Jó két percig tartott a vizsgálat, de középkezdés helyett kirúgás jön. Varga gólja les miatt nem ért. Marad a 0–0.
Mert bizony aktív a VAR. Varga helyezkedését vizsgálják...
MÁRIS VEZET A FERENCVÁROS! Ki más, Varga Barnabás! Abu Fani enyhén balról, a kaputól jó 24-25 méterre végezhet el egy szabadrúgást, a beívelés tökéletes a leshatáron helyezkedő Vargának, aki 7 méterről a kapu jobb oldalába továbbít. 0–1.
De mégsem! Les miatt nem ért.
Wingo nem jobb szélső a védelemben, hanem a harmadik középhátvéd. Úgyhogy ez most egy 3–4–2–1-re hajazó alaprendszer.
A Ferencváros indította útjára a labdát.
A hazai szurkolók vélhetően mindent bevetnek majd a sikerért – ebből kap ízelítőt a magyar válogatott hálóőr.
Az Olympiakosz piros-fehér csíkos felsőben, piros nadrágban és sportszárban, az FTC zöld mintás fekete alapszínű szerelésben lép pályára.
Épp ma megjelent görög sajtóhírek szerint az Olympiakosz szeretné megszerezni magának Varga Barnabást, az FTC támadóját, aki ma is kezdőként lép pályára. Az M4 Sport helyszíni riportere el is viccelődött a dolgon, mondva, ha ma lő kettőt, biztos meggyőző lesz arról, hogy megéri az árát.
A Ferencváros és az Olympiakosz 1996-ban csapott össze legutóbb európai tétmeccsen, akkor az UEFA-kupa 1. fordulójában az FTC 3–1-re nyert az Üllői úton, majd a visszavágó 2–2-es döntetlennel ért véget Görögországban.
A tegnapi sajtótájékoztatón szóba került, hogy az FTC kispadján ülő Dejan Sztankovics legfiatalabb fia, Alekszandar Sztankovics múlt héten épp ebben a stadionban lépett pályára az Inter színeiben. Az UEFA Ifjúsági Ligában végül az Olympiakosz korosztályos együttese legyőzte az olaszokét, a Fradi mestere szerint fia így is élvezte az élményt, amit egy ilyen arénában való játék jelent.
A hétvégi csapatból kikerült Stjepan Loncar – aki nem is tagja az Ekl-keretnek –, a helyére a középpályára Makreckis lép fel, míg a lett szélső védő pozícióját Henry Wingo foglalhatja el Sztankovics kezdőjében.
Az FTC a Debrecen otthonában aratott 2–1-es győzelmet múlt hétvégén. Varga Barnabás újra betalált, akinek góljaira elengedhetetlen szüksége lesz csapatának a nemzetközi kupaporondon is. Kérdés, hogy a pireuszi odavágón a görög közönségnek, amely minden bizonnyal pokoli hangulatot fog varázsolni a Karaiszkákisz Stadionba, hatása lesz-e gólérzékeny játékára.
A görögök a jól bevált 4–2–3–1-es formációban futballoznak, a kezdő középcsatár pedig a marokkói el-Kaabi lesz, aki szintén eredményes volt az OFI Kréta ellen 4–0-ra megnyert bajnokin, így a csapat Ferencváros előtti „főpróbája” jól sikerült.
Az Olympiakosz Pireusz kerete a mértékadó Transfermarkt szerint 116 millió euró, amely összeg több mint kétszerese a Ferencvárosénak, de nagy sportági örök igazság, és alighanem minden csapat saját bőrén is megtapasztalhatta már pró és kontra, hogy a pályán nem eurómilliók futballoznak. Ebből az adatból messzemenő következtetéseket aligha lehet levonni tehát.
Abból viszont már igen, hogy néhány havonta új vezetőedző ide vagy oda, az Olympiakosz kerete abszolút összeszokott, nagy változásokon nem esett át a télen. Érkezett ugyan három játékos, de ők nem léphetnek pályára a nemzetközi kupaporondon. A görög csapatban három meghatározó, minden hájjal megkent hazai labdarúgó játszik: a középpályán Kosztasz Fortounisz és Jorgosz Maszourasz, valamint a kapuban Alexandrosz Paszhalakisz.
