A Bayern-játékos kirúgását pedzegette a Bild, aztán kiderült, csak különmunkát végez

2023.10.19. 12:32
Egyelőre a német sajtó is csak találgat, mi lesz Nusszer Mazraui sorsa a Bayern Münchennél. A marokkói védő néhány nappal korábban Palesztinával szimpatizáló posztot osztott meg a közösségi oldalán, az ebből kirobbant botrány során pedig volt olyan helyi politikus, aki azt is felvetette, a futballistát ki kéne utasítani Németországból.

A Bild beszámolója szerint nem jelent meg a Bayern München csütörtök délelőtti edzésén Nusszer Mazraui, a bajor együttes marokkói válogatott szélső védője. A 25 esztendős futballista korábban a közösségi felületein Palesztinával szimpatizáló üzeneteket posztolt, ami miatt Németországban a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa, Johannes Steiniger a futballista kiutasítását is kilátásba helyezte. A Bayern mindeddig hivatalosan nem kommentálta az ügyet, a német lap azonban úgy tudja, a válogatottól visszatérő játékost szerda délután berendelték a Sabener Strasse-i edzőkomplexumba, ahol a klubvezetés több tagjával folytatott órákon át tartó megbeszélést.

A német sajtó egyelőre csak találgat, mi hangozhatott el az egyeztetésen, ám a Bild szerint több mint beszédes jel, hogy Mazraui nem jelent meg a Bayern csütörtök délelőtti edzésén.

A lap emlékeztet, a bajor klub izraeli szurkolói csoportja, a Bayern Izrael közleményben igyekezett nyomás alá helyezni a müncheni vezetőséget, azt követelve, hogy a „játékossal a klub érdekeinek megfelelően kell rendezni az ügyet”. Hogy ez pontosan mit jelent, a közlemény nem fejti ki, de annak hangvétele alapján alighanem Mazraui szerződésének azonnali felbontását tartották volna kívánatosnak a szurkolói csoport vezetői.

A 25 éves játékos 2022 nyarán ingyen igazolt az Ajaxtól a Bayernhez. Első müncheni szezonja feledhetően sikerült, az idény harmadában nem volt bevethető a koronavírus-fertőzése utáni szívizomproblémák miatt, Thomas Tuchel érkezését követően viszont látványosan több játéklehetőséget kapott a korábbinál. Végül a lehetséges 34-ből 19 bajnokin kapott lehetőséget, az összes többi tétmeccset is figyelembe véve 26 találkozón 1569 percet futballozott. A jelenlegi idényben hét fordulóból hatban kapott lehetőséget, ötször volt kezdő, ám csak három bajnokit játszott végig.

A németek emlékeztetnek, korábban az FSV Mainz már felfüggesztette Hollandiában született, ám arab származású szélsőjét, Anwar El Ghazit, amiért a „klub értékeivel ellenkező posztot” tett közzé a közösségi felületein. El Ghazi után Mazraui lehet a második olyan Bundesliga-játékos, aki ilyesmiért bűnhődik.  

FRISSÍTÉS, 12.50: A Bild frissítette a tudósítását a Bayern edzéséről, ebben már azt írják, valamivel a csapat után Mazraui is megjelent a központban, ahol a társaktól külön, futóedzésen vett részt. Itt érdemes megjegyezni, hogy a futballista kisebb sérülés miatt kihagyta a Libéria elleni ANK-selejtezőt. 

Frontvonal

Átfogó elemzések, világátalakító kérdések és jövőképek egy kötetben.

MEGVESZEM
Rossi

Ismerd meg a magyar labdarúgás hősének emlékezetes pillanatait!
Folytassa, Mister!

MEGVESZEM