
Az Eb-n súlyos fejsérülést szenvedő Varga Barnabás az Újpest ellen tér vissza a Fradiba
Varga a Skócia ellen 1–0-ra megnyert Eb-csoportmeccs második félidejében szenvedett súlyos fejsérülést. A Ferencváros csatárát azonnal bevitték a mentők a stuttgarti kórházba, ahol műtéten esett át.
Varga később azt mondta, hogy magára az ütközésre nem emlékszik, de a kórházból minden egyes pillanatot fel tud idézni. Hozzátette: visszanézte párszor az esetet, nem retten el az ilyenektől.
A FradiMédiának adott interjúban arról is beszélt, hogy az első felugrásokba biztos óvatosabban megy majd bele a visszatérésekor, de szerinte utána minden visszazökken a régi kerékvágásba.
A válogatott támadó (aki majdnem két hónapot hagyott ki sérülése miatt) eddig nyolc meccsen kilenc gólt szerzett a lila-fehérek ellen, illetve van három gólpassza is, írja az M4 Sport.
A ma esti kezdőcsapatok:
Ferencváros: Dibusz – Makreckis, Cissé, Raul Gustavo, Ramírez – Abu Fani, Rommens – Gruber, Zachariassen, Ben Romdan – Varga Barnabás. Vezetőedző: Pascal Jansen
Újpest: Piscitelli – Duarte, Nunes, Gergényi – Bese, Tajti, Geiger, Ljujics, Tamás – Mucsányi – Brodic. Vezetőedző: Bartosz Grzelak

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Áttörés az M4 Sporton: világszerte minden magyar nappalijába beköltözik a nancsingi fedett pályás vb
Az internet tényleg leküzdi az országhatárokat.
március 21., 09:20
- Sport
Szoboszlai Dominik: Legyen olyan hangulat Budapesten, amit a törökök egy életre megemlegetnek!
Montella: Egyáltalán nincs lefutva a párharc. Rossi: Nem panaszkodhatok a játékosok teljesítményére.
március 20., 21:04
- Sport
Megszakadt a magyar válogatott parádés szériája, elúszni látszik az A ligás folytatás
Az eddig sem kevés kiesőhöz két kulcsjátékos eltiltása is bejött még Isztambulban.
március 20., 19:56
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
1 órája
- Sport
Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt
Az Ausztrál Nagydíjon győztes Norris az első ötbe sem fért be.
március 21., 10:31
- Sport
Mugabe „hasznos idiótája”, Egerszegi trónfosztója az olimpiai mozgalom élén
Vannak sötét foltok az új NOB-elnök életrajzában.
március 21., 11:02
- Sport
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják
A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.
2 órája
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Sport
A török sztár a magyarverés után: Megmutattuk, hogy a nagyokkal is felvesszük a harcot
Az első tétmeccsét játszó, két gólpasszal záró isztambuli szélső történelmet írna a válogatottal.
március 20., 23:44
- Sport
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok
Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.
március 21., 10:04
- Sport
Salaktornákon szerezné vissza elvesztett ranglistás pozícióját Marozsán Fábián
Értékes pontokat vesztett azzal a teniszező, hogy nem tudta megismételni a tavalyi szereplését Miamiban.
március 21., 12:12
- Sport
Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán
Interjút adott az MNASZ elnöke, amiben elmondta, mi vezetett a mostani konfliktushoz.
március 20., 08:15
- Sport
Kíméletlenül beszólt az angol szövetségi kapitány saját elődjének
A BL-győztes edző erősen kritizálta Gareth Southgate játékfilozófiáját.
március 21., 13:11
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Sport
Sima vereséget szenvedett Ausztriától a magyar U19-es labdarúgó-válogatott
A kisvárdai mérkőzésen a vendégek már a 17. percben 3–0-ra vezettek.
március 20., 08:27
- Sport
Csaknem 300 orosz sportolót tiltott el eddig a WADA doppingolás miatt
WADA-szakértők szerint az adatbázist és a mintákat a doppingvétségek eltitkolása céljából egy moszkvai laborban manipulálták.
március 21., 13:34
- Sport
Rekordösszegért adták el minden idők egyik legsikeresebb sportcsapatát
Hússzoros áron talált új gazdára a címvédő.
március 21., 11:48
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Sport
Elsőként egy ázsiai válogatott jutott ki a következő labdarúgó-vb-re
Mostanáig csak a három házigazda részvétele volt biztos.
március 20., 17:33
- Sport
Nőgyűlölő, rasszista, nácibarát, gyengeelméjű az elődök közt: az új NOB-elnök fura örökséget vesz át
Nem mindenki volt talpig úriember.
március 20., 06:44
- Sport
Meghalt Eddie Jordan
A Formula–1 legendás alakja agresszív prosztatarákban szenvedett.
március 20., 10:16
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44
- Sport
Fiatal sportolót vádolnak gyilkossággal egy 71 éves férfi halálának ügyében
Korábban kokainfogyasztás miatt tiltották el őt a versenyzéstől.
március 20., 13:29
- Sport
A hangulat még nem, de a magyar tábor már alakul Isztambulban
A Taksim Gezi Parknál csak szórványos szurkolás hallatszik, de azt már közhírré tettük, hogy „Lángos better than Döner”.
március 20., 15:25
- Sport
Hivatalos, az olimpiai program része marad az ökölvívás
Megnyugodhatnak a boksz szerelmesei.
március 20., 11:31
- Sport
Isztambuli vereségre, de a végkimenetelt tekintve magyar sikerre számítanak a sportfogadók
A szakértők szerint a magyarok szeretnek a győzelemre fogadni.
március 20., 16:00
- Sport
Gera találatát választották meg a XXI. század magyar góljának
A szurkolók, valamint a szakmai zsűri döntése értelmében alakult ki a végső sorrend.
március 20., 10:03
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
tegnap, 11:33
- Sport
Agytumorban meghalt a topligát is megjárt korábbi válogatott labdarúgó
Több spanyol klubban is megfordult a Partizan egykori kiválósága.
március 20., 13:00
- Sport
Meghalt a kórházban a 18 éves futballista, akit véletlenül fejen térdeltek
A Bayern München is gyászolja a fiatalon meghalt sportolót.
március 20., 09:57
- Címlapon
Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját
Legitim szolgáltatásoknak álcázva csalnak ki banki és személyes adatokat hekkerek. Mutatjuk, mire figyeljen.
2 órája
- Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében
A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.
30 perce