Nego nagy helyzetét Naumov védte, de már les volt.
A szerencsejátékban 18 éven felüli, sérülékenynek nem minősülő személyek vehetnek részt. A túlzásba vitt szerencsejáték függőséget okozhat.
Szoboszlai tekerése kevéssel kerülte el a kapu bal oldalát.
Csoboth harcolt ki újabb szabadrúgást, 17 méterről.
Krasztev vágta fel Csobothot a kaputól 30 méterre, a jobb oldalon. Szoboszlai szabadrúgását kifejelték a védők, kontra nincs.
Szoboszlai belőtt labdájáról kevéssel lemaradt Csoboth.
Kerkez bal oldali beadása lett kicsit magas Szoboszlainak, így menteni tudnak, majd utóbbi centerezése után bedobásra tisztáznak. Nyomunk, nyomunk.
Gyorsan jött az első lehetőség, Kerkez bal oldali visszajátszása után Szoboszlai került lövőhelyzetbe, 20 méterről, balról a jobb alsó felé lőtt, Naumov védett.
Szoboszlai hozta játékba a labdát.
Kalmár Zsolt ugyanakkor taktikai utasításokat kapott, alighanem érkezik a második félidőben valamikor.
Az első félidő derekán 0–7 volt a lövések száma, ehhez képest az 50. percig kellett várni az újabb magyar lehetőségre, és bár a bolgárok az egész játékrészben csak egyszer lőttek (1–8), így is döntetlenre állunk.
Jól kezdett a magyar csapat, Ádám Martin révén megérdemelten jutottunk vezetéshez, majd az első lehetőségből egyenlítettek a bolgárok. A félidő végi jelenetek után emberelőnyben folytatjuk.
A ráadás ötödik percében hosszú idő után egy veszélyes magyar támadás: Nagy Ádám bal oldali beadása után Nego a hosszún érkezve az oldalhálóba lőtt.
Volt esemény bőven, az biztos.
Na beindult a lapgyár, Kerkez is kap egyet műesésért.
És Nego is kap egyet, még ugyanerre.
Műeséséért besárgul az esetnél.
Mégsem áll ki Gruev.
Hááát, lehet, hogy ez mégsem lesz piros...
Remek indítás után Botka lépett ki nagy helyzetben, még a 16-os előtt borítják, de a piros így is jön. Gruev is kiállt.
Petkov is besárgult a reklamálás közben.
Antov szabálytalankodott nagyon csúnyán Ádám Martinnal szemben, megkapja második sárgáját is, emberelőnybe kerültünk!
Naumovnak kellett játékba avatkoznia végül.
A hazai találat óta kiegyenlítettebb a találkozó.
Tisztáznak előle a védők, és még lök is.
Hihetetlen… Konkrétan első lövésből egyenlítettek a hazaiak, Deszpodov adott középre a jobb szélről, Szpasz Delev szépen húzta vissza a labdát, bal felsőre tartó tekerése egy védőn megpattanva került a hálóba. 1–1.
A kapura lövések száma 0–7.
Kerkezt olyan helyen találta el a labda, ami nekünk is fájt… Kis ápolás után folytathatja.
Nagy Ádám veszített labdát, Deszpodov léphetett ki nagy helyzetben, de Szalai Attila remek szorításában végül lövőhelyzetbe sem került.
Körbeadogatjuk a bolgár falat, Nego lekészítése után Szoboszlai 18 méterről tüzel, de ezt is blokkolják a védők.
Nego lövését blokkolták a védők, majd a bal oldali beadásba is beleléptek a bolgárok, amit így Neumov könnyedén kaparintott meg.