Hiába a Dárdai-féle erények, továbbra is a szakadék szélén tántorog a Hertha Berlin

Költői túlzás lenne, hogy Dárdai Pál dúlt-fúlt. Sőt, istenigazából semmilyen érzelmet sem lehetett leolvasni az arcáról, miközben a kamerák elé állt, hogy értékelje csapata – sokak számára kiábrándító – vereségét a Hamburger SV elleni bajnoki után. A 3–0-s kudarc sorozatban már a harmadik volt az új idény elején – a harmadik fordulóban.

Ahogy most kinézünk, három-négy évig is eltarthat, mire sikerül. Először egy átmeneti évet élünk, majd szükség lesz egy következő idényre, hogy kialakuljon a csapat tengelye és a stabilitása. Akkor tudunk hozni három-négy olyan játékost, akik bizonyos poszton kulcsemberekké válhatnak, és így telik el a harmadik év. Majd utána mondhatjuk, hogy oké, jöhet a feljutás

– nyilatkozta a magyar tréner, mintegy a vereségnél is józanítóbb pofont küldve a drukkereknek. Ez volt ugyanis az első alkalom, hogy a májusi kiesés óta kerek perec kijelentette valaki a Hertha vezetőségéből, hogy irreális elvárás velük szemben az azonnali visszajutás.

A folytatás sem alakul rózsásan: ugyan a Greuther Fürth ellen 5–0-ra nyert a csapat, öt forduló után mindössze ez a három pont szerepel a csapat neve mellett, ami az utolsó előtti, 17. helyhez elég a 2. Bundesligában.

De mégis mi történt az elmúlt hónapokban, hogy a nem is olyan rég még a Bajnokok Ligája-indulásról ábrándozó fővárosi klubnál az is irreálisnak tűnő cél lett, hogy egyáltalán az élvonalba visszakerüljön egy év leforgása alatt?

Hogy erre választ kaphassunk, időben kicsit távolabb kell felvennünk az események fonalát...

Botrányoktól terhes örökség

Mint a legtöbb történet, ez is egy ambiciózus vállalkozó felbukkanásával kezdődött. A Tennor nevű befektetési alapot irányító Lars Windhorst 2019-ben azzal az ígérettel lépett színre, hogy rövid időn belül megadja Berlinnek azt a klubot, amit egy ilyen nagy város érdemel, azt, ami a németek Arsenalja, Chelsea-je és Tottenhamje lesz, élve a brit főváros, London gigaklubjainak példájával. Csakhogy a szép ábrándok hiú ábrándoknak is bizonyultak, az eltervezett építkezésből csupán egy lépés valósult meg menetrendszerűen, ez pedig a Hertha addigi szintjén elképzelhetetlen költekezés az átigazolási piacon.

Az építkezésről szóló grandiózus tervek helyett három év alatt csaknem a teljes szétesésig sodródott a klub. Windhorst az eredménytelenség láttán egy ponton hűtlen gazdálkodással és sikkasztással vádolta meg a Herthát több mint egy évtizeden át irányító elnököt, Werner Gegenbauert és bizalmasait. A pályán elért eredmények nemhogy javultak volna, egyre csak romlottak (10., 14., majd 16. hely a Bundesligában). Az elnök végül bele is bukott a belharcba, csakhogy a német üzletembernek sem volt maradása, miután kiderült, Gegenbauer leváltását illegális eszközökkel, a többi között egy izraeli kémcég felbérlésével és az általa végzett lehallgatásból hozzá került információkkal érte el. 

Az új elnök a médiavállalkozó Kay Bernstein lett, aki első pillanattól kezdve hidegháborús viszonyt ápolt Windhorsttal. Bizonyos narratíva szerint az egykori ultrából lett klubvezető eleve csak azért indult el, hogy ne a nagytőkés által támogatott jelölt üljön a Hertha elnöki székébe. Nem sokkal később Windhorstot felfüggesztette a tagság, ő pedig cserébe elzárta a pénzcsapokat, és jelezte, megfelelő ajánlat esetén villámtempóban válna meg a részesedésétől.

