport
Ételmérgezés tizedelte meg a mezőnyt a rangos mexikói tenisztornán
Több világsztár játékos ki sem tudott állni mérkőzésére.
február 28., 11:45
- Sport
Kiderült, milyen büntetést kapott a rasszizmussal megvádolt José Mourinho
Egyesek szerint a portugál vezetőedző régóta sértegeti a török embereket.
február 28., 09:45
- Sport
Meghalt a sakktörténelem egyik legnagyobb legendája, Borisz Szpasszkij
Nyolcvannyolc éves volt.
február 27., 21:08
- Sport
Daganat miatt kellett megműteni a négyszeres sakkvilágbajnok Polgár Zsuzsát
Közösségi oldalán számolt be állapotáról a sakklegenda.
4 órája
- Sport
Sallai szerint elképesztő légkör vár a magyar labdarúgó-válogatottra Isztambulban
Nem tart attól, hogy kifütyülik-e majd klubcsapata stadionjában.
február 28., 10:15
- Sport
Hrutka János: A győztes mindent visz – kiesett, de itthon bizonyíthat a Ferencváros
A fejlődéshez szembe kell tudni nézni a hibákkal is, az egyik ilyenre az Üllői útról idén távozók világítanak rá leginkább.
február 28., 06:18
- Címlapon
Sokan nem is sejtik, hogy Kína rejtett birodalmat épít Magyarországon
Egyre inkább beférkőznek a hálószobánkba is.
5 órája
- Címlapon
Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét
Nagy bajban az ipari termelés.
6 órája
- Sport
71 másodperccel a lefújás előtt még kettővel vezetett a Szeged, mégsem nyert a címvédő ellen
A tét nélkül játszó Veszprém másodjára is legyőzte a francia bajnokot.
február 27., 20:22
- Sport
Szoboszlai szinte mindenkinél a meccs embere, szédületes érdemjegyeket kapott
Meghódította a Premier League-et.
február 27., 06:30
- Sport
Hosszú időre eltiltották a botrányhős bírót, aki korábban Jürgen Kloppot szidalmazta
Ezen kívül egy másik ügyben is folyik ellene eljárás.
február 28., 14:58
- Címlapon
Oroszországból reagáltak Emmanuel Macron szavaira, a francia elnök hamarosan örökre eltűnik
A pontos dátumot is megadták, hozzátéve, hogy „nem fog hiányozni”.
5 órája
- Mindeközben
Robert Pattinson kis híján ideg-összeroppanást kapott, amikor Jennifer Lawrence-szel kellett forgatnia
6 órája
- Címlapon
Donald Trump titkos tárgyalásokba kezdett, már Volodimir Zelenszkij utódját keresi Ukrajnában
9 órája
- Címlapon
Csaknem 700 millió forintos büntetést kapott Magyarország az Európai Unió Bíróságától
További négy tagállamot bírságoltak meg.
3 órája
- Sport
125 éve ezen a napon fontos esemény történt Németország életében
Születésnapját ünnepli a világ egyik legnagyobb sportegyesülete.
február 27., 07:12
- Sport
Két játékos azonnali hatállyal távozott a Tatabánya kézilabdacsapatától
Mindketten a horvát PPD Zagreb csapatához igazoltak.
február 28., 15:36
- Sport
Súlyos nemierőszak-botrányba keveredett egy magas rangú sportvezető
Az angol labdarúgás legmagasabb szintjéig ér az ügy.
február 27., 18:01
- Címlapon
FUCK NER feliratú pólóban lépett a jobboldali elit elé a Hunyadi forgatókönyvírója
Ruttkay Zsófia a sorozat díszbemutatóján viselte a felsőt.
14 perce
- Címlapon
A Betyársereg várta az antifa támadások nem bináris vádlottját a bíróság előtt
Tanúkat hallgatott meg a bíróság, a német vádlott nem akart vallomást tenni.
3 órája
- Sport
A futballvilágból szóltak vissza Donald Trumpnak
Honfitársa olvasott be az amerikai elnöknek.
február 27., 09:31
- Sport
Kiderült, melyik csatorna közvetíti idén nyáron a történelmi magyar sporteseményt
Augusztus végén bőgnek fel a motorok a Balatonfőkajár mellett fekvő versenypályán.
február 27., 13:12
- Sport
Kiskorú lányok megerőszakolásáért kapott 21 év börtönt a korábbi olimpikon
10 éven keresztül követte el a bűncselekményeket.
február 27., 08:22
- Sport
Egy női triatlonista azt állítja, azért lett pozitív a doppingtesztje, mert lefeküdt a partnerével
A sportoló azt írta, mindent megtesz, hogy tisztázza a nevét.
február 27., 10:53
- Mindeközben
Aktfestmény csigázta fel a kedélyeket a Kincsvadászokban, felmerült, hogy dr. Katona Szandra pózol rajta
tegnap, 21:40
- Mindeközben
Iszak Eszter újabb munkát vállalt be 8 hónapos kislánya mellett, így oldják meg a mindennapokat
tegnap, 20:36
- Sport
Leukémiában meghalt a Real Madriddal BL-t nyerő futballista
2022 óta küzdött a betegséggel.
február 27., 19:45
- Sport
Ajkán, Győrben és Szombathelyen is játszik vb-felkészülési meccset a magyar hokiválogatott
Záróakkordként május 6-án Kanada ismét jégre lép Budapesten.
február 27., 16:47
- Sport
„Ez felér egy emberkísérlettel” – a magyarok szerint bukásra ítélt a „szteroidolimpia”
Dollármilliárdos nagyágyúk a befektetők között.
február 27., 17:47