![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
A görög csereember góljával második meccsét is megnyerte a Loki
A Debrecen összeállítása nyolc helyen változott az Európa-konferencialiga selejtezőjének harmadik fordulójában csütörtökön, Bécsben gól nélküli döntetlent játszó csapathoz képest. A felforgatott együttes időnként szépen épített fel támadást, de komoly gólhelyzetet nem tudott kialakítani, játékából hiányzott a lendület és a határozottság a vendégek kapuja előtt, illetve sokszor pontatlanok voltak a passzok az akciók végén. Mezőnyfölényben futballozott a DVSC, de nem játszott alárendelt szerepet a ZTE, amely néhányszor veszélyt is tudott teremteni a hazai kapu előtt elsősorban Tajtinak köszönhetően, akiben a leginkább benne volt a gólszerzés lehetősége.
Élénk iramban kezdődött a második félidő, több ígéretes debreceni akció futott a jobb oldalon, de ekkor is pontatlanok voltak a befejezések, miközben a másik oldalon is akadt egy helyzet Sajbán fejesénél. Mozgalmas volt a játékrész, sokat támadott a hazai csapat, de aztán rövid időre megint ki tudott jönni a szorításból a ZTE. A DVSC lendületesen játszott, és a hajrá elején Kiziridisz vezetéshez juttatta csapatát: szép cselek után középen betört a 16-oson belülre és kilőtte a jobb alsó sarkot (1–0).
Az eseménydús mérkőzésen sokáig jól tartotta magát a zalai csapat, de a lényegesen többet kezdeményező hazaiak kiharcolták a győzelmet, megérdemelten tartották otthon a három pontot, így pozitív élménnyel várhatják a Rapid Wien elleni, csütörtöki visszavágót.
A Loki így két meccsből két győzelemmel áll, és hat pontjának köszönhetően a tabella első helyéről várhatja, mit játszanak a riválisok a vasárnapi programból hátralévő két meccsen.
Csütörtökön az Európa-konferencialiga harmadik körös selejtezőjének visszavágójának a Rapid Wient fogadja a debreceni együttes.
LABDARÚGÓ NB I, 3. FORDULÓ
Debrecen–Zalaegerszeg 1–0 (Kiziridisz 84.)
(MTI/Index)
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Egy 15 éves hokis góljával kerültünk közelebb a téli olimpiához
Fantasztikus sikert ért el női válogatottunk Ausztria ellen.
február 8., 20:48
- Sport
A sporttechnológiai piacon magyar fejlesztések is segítik a jövő olimpikonjait
A terület piaci értékét 2024-ben 18,5 milliárd dollárra becsülték.
február 9., 07:37
- Sport
Szívszorító pillanattal kezdődött a Fradi meccse a férfi kézi NB I-ben
A gyöngyösiek hétfőn veszítették el húszéves kapusukat, Pánczél Kevint.
február 9., 08:36
- Mindeközben
A Lucius Malfoyt alakító Jason Isaacs fergeteges választ adott arra, visszatérne-e az új Harry Potter-sorozatban
2 órája
- Címlapon
Kocsmafejlesztési programot szorgalmaz a magyar söripar
Vajon lehet-e újra virágzó sörkultúránk, és hogyan segíthetne ebben az állam?
52 perce
- Sport
Óriási lebőgések a Super Bowlon, amiket el akarunk felejteni
A The Black Eyed Peas és a Maroon 5 sem alkotott maradandót.
február 9., 07:04
- Sport
Itt a Liverpool 2025–2026-os álomcsapata, benne két magyarral!
Vannak, akik már most látják a jövőt.
február 8., 20:04
- Sport
Fejjel szerzett történelmi gólt Böde Dániel a Fehérvár ellen
Győzelmével a Paks feljött a tabella harmadik helyére az NB I-ben.
február 8., 19:28
- Sport
Kikapott a lengyelektől, holtversenyben lett második a magyar jégkorong-válogatott
A sosnowieci Négy Nemzet Tornát veretlenül nyerte a házigazda.
február 9., 08:12
- Sport
Jött a problémás Lakáj, akit mintha az orvos írt volna fel a csapat nyavalyáira
Jimmy Butler levezényelte az NBA történetének egyik legnagyobb fordítását.
február 9., 09:10
- Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző
Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.
