- Sport
- Futball
- angol ligakupa
- liverpool
- chelsea
- döntő
- jürgen klopp
- mauricio pochettino
- wembley
- szoboszlai dominik
- összefoglaló
A Liverpool őrületes végjáték után, a 118. percben nyerte meg az angol Ligakupát
További Futball cikkek
- Gabriel Jesus volt a vendégek nyerőembere, kiütötte ellenfelét az Arsenal
- Schäfer András gólt szerzett, csapata mégis csúfosan kikapott
- „Nagyon hibáztam, mérhetetlenül sajnálom" – megtörte a csendet a balhéba keveredett sportigazgató
- Tovább fogy Guardiola levegője, újabb pofonba szaladt a Manchester City
- A magyar válogatott játékosa szerződést hosszabbított a Puskás Akadémiával
Sokáig bizonytalan volt, hogy pályára léphet-e liverpooli pályafutása első kupadöntőjén Szoboszlai Dominik, a magyar válogatott csapatkapitánya, de sérülése miatt végül kimaradt a mérkőzéskeretből. Jürgen Klopp vezetőedző és stábja sokáig bizonytalanul nyilatkozott a magyar középpályás állapota kapcsán – reménykedhettünk benne, hogy mégis játékra jelentkezik –, de vasárnap délután kiderült, hogy nem játszhat a Wembley Stadionban. Egyelőre nem tudni, mikor térhet vissza Szoboszlai, aki makacs sérüléssel küszködik, és februárban még nem lépett pályára.
Ennek értelmében a két csapat alábbi összeállításban kezdte a kupadöntőt, amelyen a Liverpool tizedik, míg londoni riválisa hatodik Ligakupa-aranyáért küzdött:
- Chelsea FC: Petrovics – Gusto, Disasi, Colwill, Chilwell – Palmer, Caicedo – Gallagher, Fernandez, Sterling – Jackson.
- Liverpool FC: Kelleher – Bradley, Konate, van Dijk, Robertson – Mac Allister, Endo, Gravenberch – Elliott, Diaz, Gakpo.
A kezdőcsapatokból kiderült, hogy Jürgen Kloppnak Szoboszlain kívül két további sztárjátékosát, Mohamed Szalah-t, illetve Darwin Núnezt kellett nélkülöznie vasárnap délután.
Nos, de térjünk rá a mérkőzésre. Az első percek többnyire óvatosabb mezőnyjátékkal teltek, mindössze Mac Allister kapu előterébe ívelt labdája jelentett kisebb bonyodalmat a londoni védőknek, de végül gond nélkül tisztáztak. Az első, kapura tartó lövést a 13. percben jegyezhettük fel, akkor Malo Gusto szerezte meg a kipattanót a büntetőterületen kívül, majd rögtön kapura is lőtt, de labdája hárítása nem jelentett problémát Kelleher kapusnak.
A másik oldalon Petrovicsnak viszont már „tornáznia” kellett, amikor Luis Díaz 14 méterről próbálkozott lapos lövéssel. A szerb hálóőr szép mozdulattal hárította a kapu bal alsó sarkába tartó labdát. Kezdtek felgyorsulni az események. A 20. percben óriási Chelsea-ziccer maradt ki:
Sterling lódult meg a labdával, majd a büntetőterületen belül nem jutott lövéshez, a lepattanó Palmer elé került, aki 7 méterről azonnal lőtt, de Kelleher bravúrral hárított. Hatalmas lehetőség maradt ki.
Jürgen Klopp feje pedig egyre jobban fájhatott, mivel újabb játékosa sérült meg. Ryan Gravenberch Caicedóval ütközött csúnyán, a bokájához kapott, majd nem tudta folytatni a játékot – fájdalmas arccal, hordágyon szállították le a pályáról. A liverpooli középpályás helyére Joe Gomez érkezett.
A folytatásban megzörrent a Liverpool hálója: Jackson kapott tökéletes kiugratást a jobb szélen, egyből Sterling elé centerezett, aki jó ütemben csapott le a labdára, és lőtt magabiztosan a hálóba. Igen ám, viszont a Chelsea támadója milliméterekkel, de lesen helyezkedett az indítás pillanatában, így a gólt érvénytelenítették.
