mtk budapest
93 találat az Indexről, és a környékéről.
Az idény végén visszavonuló 37-szeres válogatott támadó viselte az MTK csapatkapitányi karszalagját.
A Zalaegerszeg lelépte a sereghajtót, otthon tartotta a három pontot az MTK.
Az MTK Budapest hatalmas lépést tett a bennmaradás felé hazai sikerével.
A kék-fehérekre a hajrában összehozott egyenlítés ellenére is nagyon nehéz időszak várhat az utolsó fordulókban.
A Newcastle United még az utolsó pillanatokban is megpróbált közbelépni.
A Ferencváros elleni mesterhármas tökéletes ajánlólevélnek bizonyult.
„Közel a megállapodás” – írta Fabrizio Romano a középcsatár Vasiljevic Andrejről.
Böde Dániel jött, látott és csereként eldöntötte a mérkőzést.
Nebojsa Vignjevics bemutatkozott új csapata kispadján.
Már az első félidőben előnybe került a címvédő.
Esterházy Mátyás szerint az MTK bátor hozzáállásával az egész magyar futball nyert.
Fabrizio Romano transzferguru szerint már meg is született az egyezség.
Miskolcon és Újpesten sem örülhetnek a történteknek.
A Kazincbarcika több mint három hónap után aratott győzelmet ismét az élvonalban.
2025. december 27., 16:29
A játékos korábban maga is beszélt arról, szívesen futballozna az NB I-ben.
2025. december 27., 08:07
Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.
2025. december 20., 18:35
A zalagerszegiek veretlenségi sorozata ezzel hat meccsre nyúlt.
2025. december 16., 11:50
Három és fél év után döntött a személycsere mellett a vezetés.
2025. december 16., 09:28
Hosszabb távon Varga Barnabás utódjaként is emlegetik.
Sorozatban harmadik bajnoki vereségét szenvedte el a fővárosi együttes.
2025. november 21., 15:11
A középpályás eddig közel 200 találkozón lépett pályára a felnőttcsapatban.
A hajdúságiak május óta veszítettek először idegenben bajnokit.
A magyar rekordbajnok első gólját Gartenmann szerezte, akit utána egyből le kellett cserélni.
A csaknem az egész meccset emberfórban végigfutballozó MTK erejéből csak egyenlítésre futotta.
Idehaza a Gödöllő és az MTK színeiben nevelkedett, Spanyolországban a C.D. Maspalomasban bizonyított.
Nem mutatott nagy ellenállást Szabó István együttese.
Hosszú idő után először egy magyar játékos a legértékesebb futballista az NB I-ben.
2025. szeptember 28., 16:33
Sorozatban harmadik NB I-es meccsét húzta be a 23-szoros magyar bajnok.
2025. augusztus 30., 21:23
Az előző idény ezüstérmese ezúttal sem tudott győzni. A Kisvárda meglepte a ZTE-t.
2025. augusztus 30., 17:22
A kiváló formában lévő 23 éves játékost a napokban válogatott meghívóval jutalmazta Marco Rossi.
2025.08.26. 12:30 Módosítva: 2025-08-27 09:07:04
A Qarabag elleni BL-playoff két felvonása között beszélgetett Gruber Zsomborral az Index.
2025. augusztus 24., 22:06
Győzelmével Bognár György együttese vette át a vezetést az NB I-ben.
2025. augusztus 10., 18:06
Egészen furcsa események az NB III-ban.
2025. augusztus 9., 19:46
Molnár Rajmund mesterhármast jegyzett 41 perc alatt.
Igazságos eredmény született a magyar bajnokság slágermérkőzésén.
Nagyon jó ajánlatot kapott a magyar klub.
Polyák Balázs sportigazgató szerint közel a megállapodás.
A Magyar Labdarúgó-szövetség megtartotta a 2025–2026-os idény sorsolását.
22 mérkőzés, két gól és két gólpassz fűződött a nevéhez a most véget ért idényben.
A hetedik helyen záró lila-fehérek kispadján először ünnepelt győzelmet Damir Krznar.
Klubja bejelentette nyáron lejáró szerződése meghosszabbítását.
Hogyan kell jó edzőt választani a csapathoz? Vagy az edzőhöz alakítjuk a csapatot?
Megismétlődik a tavalyi finálé: újra FTC–Paks lesz a Puskás Arénában.
Az utóbbi időben drasztikusan csökkent a játékideje Olaszországban.
Sorozatban a nyolcadik meccsén maradt veretlen az újonc.
Annak érdekében hagyja ott egy időre a rekordbajnokot, hogy több lehetőséget kapjon.
Mellette szóban folyamatosan abuzálta a sportolót többek szeme láttára.
Átalakul az NB I-es labdarúgócsapat kerete.
A tolnaiak válogatott kapusa ezúttal jóval jobban védett, mint Nyíregyházán, így is három gólt kapott.
2024. november 30., 15:08
Németh Krisztián néhány másodperc leforgása alatt állíttatta ki magát.
Adott a követendő példa: Martonvásárról is vezetett út a Premier League-be.
Miközben NB I-es csapatok hullottak.
Egy hónap remeklés után a Hungária körúton csődöt mondott a lilák védekezése.
Az MTK Budapest tíz perc alatt fordított a lila-fehérek ellen.
2024. szeptember 28., 21:44
A Loki Máté Csaba vezetőedző irányításával még nem szerzett pontot az élvonalban.
2024. szeptember 3., 15:53
Felbontották a szerződését.
2024. augusztus 15., 11:46
De csak a téli átigazolási időszakban jöhet össze a váltás.
2024. augusztus 11., 20:24
Az újonc Győri ETO hazai pályán maradt pont nélkül az MTK Budapest ellen.
Az MTK a 92. percben szerzett góllal győzött.
Itt az első két forduló részletes programja.