A Manchester United reagált Antony bántalmazási ügyére
Amint arról beszámoltunk, korábbi párja többszöri bántalmazással és halálos fenyegetéssel vádolja a Manchester United futballistáját, Antonyt. A nyomozás már három hónapja megindult az ügyben, ám a világsajtó csak azután kapta fel a történetet, hogy Gabriela Cavallin az UOL című brazil lapnak interjút adott kettejük toxikus kapcsolatáról.
A brazil labdarúgó-szövetség kedden jelezte, a nyomozás lezárultáig a támadó nem léphet pályára a válogatottban, a mostani keretből is kitették, helyére pedig az Arsenal játékosát, Gabriel Jesúst hívták be.
Klubja, a Manchester United szerda délután adott ki közleményt Antony ügyében. A szűkszavú reakcióból pedig arra következtetni, a játékost egyelőre nem mentik fel a munkavégzés alól, noha a rendőrségi nyomozás tényéről a csapatnál is tudnak.
A Manchester United tud az Antony ellen felhozott vádakról és arról, hogy rendőrségi nyomozás folyik az ügyben. További fejleményekig a klub nem kíván nyilatkozni az ügyről.
Klubként komolyan vesszük az ügyet, figyelembe véve, hogy a felhozott vádak és a nyomozásról érkező hírek milyen hatással lehetnek a bántalmazottakra.
Antony múlt nyáron 100 millió euró ellenében igazolt az Ajaxtól az angolokhoz, eddig 48 tétmérkőzésen lépett pályára, melyeken összesen nyolc góllal és három gólpasszal tudta segíteni a csapatot. A jelenlegi idényben mind a négy Premier League-fordulóban lehetőséget kapott, 312 percnyi játék alatt azonban még nem jegyzett kanadai pontot.