Az új tőkés felbukkanására idén tavaszig kellett várni, ám ekkorra a csapat már óriási bajban volt. Meghatározó emberei sorát vesztette el két átigazolási időszak alatt, a helyükre pedig nem sikerült minőségi pótlást találni, ami a játékra, és így a szerzett pontok számára is rányomta a bélyegét. Előbb a keret kialakításáért felelős sportigazgató, Windhorst egyik utolsó bizalmi embere, Fredi Bobic kapott útilaput, majd Sandro Schwarz vezetőedző, aki még akkor is a szép játékról ábrándozott, és kezesbárányként igyekezett terelgetni csapatát, amikor már mindenki más számára egyértelmű volt, itt bizony élet-halál harc vár a berliniekre, ha el akarják kerülni a kiesést.

Nem akarunk többé légvárakat építeni, békét és nyugalmat szeretnénk a munkához, és végre levakarni magunkról a »nagyvárosi klub« mottó bélyegét

– ígérte márciusban Bernstein, mikor bemutatták a publikumnak a Hertha BSC új nagytőkését, a Windhorst cégét váltó 777 Partnerst. Az amerikai befektetési alap már korábban is bírt jelentős részesedéssel olyan európai futballcsapatokban, mint az olasz Genoa és a belga Standard Liége, ám ennek ellenére sem ment könnyen a berlini felvásárlás.

A német futballterep sok szempontból különlegesnek számít, az egyik ilyen a csapatokra vonatkozó 50+1 százalékos tulajdonlási szabály, mely kimondja, bármilyen tőkeerős befektető jelenjen meg egy egyesület fenntartói között, az anyaklub önrendelkezése nem csorbulhat, senki sem szerezhet 50 százalékos részesedésnél nagyobb tulajdonrészt egy csapatban, kivéve egy-két olyan történelmi alapokon nyugvó, külön engedéllyel bíró példát, mint amilyen a Bayer Leverkusené, a Wolfsburgé vagy a Hoffenheimé.

Új szlogen, régi kudarcok

A korábbi belviszályból igencsak ingatag gazdasági lábakon kikeveredő Hertha esetében pedig akkora adóssághalmot kellett volna rendeznie az új tulajdonosnak, mely jóval túllépte volna az 50 százalékos tulajdoni arány értékét, így pedig felvetődött a csalás gyanúja is. Miközben a csapat a bennmaradásért küzdött a Bundesligában – és végül elbukott –, a német liga vizsgálatba fogott, vajon szabályos-e az amerikaiak szerepvállalása. Ráadásul a gazdasági szabályok szigorodása miatt egy másik adminisztratív problémával is szemben találta magát az újjáformálódó klubvezetés, ennek értelmében egy 40 millió eurós tagsági kölcsönt is át kellett ütemezni, különben a csapat a másodosztályra sem kapott volna licencet.

a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya, a berlini együttes valaha volt legtöbbször pályára küldött játékosa (366). A csapat az élvonalban menthetetlennek bizonyult, a Dárdai vezetésével megvívott utolsó hat bajnokijából ugyan kettőt megnyert, egyen pedig döntetlent játszott, az így begyűjtött hét pont is kevés volt azonban ahhoz, hogy reális esélye legyen elmozdulni a kieső zónából, végül 18., azaz utolsó helyen szállt alá a másodosztályba.

„A mostani vezetés máshogy áll a dolgokhoz, mint a korábbi. Lehet minket rutintalanabbnak hívni, de a valóság az, hogy a részlegek vezetői között minden korábbinál őszintébb és közvetlenebb a kommunikáció. A Hertha őszintébb lett önmagához. Most kevésbé szól az egókról a hétköznapi működés, és sokkal inkább magáról a klubról. És nem, ez nem azt jelenti, hogy kék-fehér szemüvegen át szemlélnénk mindent. Szeretnénk a »berlini utat« járni, de erre keretrendszerként, nem dogmaként kell gondolni” – felelte Bernstein a felvetésre, mely szerint a főbb döntéshozók közt nagyítóval kell keresni azokat az arcokat, akik egy-másfél évnél régebben töltenék be jelenlegi pozíciójukat a csapat körül, ez pedig aligha segíti a válságkezelést.