A jó ütemű, lüktető kupadöntő első félidejének hátralévő részében inkább a Liverpool volt a kezdeményező fél. Robertson bal szélről beívelt labdájára Gakpo érkezett, aki 6 méterről fejelt, és a kapufát találta el – Petrovics kapus szemmel hárított. Ezt követően nem szabadult kapuja elől a londoni csapat, Díaz szerezte vissza a labdát, lódult meg a bal szélen, majd befelé cselezett, és ugyan több liverpooli is kapura lőhetett volna a büntetőterületen belüli kavarodásban, végül Bradley lőtt, de labdáját blokkolták. Annak ellenére, hogy a mérkőzés jó iramú játékot hozott az első félidőben, gól nem született, döntetlen állással fordultak a felek.
A folytatásban sem hagytak alább a támadások, alig telt el két perc, Endo lőtt 15 méterről Gakpo passzát követően, de a japán középpályás jócskán célt tévesztett. Nem úgy, mint a 60. percben Virgil van Dijk, aki Robertson bal szélről érkező szabadrúgását fejelte mértani pontossággal a kapuba, de ez sem volt szabályos találat! A videobírói vizsgálat után kiderült, megint leshelyzet miatt érvénytelen a gól. Jürgen Klopp gúnyos mosollyal vette tudomásul a döntést.
A 75. percben viszont örülhetett, hogy nem került hátrányba a csapata, mivel Palmer jobb szélről érkező passzát Gallagher finom mozdulattal továbbította a kapu felé, de csak a kapufát találta el. Kellehernek ehhez a lövéshez sok köze nem volt. Az egyre forróbb, parázs hangulatú mérkőzésen a Chelsea vette át az irányítást, de komolyabb lehetőség nem alakult ki, inkább a kemény belépők száma szaporodott meg. A rendes játékidő utolsó 10 percének elején Luis Díaz lódult meg két alkalommal egymás után, de egyik támadás sem jelentett komolyabb veszélyt a londoniak kapujára.
Nem úgy, mint a csereként beálló Christopher Nkunku, aki Gusto kapásból középre tett beadására robbant be, de méterekkel lekésett a labdáról, azt csak alapvonalon túlról kotorta vissza. Ennél viszont sokkal nagyobb lehetőség volt, amely Gallagher előtt adódott:
a londoniak középpályása szemtől szemben, ziccerben találta magát Kelleher kapussal, aki mellett megpróbálta elgurítani a labdát, de a liverpooli hálóőr bravúrral védett.
És ha egy üzlet beindul! Kelleheren egyszerűen nem lehetett kifogni, előbb Palmer lövését hárította a kapus, majd Gusto közeli próbálkozásának parancsolt megálljt, végül a liverpooli védők lábai is kellettek hozzá, de csodával határos módon nem szerzett gólt a Chelsea az utolsó veszélyes támadásából. Így következhetett a kétszer 15 perces hosszabbítás.
Annak ellenére, hogy londoni mezőnyfölénnyel zárult a rendes játékidő, a Liverpool volt aktívabb a ráadás első perceiben, olyannyira, hogy előbb a csereként beálló Jayden Danns próbált a léc alá fejelni, de Petrovics kapus résen volt, majd Elliott állt közel a gólszerzéshez, viszont Luis Díaz labdájából csak az oldalhálót találta el. A hosszabbítás első félidejének végéhez közeledve a Chelsea próbált szabadulni a nyomás alól, sarokrúgásokig is eljutott, de a védők a tizenhatos előterében tisztázni tudtak.
Mindössze néhány perc maradt hátra a ráadásból, amikor Madueke indult meg a jobb szélen, befelé cselezett, majd lövése megpattant az egyik védő lábán, így megnehezítve Kelleher dolgát, aki ennek ellenére is magabiztosan hárított. A másik oldalon Petrovics parádézott, Cimikasz beadásából Elliott fejelt, de a Chelsea kapusa bravúrosan lábbal hárított a gólvonalon.
A 118. percben viszont már a szerb hálóőr is tehetetlen volt:
Cimikasz jobb oldali sarokrúgására van Dijk érkezett, a holland válogatott védő pedig tökéletes ütemben csúsztatott bele a labdába, amely Petrovics kezei mellett a kapu jobb sarkában kötött ki, 1–0! Ez a találat már érvényes volt, előnybe került a Liverpool.
A hátralévő percekben a Chelsea már nem tudott válaszolni, lejárt az idő, így a Liverpool története tizedik Ligakupa-trófeáját gyűjtötte be a telt házas Wembley Stadionban, aminek értelmében Szoboszlai Dominik – még annak ellenére is, hogy nem játszott – megszerezte liverpooli pályafutása első kupagyőzelmét.
ANGOL LIGAKUPA, DÖNTŐ
- Liverpool FC–Chelsea FC hosszabbítás után 1–0 (0–0)
gólszerzők: van Dijk (118.)
(Borítókép: Getty Images)