
Szoboszlai Dominik kivette a részét a Liverpool kulcsfontosságú bajnoki győzelméből

További Futball cikkek
-
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
- Összegyűlnek Budapesten a futballvilág vezető szereplői, izgalmas programokkal várják az érdeklődőket
- „Nem követtem el komoly bűnt, nem ítéltek börtönbüntetésre, mégis úgy érzem magam”
- Soha nem látott díjazás jön a klub-vb-n, többet lehet keresni, mint a Bajnokok Ligájában
- Nagy csapás érte a Bayern Münchent, két kulcsjátékosa is megsérült
A válogatottszünet sem telt el újabb Liverpool-játékos sérülése nélkül, a csapat alapembere, Andy Robertson az Észak-Írország elleni felkészülési mérkőzésen szenvedett bokasérülést egy szerencsétlen ütközést követően, így Jürgen Klopp Joe Gomezt küldte pályára balszélsőhátvéd-pozícióban a Brighton elleni, kulcsfontosságú bajnoki mérkőzésen. Szoboszlai Dominik azok után, hogy a magyar válogatott mindkét felkészülési mérkőzésén gólt szerzett, újra a kezdőcsapat tagja volt vasárnap délután.
Visszatér a klubfutball: Szoboszlaiék évek óta nem látott versenyfutásban harcolnak álmaikért
Körbejártuk, hol tartanak Európa legerősebb bajnokságai a válogatottszünetet követően.
A Liverpool számára szinte minden hátralévő bajnoki mérkőzés döntőnek felel meg a rendkívül kiélezett versenyfutás miatt, mivel a forduló előtt megegyező pontszámmal állt a Manchester Cityvel a második-harmadik helyen, az Arsenal pedig egy ponttal előzte meg két riválisát.
A megszokottnál is nagyobb téttel bíró, Brighton elleni bajnoki viszont a lehető legrosszabb forgatókönyv szerint kezdődött Jürgen Kloppék számára, mivel a második percben egy liverpooli labdavesztést követően megiramodott a vendégcsapat. Estupinan lódult meg a bal szélen, centerezett Danny Welbeck irányába,
aki előtt szerencsére ott maradt a labda, majd a tizenhatos előteréből hatalmas gólt bombázott Kelleher kapujába, 0–1.

A lehető leggyorsabban próbált válaszolni a Liverpool, néhány perccel később Mohamed Szalah tekert ballal a tizenhatos sarkáról, a Brighton hálóőre úszott a levegőben, de végül a lövés centikkel elkerülte a célterületet. Közeledve az első negyedóra végéhez, újra az egyiptomi volt főszerepben, de mindkét lövését blokkolta a vendégek védelme – amely stabilan állt a lábán.
Egészen a 27. percig, amikor Szoboszlai Dominik szöglete után még tisztáztak a Brighton védői, de Szalah visszafejelte a labdát, amely szerencsésen Luis Díaz elé pattant, így csak annyi dolga volt a kolumbiainak, hogy a kapuba továbbítsa azt, kiegyenlítve az állást, 1–1. Az első félidő hátralévő részében előbb Díaznak, majd Darwin Núneznek volt egy komolyabb lehetősége, az uruguayi a tizenhatoson belül megszerezte a kipattanót, és azonnal kapura lőtt, de Verbruggen kiváló reflexeinek köszönhetően hárított, maradt a döntetlen.
A Liverpool játékán érződött, hogy minél hamarabb szeretné eldönteni maga javára a mérkőzést, így a második félidő elején folytatta támadásait, az első komolyabb lehetőségre viszont 10 percet kellett várni. Ekkor Mac Allister csúsztatta mellé Gomez beadását, majd Díaz próbálta ívelt labdával játékba hozni Szalahot, de az egyiptomi támadó centikkel lemaradt az átadásról.
A 62. percben Szoboszlai pillanatai következtek, a magyar válogatott középpályás előbb jó 20 méterről, kissé jobbról lőtt, de próbálkozása nem találta el a célterületet. Néhány pillanattal később viszont az ő passzából kezdődött a Liverpool támadása. A jobb szélen futott el, tűpontosan hozta játékba középen Mac Allistert, aki jó ütemű passzal ugratta ki Szalahot, az egyiptomi pedig könnyedén gurított kapuba, 1–2.

