Robertson beadása után Núnez kapott a labdába, de Ortega védeni tudott.
De Bruyne játszott az ide-oda pattogó labda után a jobb oldalon helyzetbe kerülő Fodenhez, de Kelleher belevetődött a lövésbe.
Megpróbálta, de nem bírja. Núnez elől még mentett, de folytatni már nem tudja.
Most az Arsenalnak és a Liverpoolnak 64-64 pontja lenne, a Citynek 63.
Mac Allister állt a labda mögé, és a jobb felsőbe lőtt. Ederson érezte az irányt, de az argentin nyerte a csatát a brazillal szemben. 1–1
Ezért várunk még az ítélet végrehajtására.
Núnezt vágta fel Ederson, sárgát kapott cserébe.
Hamarosan érkezhet a pályára az egyiptomi szélső.
Csere nélkül pályán ismét a csapatok.
Nagyon intenzív és izgalmas a meccs, mindkét csapatnak megvannak a lehetőségei, de egyelőre csak a City élt bármelyikkel is.
Volt az a szabadrúgás 30 méterről is végül, sorfal nélkül Szoboszlai ellőtte a nagy esőben a jobb alsóra, Ederson viszont védeni tudott.
Rodri szabálytalankodott Mac Allisterrel szemben a kaputól 25 méterre.
Bradley beadása után még egy higgadt csel is belefért a mentése előtt.
Már a kétperces ráadásban vagyunk, Walker jobb oldali centerezése picit lett hosszú De Bruynének, így nincs ziccer.
Haaland meglepte és labdát szerzett, Julián Álvarez a tizenhatos bal oldaláról a bal felső fölé tekert.
Szoboszlai hozta fel a labdát, majd Díazhoz játszott, aki középre cselezett, és 20 méterről kapura lőtt, kevéssel a jobb alsó mellé.
Már írtuk volna, hogy Elliottot is blokkolják a védők, de mire eddig eljutottunk, már indult is a norvég csatár egy az egyben Van Dijkkel. A lövőhelyzetig eljutott, Kelleher viszont könnyedén védett.
A belga klasszis 22 méteres átlövése Bradleyről pattant kicsivel a jobb alsó mellé. Újabb veszélytelen kornert jegyezhettünk fel, de ami meg az lett, az gólt is hozott, ugyebár.
Ismét Haaland elől mentett szögletre. Az újabb sarokrúgás után tisztáznak a védők.
Bradley megpattanó lövésére ért le, és még pályán belül is tartja.
Az elmúlt öt percben 87 százalékban birtokolta a labdát a Liverpool.
Ott volt az egyenlítési lehetőség, Elliott a 16-os jobb sarkáról adott középre, Szoboszlai a levegőben úszva nem találta el fejjel a bal felsőt. Ez nagy lehetőség volt!
De Bruyne idén 12 meccsen játszott, két gól mellett ez már a 11. gólpassza volt.
13 - Kevin De Bruyne has been directly involved in 13 goals in 12 appearances for Manchester City in 2024 (two goals, 11 assists); the most of any Premier League player across all competitions this year. Inevitable. pic.twitter.com/Wxk2kQK25H
— OptaJoe (@OptaJoe) March 10, 2024
De Bruyne léphetett volna ki ziccerben, pedig pillanatokkal korábban még a Liverpool veszélyeztetett. Pörög a meccs, na!
Most Díaz próbálkozott a bal oldalon, labdája majdnem eljutott Núnezig, de Ederson kivetődve mentett. Amúgy meg les is volt.
VEZET A CITY! A második szöglet már veszélyes, De Bruyne rúgta élesen a rövidre, a berobbanó Stones lövésébe pedig már csak beleérni tudott a kapus. 0–1
Bernardo Silva bal oldali beadása után, Erling Haaland elől.
Mac Allister átlövésébe most a manchesterieknek kell belevetődni.
Betalált a Liverpool, de sokáig nem örülhetnek a hazaiak, Núnez már lesről indult, mielőtt szépen centerezett Luis Díaznak. Marad a 0–0.
Foden került lövőhelyzetbe a 16-os előterében, löketébe viszont beleálltak a védők.