A magyar futballdrukkerek készülnek, de még minden szervezés alatt van
Lesz vonulás, ez egyértelmű, de túl sok mindent erről még nem árulhatok el. Szervezés alatt van mind a stuttgarti helyszín, két mérkőzés vonatkozásában, illetve a kölni helyszín is. Úgy kell elképzelni, hogy egy-másfél kilométeres útvonalakat tervezünk, ahol kellően széles hely áll rendelkezésre, és reméljük, hogy több tízezren fogjuk tudni megtölteni ezeket az utcákat
– idézte Tüske Attila M1 aktuális csatornának adott nyilatkozatát a Magyar Távirati Iroda.
Elárulta, hogy bár nem tudnak olyan kidolgozott koreográfiával készülni, mint hazai környezetben, ennek ellenére szeretnék valamilyen „aprósággal” emlékezetessé tenni a magyarok szurkolását.
Tüske kiemelte, hogy a Carpathian Brigade 50 taggal rendelkezik, de a baráti körrel kiegészülve több százan is részt szoktak venni a szervezett koreográfiákban.
A csoport kiemelten figyel arra, hogy a szervezett szurkolásban ne kapjon helyet a kirekesztő rigmusok skandálása, illetve ha mégis valahonnan a tömegből felhangzik, akkor az előénekesek ezt próbálják más dalokkal elfedni. Jelezte, a terveik között a jövőben egy egész stadionos koreográfia is szerepel.
Az Eb-n Marco Rossi szövetségi kapitány együttese Svájccal június 15-én, Németországgal június 19-én, Skóciával pedig június 23-án játszik a csoportban, előbbivel Kölnben, utóbbi kettővel Stuttgartban.
(Borítókép: A Magyarország–Bulgária Eb-selejtező-mérkőzés a Puskás Arénában 2023. március 27-én. Fotó: Szollár Zsófi / Index.hu)