Döntés született José Mourinho utódjáról
„A szerdai találkozó után örömmel jelenthetjük be, hogy De Rossi a következő szezonban és a belátható jövőben is az AS Roma vezetőedzőjeként folytatja. Rövid regnálása alatt is érezhető a klubra gyakorolt pozitív hatása. A klubba vetett mélyen gyökerező hite összhangban van az AS Roma értékeivel, a várossal és a páratlan szurkolóival” – nyilatkozta közös közleményében a két klubtulajdonos, Dan és Ryan Friedkin.
A játékosként az olasz válogatottal világbajnok tréner januárban José Mourinhótól vette át a szakmai munka irányítását.
Azóta a Farkasok 16 tétmérkőzésen csupán kétszer szenvedtek vereséget: egyszer a Serie A-ban listavezető Internazionalétól, egyszer pedig Brightontól, de utóbbinak nem volt jelentősége, mert az El-nyolcaddöntő visszavágóját négygólos előnyben várták a rómaiak.
Az AS Roma remek formájának köszönhetően a bajnokságban feljött az ötödik helyre, és harcban van a Bolognával a biztos Bajnokok Ligája-indulást érő negyedik helyért, az Európa-liga negyeddöntőjében pedig egygólos előnnyel várja az AC Milan elleni visszavágót, emlékeztet az MTI.