Az MTK élre állt, a Fehérvár megint kikapott az OTP Bank Ligában
További Futball cikkek
- A Liverpool edzője a Manchester City kizárásán viccelődött, majd rögvest visszakozott
- Kilenc embert vitt el a rendőrség Szoboszlaiék csúcsmeccse után
- A magyar válogatott megszerezte az első győzelmét az ománi vb-n
- Megtagadta a szivárványos karszalag viselését a Premier League-játékos, vallási okokra hivatkozott
- Már 100 körüli halottja van a tragédiába torkolló futballmérkőzésnek
MTK Budapest–Diósgyőr
A nyári melegben kezdődött mérkőzésen hamar vezetéshez jutott a hazai csapat, jobb oldali szöglet után a válogatottkeretbe először behívott Kata Mihály az ötös jobb sarkánál előrevetődve fejelt a kapuba.
A DVTK ezután próbálta irányítani a játékot, időnként beszorította kapuja elé ellenfelét, de nem talált rést a hazaiak védelmén, illetve amikor mégis, kihagyta nagy helyzetét a félidő ráadásában. Az MTK kontrollálta a meccset, ellentámadásokkal igyekezett zavart kelteni a túloldalon, és ez sikerült is neki, volt esélye előnye növelésére.
Ami ekkor még nem jött össze, az a második félidőben igen, még nem telt el negyedóra, amikor Németh passza után Bognár jól csinált meg egy cselt a DVTK 16-osán belül, majd ballal a jobb alsó sarokba lőtt. Nem örülhetett azonban sokáig a hazai csapat, mert három perccel később szépített a Diósgyőr: jobb oldali szögletnél Vallejo jól bújt ki védője szorításából, és az ötösről fejelt a kapuba félmagasan. Sorozatban jöttek a DVTK-támadások, de nem sikerült egyenlítenie a vendégcsapatnak.
Az MTK szervezett játékkal és jó helyzetkihasználással szerezte meg a három pontot, és ezzel vasárnapig egészen biztosan a tabella élén marad.
Paks–Fehérvár FC
A múlt hétvégén megsemmisítő vereséget szenvedett a Paks a címvédő Ferencváros otthonában, Bognár György csapata az első félidőben hat gólt kapott, végül 6–1-re maradt alul. Volt tehát mit kijavítania a tolnaiaknak, de ellenfele, a Fehérvár sem büszkélkedhetett jó eredményekkel. A tavaly a kiesés szélén táncoló együttes az idei szezont is pocsékul kezdte, öt forduló után csak négy ponttal állt, így nála is elfért volna egy újabb győzelem.
A találkozót a Paks kezdte aktívabban, a szabálytalanságok tarkította első percekben egy kósza hazai lövés érkezett, melyet Spandler blokkolt, de különösebben veszélyes lehetősége egyik csapatnak sem volt. Ez pedig így is maradt egészen az első félidő végéig, gól nélküli állással fordultak a felek. A folytatásban már aktívabb volt a Paks, és meg is szerezte a vezetést az 53. percben Windecker József révén.
Sőt, a 74. percben Mezei Szabolcs megduplázta a tolnaiak előnyét, miután teljesen váratlanul eleresztett távoli, bal lábas lövése védhetetlenül vágódott a fehérvári kapu jobb oldalába.
A rendes játékidő hátralévő idejében a vendégek próbálkoztak az eredmény szépítésén, de a gólszerzés nem jött össze, így a Paks viszonylag sima győzelmet aratott a Fehérvár fölött. A tolnaiak ezzel nyolc ponttal állnak öt lejátszott mérkőzést követően, míg a fehérváriak újabb vereséget könyvelhettek el, és maradtak négy megszerzett ponttal hat mérkőzés után.
OTP Bank Liga, 6. forduló
- MTK Budapest–Diósgyőri VTK 2–1 (1–0)
- Paks–Fehérvár FC 2–0 (0–0)
korábban:
- Újpest–Kisvárda 3–2 (1–1)