A görög élvonalbeli labdarúgó-bajnokság rendkívül kiegyenlített volt a közelmúltban, és ez jelenleg sincs másként. A tabellán 51 ponttal éllovas PAOK Szaloniki előnye mindössze egy pont a második Panathinaikosszal szemben, és további egy pont választja el a harmadik helyezett AEK Athéntól. Az Olympiakosz Pireusz a görög élvonal negyedik helyezettje, 44 ponttal 22 forduló után.
Érdekesség, hogy az Olympiakosz az FTC-vel ellentétben nem halasztott, míg a magyar bajnoknak a hétvégi, DVTK elleni mérkőzését nem kell lejátszani, addig a görögre a PAOK elleni csúcsrangadó vár majd a két Ekl-meccs között.
Az Olympiakosz Pireuszt 1925-ben alapították, Görögország legsikeresebb, legjelentősebb labdarúgóklubja. A fővárostól mintegy 10 kilométerre fekvő Pireuszban 47 alkalommal ünnepelhettek bajnokcsapatot, amely egyedülálló a görög futball történelmében, ennél többször egyik klub sem végzett elsőként az élvonalban. Kisebb túlzással az Olympiakosz fennállása óta minden második évben felülhetett a görög futball trónjára.
A találkozót megelőző sajtótájékoztatón Dejan Sztankovics, a Ferencváros vezetőedzője kiemelte, nagyon jó kihívás lesz számára a mérkőzés. Bár nem tudja pontosan, mire számíthat az éppen edzőváltáson átesett görög rekordbajnoktól, annak viszont tudatában van, hogy mit kell játszania csapatának a siker érdekében. A ferencvárosiak hátvédje, Cristian Ramírez arról beszélt, a csütörtök esti, pokoli hangulatot ígérő mérkőzések miatt lett labdarúgó, nagyon várja a találkozót, amelyen mindenkinek legalább 120 százalékot kell nyújtania a sikerhez.
Az Olympiakosz pár napja kinevezett vezetőedzője, José Luis Mendilibar pedig arról értekezett, különösebben nem készültek fel riválisukból, inkább magukra koncentráltak, és bíznak a minőségbeli előnyükben.
Dejan Sztankovics együttese kiváló formában kezdte a tavaszi idényt, mindhárom bajnoki mérkőzését megnyerte. Görög riválisa szekere viszont döcögött a naptári esztendő elején, jelenleg a görög élvonal negyedik helyén áll. Sőt, a csapat edzőváltáson is átesett a napokban – tavaly április óta negyedik alkalommal.
Lapunk tudósítója, Klicasz Szpirosz és néhány ferencvárosi drukker már a szerda kora reggeli, Budapestről induló charterjárattal megérkezett a görög fővárosba, a mérkőzés napján további vendégszurkolók landoltak Athénban, majd utaztak onnan Pireuszba, hogy a helyszínen, a tengerparttól néhány méterre buzdítsák kedvenceiket. A mérkőzésen nagyjából 1600 magyar szurkoló vehet részt személyesen – mintegy 33 ezer görög fanatikus társaságában, akik két és fél hónap után, éppen a Ferencváros elleni kupamérkőzésen térhetnek vissza otthonukba. Többek között ennek jelentőségéről beszéltünk az Index Sportcast legfrissebb adásában.
Az európai szövetség honlapján szokás szerint voksolhatnak az emberek arra, melyik csapatot tartják a meccs esélyesének. Szűk egy órával a kezdés előtt a görögök sikerére a szavazók 68 százaléka tippelt, az FTC-győzelmére 25, a döntetlenre mindössze 7 százalékuk voksolt.
Magyar idő szerint 18 óra 45 perckor útjára indul a labda Pireuszban, ahol a Ferencváros az Olympiakosz vendégeként lép pályára az Európa-Konferencialiga kieséses szakaszában. A tét: a nyolcaddöntőbe kerülés.