Nagy nap előtt áll a magyar labdarúgó-válogatott
További Futball cikkek
- Gabriel Jesus volt a vendégek nyerőembere, kiütötte ellenfelét az Arsenal
- Schäfer András gólt szerzett, csapata mégis csúfosan kikapott
- „Nagyon hibáztam, mérhetetlenül sajnálom" – megtörte a csendet a balhéba keveredett sportigazgató
- Tovább fogy Guardiola levegője, újabb pofonba szaladt a Manchester City
- A magyar válogatott játékosa szerződést hosszabbított a Puskás Akadémiával
A sorozat kiemelt fontosságú a nemzeti együttesünk közelmúltját tekintve, hiszen az első kiírásnak (C liga, 2. hely) köszönhetően játszhattunk pótselejtezőt a 2020-ról 2021-re halasztott Európa-bajnokságot megelőzően, majd a B ligát megnyerve feljutottunk az A-ba, ahol Olaszország mögött, de Németország és Anglia előtt a második helyen végeztünk.
Az Eb-selejtezők sorsolásánál így az első kalapba kerültünk, a relatíve könnyebb riválisok nyújtotta előnnyel pedig éltünk is: Szerbia, Montenegró, Litvánia és Bulgária előtt csoportelsőként kvalifikáltunk Németországba.
Az A liga második kalapjából várjuk az ellenfeleket
A remeklésnek köszönhetően a mieink maradtak a legjobbak mezőnyében, az UEFA 54 tagállamát ugyanis az előző kiírás eredményének függvényében sorolják négy ligába.
Ezen belül a kalapok megállapításakor ugyancsak az előző kiírás eredményei számítanak, és azzal, hogy a magyar válogatott összesítésben a nyolcadik helyen zárt, végül a másodikba került.
Az A, B és C ligában négy darab négycsapatos csoportot sorsolnak ki (minden együttes kétszer játszik mindenkivel, így összesen hat fellépése lesz a gárdáknak), a D ligában pedig két hármas csoport lesz (négy meccsel).
(Rém)álomcsoport?
A sorsoláson minden kalapból egy gárda kerül egy csoportba, vagyis a velünk azonos helyen lévők kiesnek a lehetséges ellenfelek közül. Ez azt jelenti, hogy Dániát, Portugáliát és Belgiumot biztosan elkerüljük.
Az első kalapba az előző kiírás négyes döntőjének mezőnye kerül, innen Spanyolország, Horvátország, Olaszország vagy Hollandia érkezik.
Érdekesség, hogy akár összejöhetne az Eb-hez hasonlóan egy svájci (3.), skót (4.) páros is, az Eb-selejtezők után megint összecsaphatnánk a szerbekkel (4.), a vb-selejtező után a lengyelekkel (3.), vagy éppen a legutóbbi Eb-n rivális német, francia (3-3.) kettős egyikével, hogy az olasz (1.), német (3.) NL-ismétlést ne is említsük.
De nem akarjuk befolyásolni olvasóinkat saját álom- és rémálomcsoportjainkkal (na jó, ez nálunk, mondjuk, egy spanyol, francia, szerb hármas lenne), szavazzanak, hogy melyik ellenfélnek örülnének a legjobban!
Az A liga kalapbeosztása
- 1. kalap: Hollandia, Horvátország, Olaszország, Spanyolország
- 2. kalap: MAGYARORSZÁG, Belgium, Dánia, Portugália
- 3. kalap: Franciaország, Lengyelország, Németország, Svájc
- 4. kalap: Bosznia-Hercegovina, Izrael, Skócia, Szerbia
A sorsolás menetrendje
Alulról haladunk felfelé, először a D liga beosztását ismerjük meg, aztán a C és a B után érkezünk el a mieink számára fontos részhez.
Az A ligánál a megelőző két divízióhoz hasonlóan elsőként az 1. kalapból húznak csapatokat, kihúzásuk sorrendjében kerülnek majd be az 1., a 2., a 3. és a 4. csoportba. Ugyanez lesz a metódus a többi kalapnál is, utolsóként tehát az A liga 4. csoportja lesz teljes.
Kizáró tényezők
Akadnak ligák, ahol ilyen-olyan okok miatt figyelni kell arra, melyik csapat hova kerülhet. A C-ben az első kalapos Örményország és a másodikban lévő Azerbajdzsán politikai konfliktus miatt nem kerülhet össze.
A B-ben ugyanakkor az utazási körülmények kavarhatnak be, ennek értelmében Kazahsztán (4. kalap) csak egy ellenfelet kaphat az Anglia (1.), Wales (1.), Izland (2.), Írország (3.) négyesből.
Reform előtt a sorozat – minden meccsnek lehet tétje!
Amikor feljutottunk, akkor tudtuk, hogy borzasztó nehéz helyzettel kell megbirkóznia a válogatottnak (Anglia, Németország és Olaszország érkezett ellenfélül), de azt is, hogy ha csak egyet is megelőzünk, akkor bennmaradunk a legjobbak között.
Cserébe a továbbjutásra is csak akkor lett volna esély, ha első helyen zár a gárda, ami az utolsó körig még benne is volt a pakliban, de végül az olaszok örülhettek.
Most viszont bekerül egy új, kieséses szakasz (2025 márciusában összekötve a csoportkört és a négyes döntőt), és rögvest minden csoportrésztvevőnek érdekessé válik az összes találkozó.
Az első két helyezettek ugyanis bejutnak a negyeddöntőbe, ahol kétmeccses párharc alapján kerülhetnek majd be a négyes döntőbe.
Az A és a B liga csoportutolsói automatikusan kiesnek, viszont még a harmadik helyezettek sem lesznek biztonságban:
ugyanis az A liga csoportharmadikjai, valamint a B liga másodikjai a bennmaradásért vívott playoffba kerülnek, ahol a kétmeccses párharc győztese folytathatja az elitben (ugyanez a procedúra igaz eggyel lejjebb is a B3/C2-k összevetésében).
Másképpen fogalmazva: több esély nyílt arra, hogy a magyar válogatott még küzdhessen az elsőségért, ugyanakkor arra is, hogy búcsúzzon.
Mikor játsszák a meccseket?
A csoportkör még az ősszel véget ér, az első fordulót szeptember 5. és 7. között rendezik meg, a zárásra november 17–19. között kerül sor. Ezt követően sorsolják a bennmaradásról döntő rájátszások menetrendjét még ebben a hónapban.
A rájátszást 2025. március 20–25. között rendezik meg, ahogyan az A liga negyeddöntőjét is, a négyes döntőre pedig 2025. június 4–8. kerül sor.
Csoportkör
- 1. forduló (szeptember 5–7.)
- 2. forduló (szeptember 8–10.)
- 3. forduló (október 10–12.)
- 4. forduló (október 13–15.)
- 5. forduló (november 14–16.)
- 6. forduló (november 17–19.)
A folytatásban
- A bennmaradásért vívott rájátszás (2025. március 20–25.)
- Az A liga negyeddöntője (2025. március 20–25.)
- Az A liga négyes döntője (2025. június 4–8.)
Itt adódhat a kérdés, hogy 2025 márciusában már kezdődnek a világbajnoki selejtezők az UEFA-tagállamok között, de a szövetség tájékoztatása szerint ez a pluszkör csak korlátozott számú csapatot érint, a többiek pedig addig megkezdhetik a vb-selejtezőket.