Az új mottó tehát a „berlini út" lett, amelyhez keresve sem találhattak volna jobb, hitelesebb arcot, mint a tagság által hőn szeretett és tisztelt Dárdai. Az eredetileg csak ideiglenesen kinevezett szakember szerződését a kiesés után véglegesítették. Ezzel a csapat jövőjével kapcsolatos egyik legfőbb kérdőjel kiegyenesedett. Maradt a másik: ez pedig a másodosztályra vonatkozó költségvetés elfogadtatása, így pedig a licenc megszerzésének kérdése volt.

Korai volt pezsgőt bontani

Június 12-én érkezett a hír, hogy a DFL és a német szövetség, a DFB is mindent rendben talált a felvásárlás körül, illetve a tagsági kölcsön átütemezésénél is, így a csapat legalább a 2. Bundesliga indulói között ott lehet. Néhányan megkönnyebbültek, mások talán pezsgőt is bontottak a hír hallatán, elvégre a negyedosztályig történő zuhanás csaknem a Hertha megszűnésével ért volna fel...

Míg a kiesésre kevesen kapták fel a fejüket – elvégre a csapat már az előző két idényben is csak az utolsó pillanatban tudott megkapaszkodni az élvonalban –, az már sokkal inkább meglepő, hogy az új évad első öt fordulója után a Hertha a másodosztályban is a sereghajtók között tanyázik, jelen pillanatban utolsó előtti.

Ugyan a klubelnök Bernstein mellett a csapatot irányító Dárdai, valamint a magyar szakember segítője, Bódog Tamás is óvatos volt az idényre vonatkozó célokat illetően, a berliniek szereplése több mint kellemetlen meglepetés.

Azt nem mondhatja senki, és mi sem fogjuk, hogy nem szeretnénk egyből feljutni. Egyértelmű cél minél gyorsabban visszakerülni az első osztályba. De a teljes mezőnynek megvan a maga célja, és ha megnézi a Hamburg példáját, ott öt éve erőlködnek, hogy visszakerüljenek. Szóval nem könnyű. Előbb lássuk meg, milyen csapatot tudunk összerakni, hány játékost tudunk el- vagy kölcsönadni az előző idény emberei közül. Néhányuktól meg kell szabadulnunk, mert pillanatnyilag 39 igazolt labdarúgónk van az első keretnél

– nyilatkozta június elején a rájuk váró kihívásról Bódog az Indexnek adott exkluzív interjúban.

Amikor a német kollégák Bernsteint kérdezték ugyanerről és a Dárdaival szembeni elvárásokról, az elnök időt kért, kijelentve, pontos célokat csak az után lehet meghatározni, ha lezárult az átigazolási időszak, és kialakult a végleges játékosállomány az őszi szezonra.

A keret ritkítása – első és második ránézésre is inkább anyagi, mint szakmai megfontolások mentén – hamar megkezdődött. A szeptember 1-jei piaczárásig összesen 16 futballista távozott a Hertha előző idényben látott csapatából. A játékosszám mégsem lett kevesebb az első csapat edzésein, ugyanis 12 új érkező mellett hat fiatal az utánpótlásból kapott profiszerződést.

Bódog júniusban arról beszélt, a kieső csapat kerete tele volt olyan játékosokkal, akik nem bírták elviselni a nyomást, az erőnléti problémáknál sokkal nagyobb gondot okozott a csapat mentális állapota, éppen ezért „a küzdeni képtelen játékosoktól meg kell tisztítaniuk az öltözőt” jelszó mentén haladtak. Nyár közepére azonban világossá vált, ez sem lesz egyszerű, két szignifikánsan megkülönböztethető halmazra lehetett bontani a játékoskeretet: azon futballistákéra, akiktől meg szeretett volna válni a Hertha (képességbeli hiányosságok vagy épp a magas bérük miatt), illetve azokéra, akik valóban piacképesek voltak, és akadt értük értékelhető ajánlat. Utóbbiak közül hiába szeretett volna megtartani bárkit is a szakvezetés, a kassza állapota nem engedte.

