- Sport
- Futball
- labdarúgás
- dárdai márton
- magyar válogatott
- magyarország
- marco rossi
- európa-bajnokság
- németország
Nagyszerű hírt kapott Marco Rossi
További Futball cikkek
- A Liverpool edzője a Manchester City kizárásán viccelődött, majd rögvest visszakozott
- Kilenc embert vitt el a rendőrség Szoboszlaiék csúcsmeccse után
- A magyar válogatott megszerezte az első győzelmét az ománi vb-n
- Megtagadta a szivárványos karszalag viselését a Premier League-játékos, vallási okokra hivatkozott
- Már 100 körüli halottja van a tragédiába torkolló futballmérkőzésnek
„Tudom, több helyen is megjelent a sajtóban, azért mentem Berlinbe, hogy Dárdai Mártont meggyőzzem – mondta Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya még decemberben. – Ezzel szemben pont azért mentem, hogy ő győzzön meg engem. Ezt meg is tette. Nagyon őszinte és nyílt beszélgetést folytattunk, összességében azt gondolom, ha minden a tervek szerint alakul, márciusban a magyar válogatott keretének tagja lesz.”
Nos úgy fest, az utolsó akadály is elhárult, hogy Dárdai Pál középső fia, a Hertha BSC 21 éves középhátvédje a magyar válogatott mezét magára ölthesse, a berlini születésű futballista ugyanis hétfő este az Instagram-oldalán bejelentette, hogy Magyarországot választja a német válogatott helyett.
Kedves Magyarország-szurkolók! Alig várom, hogy a magyar válogatott csapatában játszhassak, és rendszeresen találkozhassak veletek a stadionban!
– tudatta döntését Dárdai Márton, aki a korosztályos válogatottakban Németországot erősítette, és az U16-os csapattól az U21-ig végigjárta a ranglétrát, utóbbiban nyolcszor lépett pályára.
A belső védő nemcsak a magyar futballrajongóknak üzent, hanem a németeknek is.
„Az elmúlt hetekben többször is megkérdezték tőlem, hogy melyik válogatottban szeretnék játszani a jövőben – írta Dárdai németül. – Rengeteget gondolkodtam, az év végi szabadnapokat is arra használtam fel, hogy a családom és a tanácsadóim segítségével olyan döntést hozzak, amelyet nemcsak most érzek jónak, hanem a jövőben is.”
A futballista azzal folytatta írását, hogy rendkívül nehéz volt, de végül úgy döntött, hogy Magyarország színeiben lép pályára a jövőben.
„Szeretnék köszönetet mondani minden német szurkolónak, de különösen az összes német utánpótlás-válogatott edzőinek és szakmai stábjának – folytatta a középhátvéd. – Tudom, hogy a pályafutásomat is a német utánpótlás-válogatottaknak köszönhetem, és ezért nagyon hálás vagyok. A döntésnél kizárólag a szívemre hallgattam, és rendkívül izgatott vagyok, hogy a jövőben a szüleim hazájában játszhatok.”
A döntés egyúttal azt is jelenti, hogy Dárdai Márton márciusban már a magyar válogatottban léphet pályára, igaz, egyelőre nem tudni, melyik országgal csap össze Marco Rossi legénysége. Magyarország a tervek szerint összesen négy felkészülési mérkőzést játszik a nyári, németországi Európa-bajnokság előtt.
A válogatott a Svájccal, Skóciával és a házigazda Németországgal került egy kvartettbe a kontinenstornán, vagyis könnyedén előfordulhat, hogy Dárdai Márton a korábbi válogatottja ellen léphet pályára.