És ha egy üzlet beindul! Szalah a gólja után kiszolgálószerepben tündökölt, pontosan indította Díazt a bal szélen, aki egy átvételt követően rögtön lőtt, a labda Verbruggen kapus kezei között áthaladt a gólvonalon, de a találatot később érvénytelenítették les miatt. A visszajátszásokból kiderült, hogy a kolumbiai támadó jobb cipőorra lógott be „tiltott területre”, így nem duplázta meg csapata előnyét.
A rendes játékidő hátralévő idejében a hazaiak az előny tudatában sokkal óvatosabb játékra váltottak, inkább őrizték az eredményt, a Brighton pedig több beíveléssel próbálkozott, de komolyan veszély egyikben sem rejlett. A 90 perc leteltéhez közeledve Szoboszlai előtt adódott újra lehetőség, a tizenhatoson belülről lőhetett, de próbálkozását blokkolták a védők.
A 93. percben az első gólt szerző Welbeck kapott jó passzt a büntetőterületen belül, van Dijk szorításából egyből lőtt, de Kelleher kapujának oldalhálóját találta el. Ezt követően Jürgen Klopp lecserélte az egyébként jól teljesítő Szoboszlai Dominiket, helyére Gravenberchet küldte, de a hátralő másodpercekben már nem alakult ki komolyabb lehetőség – 2–1-re nyert a Liverpool.
Jürgen Klopp csapata a győzelmének köszönhetően ideiglenesen átvette a vezetést a bajnoki tabellán. A játéknap rangadóján az Arsenal a Manchester City vendége lesz.
PREMIER LEAGUE, 30. FORDULÓ
- Liverpool – Brighton 2–1 (1–1)
- Manchester City – Arsenal 17.30
(Borítókép: Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Szoboszlai Dominik: Legyen olyan hangulat Budapesten, amit a törökök egy életre megemlegetnek!
Montella: Egyáltalán nincs lefutva a párharc. Rossi: Nem panaszkodhatok a játékosok teljesítményére.
március 20., 21:04
- Sport
A török sztár a magyarverés után: Megmutattuk, hogy a nagyokkal is felvesszük a harcot
Az első tétmeccsét játszó, két gólpasszal záró isztambuli szélső történelmet írna a válogatottal.
március 20., 23:44
- Sport
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok
Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.
március 21., 10:04
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
1 órája
- Sport
A magyarok szempontjából fontos NL-meccsen a dánok legyőzték a portugálokat
A spanyolok négygólos meccsen ikszeltek, a németek hátrányból verték az olaszokat.
március 20., 22:45
- Sport
Megszakadt a magyar válogatott parádés szériája, elúszni látszik az A ligás folytatás
Az eddig sem kevés kiesőhöz két kulcsjátékos eltiltása is bejött még Isztambulban.
március 20., 19:56
- Sport
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
- Sport
Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt
Az Ausztrál Nagydíjon győztes Norris az első ötbe sem fért be.
március 21., 10:31
- Sport
Áttörés az M4 Sporton: világszerte minden magyar nappalijába beköltözik a nancsingi fedett pályás vb
Az internet tényleg leküzdi az országhatárokat.
március 21., 09:20
- Sport
Mugabe „hasznos idiótája”, Egerszegi trónfosztója az olimpiai mozgalom élén
Vannak sötét foltok az új NOB-elnök életrajzában.
március 21., 11:02
- Sport
Kíméletlenül beszólt az angol szövetségi kapitány saját elődjének
A BL-győztes edző erősen kritizálta Gareth Southgate játékfilozófiáját.
március 21., 13:11
- Sport
Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán
Interjút adott az MNASZ elnöke, amiben elmondta, mi vezetett a mostani konfliktushoz.
március 20., 08:15
- Sport
Csaknem 300 orosz sportolót tiltott el eddig a WADA doppingolás miatt
WADA-szakértők szerint az adatbázist és a mintákat a doppingvétségek eltitkolása céljából egy moszkvai laborban manipulálták.
március 21., 13:34
- Sport
Elsőként egy ázsiai válogatott jutott ki a következő labdarúgó-vb-re
Mostanáig csak a három házigazda részvétele volt biztos.
március 20., 17:33
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Sport
Nőgyűlölő, rasszista, nácibarát, gyengeelméjű az elődök közt: az új NOB-elnök fura örökséget vesz át
Nem mindenki volt talpig úriember.
március 20., 06:44
- Sport
Megválasztották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új elnökét
Most először lesz női vezetője a szervezetnek, első megbízatása nyolc évre szól.
március 20., 16:42
- Sport
Rekordösszegért adták el minden idők egyik legsikeresebb sportcsapatát
Hússzoros áron talált új gazdára a címvédő.
március 21., 11:48
- Sport
Sima vereséget szenvedett Ausztriától a magyar U19-es labdarúgó-válogatott
A kisvárdai mérkőzésen a vendégek már a 17. percben 3–0-ra vezettek.
március 20., 08:27
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Sport
Salaktornákon szerezné vissza elvesztett ranglistás pozícióját Marozsán Fábián
Értékes pontokat vesztett azzal a teniszező, hogy nem tudta megismételni a tavalyi szereplését Miamiban.
március 21., 12:12
- Sport
Megszakadt a törökök elleni remek sorozat, 1000. hivatalos meccsét elvesztette a magyar válogatott
március 20., 17:42
- Sport
Hivatalos, az olimpiai program része marad az ökölvívás
Megnyugodhatnak a boksz szerelmesei.
március 20., 11:31
- Sport
Agytumorban meghalt a topligát is megjárt korábbi válogatott labdarúgó
Több spanyol klubban is megfordult a Partizan egykori kiválósága.
március 20., 13:00
- Sport
Isztambuli vereségre, de a végkimenetelt tekintve magyar sikerre számítanak a sportfogadók
A szakértők szerint a magyarok szeretnek a győzelemre fogadni.
március 20., 16:00
- Sport
A hangulat még nem, de a magyar tábor már alakul Isztambulban
A Taksim Gezi Parknál csak szórványos szurkolás hallatszik, de azt már közhírré tettük, hogy „Lángos better than Döner”.
március 20., 15:25
- Sport
Meghalt Eddie Jordan
A Formula–1 legendás alakja agresszív prosztatarákban szenvedett.
március 20., 10:16
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Sport
Gera találatát választották meg a XXI. század magyar góljának
A szurkolók, valamint a szakmai zsűri döntése értelmében alakult ki a végső sorrend.
március 20., 10:03
- Sport
Meghalt a kórházban a 18 éves futballista, akit véletlenül fejen térdeltek
A Bayern München is gyászolja a fiatalon meghalt sportolót.
március 20., 09:57
- Sport
Fiatal sportolót vádolnak gyilkossággal egy 71 éves férfi halálának ügyében
Korábban kokainfogyasztás miatt tiltották el őt a versenyzéstől.
március 20., 13:29
- Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják
A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.
2 órája