Így lett a nem is olyan rég még 20 millió eurónál is értékesebbnek tartott Dodi Lukébakio mindössze egy tizesért a Sevilla játékosa, a tavasz végén az egész csapatból talán a legjobb benyomást keltő kapus, Oliver Christensen 4,5 millióért a Fiorentináé, az elmúlt években a középpálya motorjának számító, három éve még 25 millióért vásárolt Lucas Tousart kevesebb mint 3 millióért a városi rivális Union Berliné, a csapatkapitány (helyettes) Marco Richter pedig ugyancsak 3 millió euróért a Mainzé.

Ezzel a már az élvonalban is kissé lyukasnak tartott védelem – az előző nyáron értékesítették a Jordan Torunarigha, Dedryck Boyata párost, miközben a helyükre senkit sem igazoltak – mellett teljes korábbi gerincét elvesztette a gárda.

A csapat összességében 32 millió euróért értékesített játékosokat, ami szegről-végre jól is hangzik, hiszen a játékosvásárlásra elköltött 4,68 millió euró mellett is kellő fedezetet biztosít a másodosztályú idényhez. Abból a szempontból viszont egyáltalán nem fest jól, hogy az elengedett futballisták piaci értékét még a kieséssel együtt is több mint 70 millióra becsülte a Transfermarkt – azaz jól látszik, a Hertha szorult helyzetét és pocsék tárgyalópozícióját szépen ki tudták használni a vásárlók.

Vargabetűs kanyarok vezetnek a „berlini út” felé

Bódog azt is elmesélte, az előző idényben látott Hertha keretének egyik legnagyobb gyengesége a csapat átlagmagasságából fakadt (lásd: Boyatáék eladása). A többi között nem volt igazán magas középhátvéd a keretben, így pedig a beadásoknál és pontrúgásoknál rendkívül kiszolgáltatott helyzetben voltak, miközben ők elvétve tudtak veszélyeztetni ezekből. A Hertha konkrétan a második legalacsonyabb csapat volt a játékosok átlagmagassága alapján, és a pályaedző által említett tünet is jól tetten érhető volt: rögzített helyzetek után a második legkevesebb gólt, mindössze hetet ért el a csapat, miközben messze a legtöbbet kapta, húszat.

Ezt kényszerpályán mozogva is igyekeztek gyorsan orvosolni a berliniek: a nyár korai érkezői között volt a 190 centis középhátvéd, Toni Leistner. A 33 éves játékost ráadásul ingyen sikerült megszerezni, miután az előző évad végén lejárt a szerződése a belga élvonalban szereplő Sint-Truidennél. Jól példázza, hogy mekkora szükség volt a pályafutása legjelentősebb részét épp az Union Berlinnél töltő bekkre, hogy öt forduló után ő az egyetlen a Hertha keretében, aki minden bajnokit végigjátszott a másodosztályban.

Az érkezők közül kiemelkedően fontos szerepet kaphat még Michal Karbownik, aki 2,5 millió eurós vételárával toronymagasan a legdrágább igazolás a nyárról. (A második legtöbbet a kétszeres svéd válogatott Bilal Husseinért fizették, ő 675 ezer euróért hagyta el az AIK Solnát.) A Brightontól megszerzett lengyel az előző idényben Düsseldorfban játszott kölcsönben, és a szezon legjobbjának választották meg. Eredeti posztját tekintve szűrő és középhátvéd, de bal oldali védőt is tud játszani, miként a Fortunánál a 2022–2023-as kiírás jelentős részében tette. És ahogyan azt a jelek szerint Berlinben is teheti majd, miután az eredetileg erre a posztra kinézett Anderson Lucoqui mindössze 45 perc alatt kijátszotta magát a csapatból, és Dárdaitól egy hónap elteltével sem kapott újabb lehetőséget a bizonyításra. 