2 órája
- Sport
Bosszúért kiált minden idők egyik legvitatottabb bajnoki végjátéka
Nagyon úgy fest, hogy egy fecske is csinálhat nyarat.
február 8., 06:21
- Címlapon
Vissza Európába – elkezdődött a Tisza Párt nagyszabású kongresszusa
Az egész napos eseményről a helyszínről tudósítunk.
1 órája
- Sport
Muhari Eszter remek teljesítménnyel nyert aranyérmet Barcelonában
Magas színvonalú vívást mutatott be a párizsi olimpia bronzérmese.
február 8., 19:08
- Sport
Már nincs B opció, csak a győzelem ér olimpiai kvótát női hokisainknak
Az egyetlen út a házigazda németeken vezet Milánóba. A magyar válogatottban többen is életük meccsére készülnek.
február 9., 10:08
- Címlapon
Doppingvétség miatt három hónapra eltiltották a világelső teniszező Jannik Sinnert
Májusig nem léphet pályára az Australian Open győztese.
35 perce
- Sport
Akkora lesgóllal győzött a Manchester United, hogy még az edzőjük is elismerte!
Hihetetlen, nincs VAR az FA-kupa ezen szakaszában.
február 8., 07:03
- Sport
Holtan találták szállodai szobájában a feltörekvő riportert
A rendőrség egy embert már letartóztatott a tragédiával összefüggésben.
február 8., 18:24
- Címlapon
Olaf Scholz visszaszólt J.D. Vancenek: Ne avatkozzanak be a demokráciánkba!
A német kancellár reagált az amerikai alelnök kijelentéseire.
41 perce
- Mindeközben
Visváder Tamás a feleségével való megismerkedéséről: Ultimátumot adtam neki, ha nem szakít, akkor engem felejtsen el
tegnap, 17:45
- Sport
Hatalmas baleset miatt intették le Molnár Martin versenyét a közel-keleti F4-ben
A piros zászló nagy lehetőségtől fosztotta meg a tehetséges magyar versenyzőt.
február 8., 17:28
- Sport
Világsztár van születőben? A Barcelona új csodagyereke döbbenetes tempóban termeli a gólokat
Lamine Yamal után újabb őstehetség kerülhet ki a híres La Masiáról.
február 8., 06:22
- Sport
Mivé korcsosult 65 év alatt gyönyörű játékunk, a futball?!
Puskásékat kellett csodálnunk ahhoz, hogy erre rádöbbenjünk.
február 8., 10:51
- Címlapon
Mire jutott Modi Trumppal az Indiát is keményen sújtó vámok ügyében?
A viszontvámok kérdése árnyékolta be a két régi barát tárgyalásait.
42 perce
- Mindeközben
Imádni való fotón mutatta meg Hajdú Péter, hogy mekkorát nőtt a születésnapos kisfia
tegnap, 16:40
- Címlapon
Túl sokat kérdezősködött, ezért példát statuált a 24 éves képviselővel az MSZP-s polgármester
Sándor Balázs addig szaglászott a polgármester kényes ügyei körül, hogy elvették a tisztségét.
3 órája
- Címlapon
Újabb hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról
A katolikus egyházfő közelgő programjait lemondták.
2 órája
- Sport
A Super Bowl előtt kipróbáltuk, milyen amerikai futballistának lenni
A magyar válogatott korábbi irányítója próbálta meg megtanítani nekünk az alapokat.
február 8., 17:06
- Sport
Ellopták a show-t Ronaldo elől, aki pedig életében először csinált ilyet
Az új sztár neve Jhon Duran.
február 8., 07:35
- Címlapon
Vitézy Dávid: Lázár János saját kezűleg húzta le 2022-ben Rákosrendező vasúti fejlesztését
„A saját kézírásával összefirkált táblázat bizonyítja ezt” – írta a Podmaniczky Mozgalom vezetője.
18 perce
- Címlapon
Magyar Péter olyanra készül, amilyen még nem történt vele politikai pályafutásában
Orbán Viktornál már hagyománya van.
6 órája
- Sport
A 25. perctől emberhátrányban játszott, mégis szerzett egy pontot a Szpari az NB I-ben
Nagy volt a csontzene Nyíregyházán.
február 8., 16:51