Arokodare durrant rútul kapu fölé egy jobbról érkező beadásból aláhulló labdát, becsületére legyen mondva átvétel nélkül akart nagy gólt szerezni...
A fenti kérdés volt többek között az e heti Index Sporcast fő témája. A Genk–Ferencváros-meccset felvezető epizódban Budai Lászlóval, a csakfoci.hu szakírójával, a zöld-fehérek korábbi munkatársával, valamint Miskolczi Istvánnal, a büntető.com szerzőjével, a belga labdarúgás egyik legnagyobb honi ismerőjével beszélgettünk.
Wouter Vrancken, a Genk vezetőedzője az idényben eddig jellemző 4–2–3–1-es alapfelállás helyett mindkét klasszikus kilencesét a kezdőbe nevezte, ami így várhatóan egy 4–4–2-es alapfelállást jelent majd. Baah és Zeqiri eddig többnyire váltogatták egymást a pályán, a kezdőbe kerülést pedig az ellenfél alapstílusa határozta meg, ugyanis, ahogyan azt vélhetően látni fogjuk a mérkőzés közben is, két eléggé eltérő karakterről van szó.
Szinte ugyanúgy kezdte az Európa-konferencialigát a két csapat, a Genk és a Ferencváros is legyőzte a Csukaricskit, a Fiorentinával pedig 2–2-es döntetlent játszott. A különbség mindössze annyi, hogy a magyar bajnok 3–1-re verte a szerb csapatot, míg a belga együttes 2–0-ra, így több rúgott gólja miatt jelenleg a Fradi vezeti az F csoportot. A Genk – a Ferencvároshoz hasonlóan – a Bajnokok Ligája selejtezőjéből indulva kötött ki a harmadik számú európai kupasorozatban.
Tegnap délutáni a hír, a Ferencváros és a magyar válogatott gólgyárosa, Varga Barnabás combizomsérülést szenvedett, így nemcsak a ma esti Ekl-mérkőzést, valamint a vasárnapi, Újpest elleni NB I-es rangadót kell kihagynia a 29 éves támadónak, de jó eséllyel másfél-két hónapon át egyetlen meccsen sem lesz bevethető.
A Ferencváros labdarúgócsapata a klubon kívülálló okok miatt jelentősen késett a tegnap esti megérkezéssel a szálláshelyükre (ami egyébként a közeli határ holland oldalán volt), így a helyszínen Dejan Sztankovics vezetőedző nem is tartott – az egyéb körülmények közt kötelező – sajtótájékoztatót. Kérdés, hogy a fennakadás mennyire nyomta rá a bélyegét a játékosok hangulatára. Bár a mérkőzés kezdetéig azért majdnem 24 órájuk lesz/volt arra, hogy túltegyék magukat az apró döccenőn.
21 órakor útjára indul a labda a Genk és a Ferencváros Ekl-csoportmeccsén. A találkozó legfőbb eseményeiről percről percre frissülő tudósításunkban számolunk be. Tartson velünk a kezdősípszótól a lefújásig!