A Mainztól jött bekknél is rosszabbul jártak viszont a 300 ezerért visszavásárolt kapussal, Marius Gersbeckkel. A Karlsruher SC-nél tavaly remekelt 28 éves hálóőr Christensen utódja lehetett volna a kezdőcsapatban, ha a salzburgi edzőtáborban nem gondolja úgy az egyik meccs után, hogy kiszökik kocsmázni a csapat szurkolóival. Előbbiből talán nagy gond nem is lett volna – ismerve Dárdai stílusát pénzbírsággal alighanem megúszhatta volna –, de ott aztán verekedésbe is keveredett, ami miatt súlyos testi sértés vádjával jelenleg is perben áll, Berlinben pedig felfüggesztették.

Az egész nyárra jellemző volt, hogy a Hertha azután tudott játékost igazolni egy posztra, hogy előtte eladott valakit – így pedig az ember érzése végig az volt, a klubvezetők csupán futnak az események után. Mindez a HSV elleni, már említett meccsen csúcsosodott ki igazán, amikor a sérülések és eladások miatt úgy alakult, a középpálya közepén három olyan játékos kapott szerepet, akiknek alapesetben még véletlenül sem ez lett volna a posztja...

Nem meglepő, hogy a gyatra eredmények ellenére is a legkomolyabb kritika, ami a magyar vezetőedzőt érte a német sajtóban, az a három fia (ifj. Dárdai Pál, Dárdai Márton és Dárdai Bence) egyidejűleg való szerepeltetése. Dárdai leginkább emiatt, és nem taktikai húzásai miatt válik a sajtóban céltáblává.

A Dárdai-féle erények megvannak, csak kevesek...

Dárdai felfogása szerint a futball nem bonyolult játék, védekezésben a kellő agresszióban, a párharcok megnyerésében, a lecsorgó labdák minél nagyobb arányban történő megnyerésében hisz. Támadásban pedig az egy-két labdaérintésből építkező, gyors átmenetekben és kontratámadásokban látja a leghatékonyabb fegyvert, ahogyan arról májusban, még a kiesés ellen folytatott harc kellős közepén a Hertha hivatalos honlapjának adott interjúban is beszélt.

A szezon előtt a német sajtóban gyakran ismételt kérdés volt, vajon ezzel a stílussal vissza lehet-e jutni egyáltalán a Bundesligába? Vagy ahhoz egy dominánsabb, a labdát sokkal többet járató játékra lehet szükség? A kérdést most még ne akarjuk megválaszolni, az viszont látszik, Dárdai a másodosztályban sem hazudtolja meg önmagát.

Az első öt forduló alapján a Hertha mindössze 46,4 százalékban birtokolta a labdát, ami a hatodik legalacsonyabb mutató a ligában. Ebből következően a passzkísérleteik száma sem túl magas, a 7. legkevesebb, 2227. Nemcsak keveset, pontatlanul is passzol a Hertha, a 4. legrosszabb a ligában, mindössze 80,4 százalékkal, miközben a legjobb FC St. Pauli játékosai 87 százalékon állnak. A passzok pontatlansága részben abból is fakad, hogy a középpályás soron sokszor egyszerűen csak keresztülpasszolnák a labdát: átadásaik 37 százaléka 15 és 30 méter közti, a középhosszú passzkísérleteik aránya a negyedik legmagasabb a másodosztályban.

A Dárdai-féle erények azonban egyértelműen látszódnak már most is: 514 megnyert párharcával a harmadik legjobb a ligában a kék-fehér együttes. A futómennyiséget illetően a 6. (575,5 km), sprintek számában a második (1107), az intenzív futásokéban (legalább 15 km/óra) a negyedik (3260). Vagyis

Utóbbi számsorok azért nem kiesőjelölt csapatokat idéznek – ami megnyugtató lehet az újabb alázuhanástól tartó szurkolóknak. Ám nem is olyan mutatók, amelyek egy bajnokság élcsapatait szoktak jellemezni. A Hertha helye az alapvető statisztikai mutatókból kiindulva valahol a másodosztály középmezőnyében lenne az eddigi öt meccs alapján. S némi szerencsével a tabellán is ott lehetne: ha az idénynyitón Düsseldorfban picit jobb a csapat helyzetkihasználása, vagy nincs a Wiesbaden elleni 92. perces, duplakapufás kapott gól, és így két döntetlennel beljebb van az együttes, öt ponttal a tabella 12. helyét foglalhatná el. 

