Az előrejelzések alapján nem tartogat esőt, csapadékot az este, a magyar szurkolók ennek értelmében maximum a sörben ázhatnak el a következő órákban – reményeink szerint gólöröm közben. A hőmérséklet tiszta égbolt mellett 13-17 Celsius fok között alakul a mérkőzés ideje alatt.
Ha időjárás, akkor is Index!
Megújult az Index időjárás-aloldala, ami mostantól az Index applikációban is elérhető. Az Index saját Időjárás-funkciója megbízható előrejelzéssel, radar- és műholdképpel, 24–48 órás riasztási térképpel és további bővítményekkel várja az időjáráshírek kedvelőit. Töltse le az Index applikációt, és iratkozzon fel az időjárási riasztásokra, hogy azonnal értesüljön a lakhelyén zajló meteorológiai eseményekről!
A magyar válogatott fontos egy pontot szerzett hazai pályán Hollandia ellen, és ugyan közel állt a győzelemhez is, de Dumfries egyenlített, a vége 1–1.
A szabadrúgást maga a sértett, Szoboszlai végezte el, de csúnyán fölé rúgta, ez volt az utolsó momentum, vége a mérkőzésnek.
A rendes játékidő utolsó, a hosszabbítás első másodpercei magyar labdatartással teltek, de helyzet nem alakult ki belőle, Schafer kereste volna Szoboszlai középen, de nem jutott el hozzá a labda. Végül Szoboszlait buktatták jó 25 méterre a kaputól, elképzelhető, ez lesz az utolsó sansz a gólszerzésre.
Mindkét válogatott cserélt, a magyarnál Gera Dániel érkezett Bolla helyére, a hollandok pedig Hatót cserélték be Gakpo helyére.
Nagy Zsolthoz jutott el a labda a bal szélen, beadása viszont nem volt jó csapattársnak, ellenben Van de Ven nyugodtan kifejelte. Ezt követően maradt a labda a magyaroknál, és úgy tűnt, kicsorog a labda szögletre, Schafer hagyta is, de kirúgást ítélt a játékvezető.
Győzni akarnak a hollandok, nem, őrzik a döntetlent. Brobbey ugrott volna ki a jobb szélen, de egy kicsivel hosszú volt neki az átadás, Nagy Zsolt tisztázott. Maradt a hollandoknál a labda, Malen futotta le Nagy Ádámot, aki leütközni sem tudta ellenfelét, de Malen indítása végül Gakpónak hosszú volt.
Rengeteg a szabálytalanság, most Schäfer volt durva, szabadrúgást kaptak a hollandok, Gakpo kanyarított be, bántóan egyedül érkezett Dumfries, aki nyolc méterről befejelte a labdát, egyenlít a vendégcsapat emberhátrányban, 1–1.
Hoppá, apiros lap! Van Dijk rántotta le Csoboth Kevint, a hollandok védője durva volt, de ordító ziccerbe még így se került volna Csoboth, mégis sárga lap, ami neki már a második volt, így piros lap az ítélet. Emberhátrányba kerülnek a hollandok az utolsó 10 plusz néhány percre.
Itt az újabb magyar csere, ez védekezőbb felfogást sejtet. Varga Barnabs lejött, helyén Nagy Ádám a továbbiakban.
Fiola nem tudta tartani a lépést a csereként beálló, friss Brobbey-val még éppen a büntetőterületen kívül lerántotta, összerúgta lábait – sárga lap a jutalma. A szabadrúgást Simons kanyarította középre, de kifejelték a labdát. Jön az utolsó 15 perc.
Koeman szövetségi kapitány belenyúlt a meccsbe, három helyen változtatott. Érkezett Malen, Brobbey és Til, akik pedig lejöttek a pályáról, nem mások, mint Timber, De Vrij és Zirkzee.
Gakpóval se Botka, se Bolla nem bír a bal szélen, most utóbbit verte meg a holland támadó, beadott, Zirkzee kapta, de Orbán és Botka együttes erővel útját állta annak, hogy lövésre lendítse lábát. Maradt a labda a hollandoknál, de eközben Varga lecsücsült a földre, fütyült a közönség, miért nem rúgták a vendégek a labdát. Végül Vargának nincs különösebb baja, tudta folytatni a küzdelmet.
