Már tart a hosszabbítás, el-Hanusz jobb oldali szöglete után a kapu előterében Zeqiri emelkedik a legmagasabbra, a fejese viszont elmegy keresztben a jobb oldali kapufa fölött elhagyva a játékteret.
Ez volt a Genk–Ferencváros Ekl-csoportmeccs tudósítása az Indexen. Köszönjük, hogy velünk tartott.
A meccs összefoglalóját Borbély László kollégánk „tollából" ide kattintva olvashatja el!
A kapufa előbb a magyar bajnokot, a hajrában a Genket segítette ki.
A Fiorentina végül 6–0-ra nyert hazai pályán a Csukaricski ellen, így jobb gólkülönbségével a csoport élére ugrott, ám a 2. Ferenváros és a 3. Genk is ugyanúgy 5 ponttal áll, mint a violák. A Csukaricski elvérezni látszik, továbbra is nullapontos, és csak egy lőtt gólja van.
A játékvezető lefújta a mérkőzést, 0–0 a vége. Ikszes meccs volt, a Genk valamivel több helyzetet dolgozott ki, és a meccs nagyobbik részében mezőnyfölényben futballozott, de a nagyobb helyzetek a Ferencváros előtt adódtak összességében. Még akkor is, ha a Genknek két kapufája volt, az FTC-nek egy.
Abena beadását McKenzie fejeli ki Owusu elől. Ezzel megúszták a belgák?
Sigér indítja Owusut, aki nem tudja jól átvenni, de még megmenti, Liszteshez kerül a labda, aki Sigérhez passzol, utóbbi pedig a 16-os előteréből, középről lő, de pocsékul, méterekkel a kapu bal oldala mellé!
A felvételek alapján piros lapra cserélik Arokodare iménti sárga lapját. A Genk 10 emberrel fejezi be a meccset, Abu Fani viszont visszatért az ápolás után.
Arokodare sárga lapja változhat pirossá...
Még mindig tart a VAR-vizsgálat, és Abu Fani bokájának vizsgálata is. A ferencvárosi játékos arca nem sok jót ígér.
Abu Fanit kell ápolni. Közben aktív a VAR. Vizsgálják az iménti belépőt, ér-e piros lapot.
Abu Fani imént is fájlalt bokáját találta el a labdát támadva. Sárga.
Jó hírneve és statisztikái ellenére a volt ferencvárosi Paintsil nem tudott borsot törni a korábbi csapattársai orra alá. Mehet pihenni.
Marquinhos ment nagyot a tizenhatoson belül egy rizikós becsúszással. A Genk kis szöglettel foglalkozik a bal sarokból, aztán el-Hanusz mégis alárúg egy nagyot a labdának, az ötös jobb csücskénél akad egy kis flipperezés, de végül sikerül felszabadítania a vendégvédőknek.
Arokodare durrant rútul kapu fölé egy jobbról érkező beadásból aláhulló labdát, becsületére legyen mondva átvétel nélkül akart nagy gólt szerezni...
A jobb bokáját szorongatja a pályán ülve, ami rossz hír azért is, mert az FTC az imént használta ki az utolsó cserelehetőségét.
Posztra jött az ember.
Hopp, egy kis tűzijáték a hazai kapu előtt! Abu Fani tör befelé balról a 16-os előterében, majd jobbal eltekeri a labdát a hosszú alsó irányába, Vandervoordt nyújtózik nagyot és paskolja szögletre a remekül helyezett löketet!
A szöglet után a kaputól 8 méterre helyezkedő Owusu tud lőni kihasználva a belga védők szerencsétlenkedését, Vandervoordt mellett elmegy a labda, ami aztán a jobb kapufán csattan, majd Sor vágja ki a gólvonal elől!
El-Hanusz ezúttal balról íveli be a labdát, Sor próbálkozik egy fejessel, Dibusz véd, ebből megindul a Fradi kontrája, négy a kettőben lódulnak meg a vendégek, de a visszazáró védők mellett passzjátékra kényszerülnek...
A védő Lucas Martínez Quarta szerezte a violák ötödik gólját a Csukaricski elleni találkozón, ezzel 5–0 Olaszországban.
El-Hanusz végzi el az ötödik Genk-szögletet a meccsen, az ötös előterében McKenzie tud felugrani fejelni, a labda meg is pattan egy emberen, de így sem tud kifogni a középen helyezkedő Dibuszon, aki rávetődik és ezzel védi is a nem túl erős próbálkozást.
Teljes csatársorát lecseréli 15 perccel a vége előtt a Genk.
Az első csere a hazaiaknál
A jobb szélen fut el, majd erőből, közép-magasan centerez, Marquinhos mögé, Owusunak kissé elé megy a labda, amit így Vandervoordt ölel magához.
Lisztes centerben fog játszani, ha minden jól megy...
Paintsil és Sigér csúsztak össze egy labdáért küzdve, utóbbi a földön marad. A Fradi kispadja reklamál, kap is a stábból valaki egy sárga lapot...
A Csukaricski elleni negyedik gólt Riccardo Sottil szerezte.
Az imént beállt ferencvárosi támadó a 16-os előterében, balról befelé húzódva érezte úgy, hogy lőni kell, 17 méterről jobbal vette célba a hazai kaput, de jó másfél méterrel fölé szállt a kísérlete.
Paintsil kerül helyzetbe a 16-oson belül, remekül veszi át a labdát, majd 8 méterről, spiccel, jobbról lő, a kapujából kilépő Dibusz azonban remekül zárja a szöget és védeni tud.
Reklamálásért kap egy sárga lapot.
Zachariassen a leshatárról lép ki, egy védővel a nyakán lódul kapu felé, becipeli a labdát a 16-oson belülre, majd a kivetődő Vandervoordtba lő. A kipattanó visszakerül elé, de éles a szög, a visszazáró védő is igyekszik blokkolni – ez az oldalhálóban köt ki. Aztán lendül a partjelző zászlaja, oké, izgalmas volt, de ha gól, az sem ér...