A gólkirályjelölt szerint csak idő kell

A korábban a Diósgyőrben is futballozó Haris Tabakovic (a svájciért 500 ezer eurót fizettek nyáron az Austria Wiennek) szerint sem a fizikummal vagy az alaptaktikával van a gond, így pedig könnyen fordulhat a kocka Berlinben. A kérdés szerinte csupán az, mikor jön el ez a fordulat. Mint fogalmaz, nem rendszerszintű problémák vezettek az eddigi vereségekhez, a legtöbb hibát az összeszokatlanság okozza, így ezek többsége idővel „kinőhető”. 

„Rengeteg változás volt nálunk nyáron. Mindezt még kezelni kell. Néha nagyon nyomunk, és nem mindenki tudja tartani a tempót, így túl nagyok a terek a csapatrészek között – ebből fakad, hogy nem mindig védekezünk együtt. A támadójátékunk, amely az első néhány meccsen nem működött olyan jól, most láthatóan alakul. De hat gólt kapni nem lehet” – mondta a Kickernek, utalva a válogatottbeli szünetet megelőző utolsó bajnokira, a Magdeburggal szemben 6–4-re elvesztett idegenbeli találkozóra.

Tabakovic az interjúban amondó volt, az átigazolási időszak lezárultával a bizonytalansági faktor is megszűnt. A játékosok előtt innentől csak egy cél lebeghet: közösen minél jobb eredményeket elérni Berlinben. 

„A liga rendkívül kiegyensúlyozott. Az a fontos, hogy a nyári felfordulás után, amikor sokáig nem volt világos, hogy ki megy és ki marad, a bizonytalanságnak most vége. A csapatunk masszív, megvan bennünk a minőség – de látható az is, hogy a klub mögött álló bonyolult évek és a sok megrázkódtatás után még mindig törékeny az egész rendszer” – fogalmazott az öt Hertha-meccsen öt gólnál és három gólpassznál járó csatár, aki úgy véli, ha a feljutás jelenleg nem is tűnik reális célnak, a kiesés miatt sem kell majd hosszabb távon aggódniuk. Kérdés, hogy a remélt fordulat az előtt jön-e el, hogy a csapatot szétfeszíti a frusztráció, utóbbiról Tabakovicnak ugyanis már van tapasztalata.

Törékeny vagy sem, a Bildnél nem osztják Tabakovic optimizmusát, a lap augusztus végi cikkében emlékeztetett, bár a klubvezetés egyre óvatosabban és óvatosabban fogalmaz a célokat illetően, a befektetőkkel való nyári egyeztetésekkor, illetve a költségvetési tervezet előkészítésekor egyetlen másodosztályú idénnyel számoltak. A tagság és a hitelezők is erre a tervre bólintottak rá, amikor plusz forrásokat engedtek felhasználni a csapatnál. Mindezek alapján, ha szakmailag nem is reális célkitűzés, a Hertha számára gazdaságilag mégis kulcsfontosságú lehet, hogy három-négy év helyett már jövőre visszatérjen a német élvonalba...

Mert a 2024–2025-ös szezonra még a jelenleginél is kevesebb pénz juthat önerőből, ami újabb végkiárusítás-szagú eladásokhoz, összességében pedig a keret még drasztikusabb gyengüléséhez vezethet.

LABDARÚGÁS, 2. BUNDESLIGA
6. FORDULÓ
13.30: Hertha BSC–Braunschweig

(Borítókép: A Hertha játékosai a Greuther Fürth elleni győzelmet ünneplik. Fotó: Boris Streubel / Getty Images)