Televíziótörténelem: rendhagyó helyen tekinthetjük meg Szoboszlaiék mérkőzését
Szuper focis hétvége jön a TV2 Csoport csatornáin! – írja levelében a TV2 Csoport sajtóosztálya. A kommunikéből kiderül, hogy a Szoboszlai Dominikot foglalkoztató Liverpool hétvégi bajnoki mérkőzését rendhagyó módon nem a megszokott Spíler Televízión, hanem a TV2 képernyőjén követhetik a rajongók. Sőt, ezen túl a hétvégén sor kerül az El Clásicóra, tehát a Real Madrid és a Barcelona összecsapására, amely mérkőzést a Spíler 2-n sugározzák.
Vasárnap 14:30-tól televíziótörténelmet írva nem a Spíleren, hanem a TV2-n kerül képernyőre Szoboszlai Dominik aktuális mérkőzése, amelyen a Liverpool ezúttal a szintén nagy múlttal rendelkező Nottingham Forest csapatát látja vendégül. A stúdióban Szedmák Zita vendége Torghelle Sándor és Soós Márk lesz, a mérkőzés után pedig további eddig nem látott felvételek kerülnek képernyőre, és a nézők betekinthetnek a Spíler műsorainak kulisszái mögé is
– olvasható a közleményben.
A TV2 Csoport sajtóosztálya arra is felhívja a figyelmet, hogy a manchesteri városi derbi a Spíler 1-en kerül képernyőre, míg ugyanezen idősávban a spanyol bajnokság felsőházi rangadóját, a Rayo Vallecano–Real Sociedad-mérkőzést sugározzák a Spíler 2-n.
Sőt, az izgalmas mérkőzések után vasárnap este ismét jelentkezik a Spíler TV élő sport talkshow-műsora, a Sunday Stadium, ahol a két házigazda, Gelencsér Tímea és Bognár Domokos vendégeivel kibeszéli a hétvége legfontosabb pillanatait is. A sportosan laza estén a Sunday Stadium stúdiójában Tápai Szabina, Juhász Roland, Fodor Rajmund és Harsányi Levente vendégeskedik – teszik hozzá.