A jelentés szerint a német harmadosztály (3. Liga), a német negyedosztály (Regionalliga), valamint több más osztály mérkőzéseit is befolyásolhatták online fogadásokon keresztül.
A Német Labdarúgó-szövetség (DFB) állítólag tud a gyanúról, és nagyon komolyan veszi az állításokat.
A szövetség azonban kételkedik abban, hogy a labdarúgó-mérkőzések manipulálhatók a pontos eredmény elérése érdekében.
A szóban forgó mérkőzéseken a jelek szerint a játékvezetők szembetűnően nagyot bakiztak, illetve a kapusok és a védők is szokatlanul súlyos hibákat követtek el.
A DFB inkább a kétes bírói döntések, valamint a játékosok gyanús hibáinak kivizsgálására koncentrál.
A Hamburger Morgenpost információja szerint a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat a sötét weben értékesítették, ez tette lehetővé, hogy a fogadásokból nagy összegű nyereményt lehessen szerezni. A vonatkozó chatelőzmények állítólag bizonyítékul szolgálnak a bűnös üzletekre, írja a Bild.
A folyamatban lévő nyomozásra való tekintettel egyelőre nem hozzák nyilvánosságra, hogy pontosan mely mérkőzések kerültek gyanúba. A Hamburger Morgenpost szerint a sportfogadás ellenőrzéséért felelős DFB-partner a szúrópróbaszerű vizsgálatok közben egyelőre nem tárt fel semmiféle szabálytalanságot.