
A Paks kettős győzelemmel jutott a Kl-selejtező következő fordulójába
További Futball cikkek
-
A Liverpool úgy győzte le idegenben a PSG-t, hogy végig alárendelt szerepben futballozott
- A Super Bowl példájára a foci-vb döntőjének félidejében is nagyszabású showműsor lesz
- Minden bizonnyal eldőlt a Barcelona legértékesebb futballistájának jövője
- Fellélegezhetünk: Szoboszlai fütyül a szaúdiak 120 milliós ajánlatára
- Hatalmas tüntetésre készülnek a Manchester United szurkolói, miközben a klub lassan haldoklik
A Larnaca ugyan háromgólos hátrányban támadólag lépett fel, de a paksi védelem állta a sarat, illetve Szappanos Péternek is volt néhány védése – írta beszámolójában a Magyar Távirati Iroda. Szűk negyedóra kellett az első magyar lehetőséghez, az viszont nagyobb volt, mint bármelyik ciprusi, de Haraszti Zsolt ziccerben fölé lőtt. Nem sokkal később ugyanő egy bal oldali szabadrúgást váratlanul a rövid sarok felé csavart, amivel annyira meglepte a ciprusiak kapusát, hogy gól született belőle.
A paksi vezetés után hiába maradt a hazai mezőnyfölény, a szigetországiakat érezhetően visszavetette, hogy hátrányba kerültek, ráadásul a magyar csapat a szünet előtt egy szép kontra végén végleg eldöntötte a párharcot, akkor Papp Kristóf volt eredményes.
A második játékrész a Larnaca kapufájával kezdődött, de ezt leszámítva a tetemes előnye birtokában visszahúzódó Paks biztosan őrizte az eredményt, így erre a 45 percre nem maradt igazi izgalom. A ciprusiak kevés, kaput is eltaláló próbálkozását Szappanos védte, így a paksiak váratlanul simán, gólt sem kapva jutottak tovább.
A Paks a montenegrói Mornar együttesével találkozik a következő körben. A párharc első mérkőzésén egy hét múlva a tolnaiak játszhatnak hazai pályán, a visszavágót pedig augusztus 15-én rendezik Podgoricában. A főtáblára jutáshoz még két párharcot kell nyerni.
Jó és gólerős formát mutató csapattal találkozik a Puskás Akadémia
A jereváni csapat már a múlt héten, idegenben megalapozta továbbjutását, ugyanis 3–0-ra nyert a moldovai Zimbru Chisinau otthonában a második forduló első mérkőzésén. A csütörtöki visszavágón hasonló magabiztossággal, 3–1-re győzött az Ararat.
A Puskás Akadémiának nem kellett pályára lépnie a második körben, mert kisorsolt ellenfelét, az ukrán SC Dnyipro-1 csapatát anyagi okok miatt kizárta az európai szövetség. A felcsútiak egy hét múlva Jerevánban kezdik a párharcot, augusztus 15-én pedig hazai pályán játsszák a visszavágót.
Ciprusi riválissal találkozik a Fehérvár
A selejtezőben érdekelt harmadik magyar csapatnak, a Fehérvár FC-nek a harmadik fordulóban a ciprusi Omonia Nicosia lesz az ellenfele. A szigetországi csapat múlt héten, hazai környezetben 3–1-re nyert a georgiai Torpedo Kutaiszi ellen, majd a csütörtöki idegenbeli visszavágón is diadalmaskodott, ezúttal 2–1-re.
A Fehérvár az azeri Szumgajitot búcsúztatta úgy, hogy az első, idegenbeli találkozón 2–1-re nyert, majd a szerdai, hazai visszavágón 0–0-ra végzett. A székesfehérváriak idegenben kezdenek jövő csütörtökön.
A Konferencialiga 36 csapatos főtábláján – a Bajnokok Ligájához és az Európa-ligához hasonlóan – ligarendszerben játszanak majd a csapatok. A sorozat fináléját május 28-án Wroclawban rendezik.
Konferencialiga, selejtező, 2. forduló, visszavágó:
- AEK Larnaca (ciprusi)–Paksi FC 0–2 (0–2)
Továbbjutott: a Paks kettős győzelemmel, 5–0-s összesítéssel.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Meghalt a sakktörténelem egyik legnagyobb legendája, Borisz Szpasszkij
Nyolcvannyolc éves volt.
február 27., 21:08
- Sport
Gólzáporos meccsen, hosszabbításban jutott tovább a Ferencváros a Magyar Kupában
A nyolc között majd az Újpest vár a magyar rekordbajnok csapatra.
február 27., 22:31
- Sport
A Liverpool úgy győzte le idegenben a PSG-t, hogy végig alárendelt szerepben futballozott
A Bayern München eldöntötte a továbbjutás kérdését, a Barcelona is közel a legjobb nyolchoz.
tegnap, 23:00
- Sport
Varázsolt a vén muskétás, pedig az ellenfelet hívták Magicnek
Stephen Curry 56 pontja majdnem karriercsúcs.
február 28., 09:51
- Sport
Ételmérgezés tizedelte meg a mezőnyt a rangos mexikói tenisztornán
Több világsztár játékos ki sem tudott állni mérkőzésére.
február 28., 11:45
- Sport
Jelentős anyagi veszteséggel zárták Szoboszlai Dominikék az előző pénzügyi évet
Komoly mínuszt jelentett az, hogy az Európa-ligában játszott a csapat.
