A válogatott játékosait nagyon zavarja, hogy többször hibáztak a csehek elleni mérkőzésen
További Futball cikkek
- A Liverpool edzője a Manchester City kizárásán viccelődött, majd rögvest visszakozott
- Kilenc embert vitt el a rendőrség Szoboszlaiék csúcsmeccse után
- A magyar válogatott megszerezte az első győzelmét az ománi vb-n
- Megtagadta a szivárványos karszalag viselését a Premier League-játékos, vallási okokra hivatkozott
- Már 100 körüli halottja van a tragédiába torkolló futballmérkőzésnek
Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya arról beszélt, hogy csapata nincs olyan szerencsés helyzetben, mint a Liverpool, hogy a támadószekcióban ne lenne nagy szüksége Szoboszlai Dominikra, főleg annak ismeretében, hogy a középpályát sérüléshullám sújtja. Az olasz szakvezető kifejtette, biztos abban, hogy hosszú távon hatosként is klasszis teljesítményt tudna nyújtani a magyar válogatott csapatkapitánya, ám reményei szerint ha Schäfer András felépül, és Vécsei Bálint ismét formába lendül, akkor ilyen kényszermegoldásra nem lesz szükség. Minden további részletet Marco Rossi mérkőzés utáni nyilatkozatáról alább olvashat.
Ami pedig a játékosokat illeti, Dibusz Dénes, a válogatott kapusa emelte ki elsőként, hogy nem létezik számukra barátságos mérkőzés, így a csehek elleni találkozót sem vették félvállról, bizonyítani szerettek volna saját szurkolóik előtt. „Úgy gondolom, a játék képén is látszott, hogy ez bizony nem egy barátságos mérkőzés, mindkét csapat keményen beleállt a mérkőzésbe, rendkívül fizikális volt a találkozó, de ez így van rendjén.” A Ferencváros csapatkapitánya úgy folytatta: jól kezdte a csapat a mérkőzést, egészen a 20-25. perc környékéig kontrollálták a játékot, lehetőségeket is kialakítottak, de egyik sem volt olyan veszélyes, hogy gólt szerezzenek belőle.
„Aztán a második félidő elején sikerült megszereznünk a vezetést, de az előnyünket egy hiba után elveszítettük sajnos.”
Dibusz kijelentette: egyértelműen ő is rosszul mérte fel a helyzetet, úgy gondolta, hogy Lang Ádám Fiola Attilához fejeli a labdát, ebből pedig a csehek előtt egy kihagyhatatlan helyzet alakult ki. „Ennek ellenére úgy gondolom, hogy igazságos eredmény született, és levonunk minden fontos következtetés a mérkőzésből” – tette hozzá a válogatott hálóőre.
Szoboszlai Dominik, a válogatott csapatkapitánya azt hangsúlyozta, nincs olyan, hogy legerősebb összeállítás, mindenki a csapatból kiválóan tette a dolgát, és nem tesznek különbséget egymás között.
Mindenki, aki magára húzhatta a címeres mezt, tudása legjavát adta. Voltak viszont hibáink, amiket mindenképpen ki kell javítanunk
– tette hozzá Szoboszlai. A Liverpool középpályása arról is beszélt, hogy egyelőre jól teljesítenek az évben, és vezetik az Európa-bajnoki selejtezőcsoportjukat, de mindig lehet jobban futballozni, ami ezúttal sincs másképpen, így teljes mértékben nem elégedettek a produkciójukkal.
A magyarok gólját szerző Sallai Roland pedig leginkább arról beszélt, a megszerzett 10 pont ellenére sem értek el még semmit a selejtezősorozatban, mivel a mérkőzések fele hátravan. „Nem szabad elbíznunk magunkat, a döntő találkozók még csak ezután jönnek, a Szerbia elleni hazai mérkőzés abszolút döntőként lebeg a szemünk előtt, ha ott sikerül megszerezni a három pontot, akkor karnyújtásnyira kerülünk az Európa-bajnoki részvételtől.”
A Freiburg játékosa kifejtette, természetesen örül a góljának, de több olyan hiba is becsúszott a csapat játékába, amelyet ki kell javítani az októberi tétmérkőzések előtt.
„Először most mindenki visszamegy a klubcsapatához, ahol formában tartja magát, ez most az első lépés, majd beszélhetünk később az újabb válogatott mérkőzésekről, de ennyire előre még nem tekintünk” – fejtette ki Sallai.
Lang Ádám elárulta, rendkívül idegesíti a csehek egyenlítő gólja előtti rossz megoldása. „Nem félek a hibától, ez a játék része, de természetesen nagyon zavar, hogy az én hibám után kaptuk a gólt. Egyszerűen rosszul mértem fel a helyzetet, utólag már tudom, hogy Fiola Attilához kellett volna csúsztatnom a labdát, de én máshogy döntöttem, és megpróbáltam hazaadni. Ez megzavarta a kapusunkat is, így a cseheknek már csak az üres kapuba kellett lőni a labdát. Beszéltünk a szituációról, mindent tisztáztunk egymás között, és törekednünk kell arra, hogy több ilyen hibát ne vétsünk” – zárta mondandóját a magyar válogatott hátvédje.
LABDARÚGÁS
NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország–Csehország 1–1 (Sallai 52., ill. Jurecka 63.)