február 28., 13:15
- Sport
Hrutka János: A győztes mindent visz – kiesett, de itthon bizonyíthat a Ferencváros
A fejlődéshez szembe kell tudni nézni a hibákkal is, az egyik ilyenre az Üllői útról idén távozók világítanak rá leginkább.
február 28., 06:18
- Sport
Sallai szerint elképesztő légkör vár a magyar labdarúgó-válogatottra Isztambulban
Nem tart attól, hogy kifütyülik-e majd klubcsapata stadionjában.
február 28., 10:15
- Címlapon
A Fidesznek egyértelmű érdeke, hogy a Tisza Pártot állásfoglalásra kényszerítse
A politikai elemző szerint a Tisza Párt elnöke a saját szavazótábora miatt kényszerül egyensúlyozásra.
3 órája
- Címlapon
Rendkívüli csúcstalálkozó veszi kezdetét, amelyen Orbán Viktor lehet az egyik főszereplő
Nagy csaták várhatóak Brüsszelben csütörtökön.
2 órája
- Sport
Remek eredmény, lesz magyar induló női kűrben a debreceni junior-világbajnokságon
Dzsumanyijazova Polina meseszép ruhában futotta rövid programját a Főnix Arénában.
február 27., 20:07
- Sport
Hosszú időre eltiltották a botrányhős bírót, aki korábban Jürgen Kloppot szidalmazta
Ezen kívül egy másik ügyben is folyik ellene eljárás.
február 28., 14:58
- Mindeközben
Aktfestmény csigázta fel a kedélyeket a Kincsvadászokban, felmerült, hogy dr. Katona Szandra pózol rajta
tegnap, 21:40
- Sport
71 másodperccel a lefújás előtt még kettővel vezetett a Szeged, mégsem nyert a címvédő ellen
A tét nélkül játszó Veszprém másodjára is legyőzte a francia bajnokot.
február 27., 20:22
- Sport
Két játékos azonnali hatállyal távozott a Tatabánya kézilabdacsapatától
Mindketten a horvát PPD Zagreb csapatához igazoltak.
február 28., 15:36
- Sport
125 éve ezen a napon fontos esemény történt Németország életében
Születésnapját ünnepli a világ egyik legnagyobb sportegyesülete.
február 27., 07:12
- Sport
„Dögölj meg” – skandálták az ellenfél szurkolói a Real Madrid játékosának meccs közben
A durva inzultus miatt rövid időre félbeszakadt a találkozó.
február 27., 07:21
- Sport
Elutasították a fellebbezést, jogerős lett a döntés Kenderesi Tamás doppingügyében
A sportoló jogi képviselője szerint arcpirító döntés született.
február 27., 20:41
- Sport
Nemzeti kincs volt, most közellenség lett a Trumppal barátkozó világsztár
Magára haragította honfitársait az egyetemes sporttörténelem kiemelkedő alakja.
február 28., 15:40
- Címlapon
Év végén nyitja kapuit Budapest új bevásárlóközpontja
Átfogó városfejlesztési projekt részeként valósul meg a főváros negyedik legnépesebb kerületében.
3 órája
- Címlapon
Tömegek vonultak utcára Pozsonyban a magyar fiatalt ért késes támadás miatt
Átsétáltak a Duna másik oldalára, majd vissza, jelezve, hogy nem lehet megfélemlíteni őket.
34 perce
- Mindeközben
Iszak Eszter újabb munkát vállalt be 8 hónapos kislánya mellett, így oldják meg a mindennapokat
tegnap, 20:36
- Mindeközben
Jól meglepődött a fiatal, egy százéves festményen találta meg kiköpött mását
tegnap, 19:18
- Sport
Ajkán, Győrben és Szombathelyen is játszik vb-felkészülési meccset a magyar hokiválogatott
Záróakkordként május 6-án Kanada ismét jégre lép Budapesten.
február 27., 16:47
- Sport
Meghalt Lukács Lóránt
A Balázs Béla-díjas operatőrhöz híres alkotások fűződnek.
február 27., 10:27
- Sport
Káprázatos reklámmal tette emlékezetessé a Jordan Brand Luka Doncic klubcseréjét
Minden exem Texasban él...
február 27., 08:30
- Sport
A futballvilágból szóltak vissza Donald Trumpnak
Honfitársa olvasott be az amerikai elnöknek.
február 27., 09:31
- Címlapon
Figyelmeztet a dél-koreai hírszerzés: Moszkva kulcsfontosságú technológiát adott át Észak-Koreának
3 órája
- Sport
Kiderült, melyik csatorna közvetíti idén nyáron a történelmi magyar sporteseményt
Augusztus végén bőgnek fel a motorok a Balatonfőkajár mellett fekvő versenypályán.
február 27., 13:12
- Sport
Egy női triatlonista azt állítja, azért lett pozitív a doppingtesztje, mert lefeküdt a partnerével
A sportoló azt írta, mindent megtesz, hogy tisztázza a nevét.
február 27., 10:53
- Sport
Leukémiában meghalt a Real Madriddal BL-t nyerő futballista
2022 óta küzdött a betegséggel.
február 27., 19:45
- Sport
Kiskorú lányok megerőszakolásáért kapott 21 év börtönt a korábbi olimpikon
10 éven keresztül követte el a bűncselekményeket.
február 27., 08:22