Dumfries megtartotta a labdát Szoboszlai és Nagy Zsolt között, indította Simonst, aki még középre tudta estében kotorni a labdát, Van de Ven kapta, aki középről, 20 méterről lövésre vállalkozott, de labdája bőven elkerülte a célterületet – tehát fölé.
Simons egy érintéssel átemelte Nagy Zsolt feje fölött, a büntetőterületen belül a labdát, kapura tört volna, de Orbán remekül zárta a területet, úgy szerelt, hogy visszapattant a hollandra a labda. Simons értetlenkedik, de kirúgás a magyar válogatottnak, nincs szöglet.
Később Simons volt megint főszerepben jó ütemben indított voln a Rijnderst, de ott volt Fiola, aki belekapott a labdába.
Második változtatás magyar oldalon, a gólszerző Sallai fejezi be a mérkőzést, helyét Stuttgart hőse, Csoboth Kevin veszi át.
Gakpo megint megverte Bollát a bal szélen, aktív nagyon a Liverpool támadója, középre is adott, Zirkzee fejét kereste, de Fiola jól helyezkedett, és kifejelte mezőnybe a labdát. Felszabadítani viszont nem sikerült, Simons remekül indult meg Schäfer mellett, hatalmas tempóelőnyben volt, Rijnders kapta, aki megtolta, és kissé balról egyből lőtt, de labdája elment Dibusz kapuja előtt, arra senki sem érkezett – nagy szerencse magyar részről.
Nem a magyarok kapusán múlott, inkább csak a szerencsén, hogy Gakpo bal oldali szabadrúgását De Vrij az ötösről kapu mellé fejelte, így nincs egyenlítés. Ezt követően a másik oldalon Szoboszlai próbált támadást építeni, Vargával játszott volna össze, de Dumfries visszaért, szerelt.
Megint bántóan simán kijátszották a magyar védelmet, Gravenberch, Simons, Zirkzee volt a labda útja sokpasszos játékból, végül utóbbi ugrott ki, de rossz ütemben tolta meg a labdát, kisodródott, középre adott, de ott könnyű dolga volt Botkának, kirúgta a labdát. A másik oldalon Gakpo kapta az indítást, Botkára vezette, de Schäfer visszaért, és együttes erővel szerelték a hollandok támadóját.
Reijnders előtt nyílt megint szabad terület, lendületből vezette védelemre a labdát, aztán Zirkzee elé passzolt, ott viszont remekül takarított Botka és Orbán. Ez a támadás nagyon veszélyesen nézett ki, megúszta a magyar csapat. Kicsivel később Dumfries kapta a hosszú indítást, nem tudott felszabadítani a magyar védelem, de a holland védő beadása pontatlan volt – és utána el is terült a földön, lehet meghúzódott.
Egyre nagyobb a holland nyomás, Gakpo távoli bal szélről érkező beadását De Vrij csúsztatta meg remek ütemben, Dibusz nagyot védett. A kipattanó Simons elé került, lőtt volna egyből, de jól zárt a magyar védelem, vége lett a támadásnak.
Megint sokpasszos, türelmes játék a hollandoktól, de végül csak eljutott a labda Dumfrieshoz a szélre – Nagy Zsolt maradt le. A beadást végül Orbán rúgta szögletre, azt Simons kanyarította be, de Varga visszafejelte oda, ahonnan az jött, újabb sarokrúgás. Simons megint beadott, de most Varga volt a végállomás.
Sallai bírkózta le, vagyis inkább próbálta meg Van Dijkot, szabadrúgást kapott a holland. Az látszik a vendégeken, támadóbb szellemben folytatták a játékot, nincs mire várniuk. Nagy Zsolt ért bele rosszul a labdába a büntetőterület előtt, Simons kapta, gyorsan játszotta ki a szélre Dumfries elé, aki középre adott veszélyesen, de Zirkzee és Gakpo sem érte el.
Lezajlott a félidei rövid pihenő, újra a futballé a főszerep, a játékosok visszatértek a pályára. Marco Rossi egy változtatást eszközölt, Botka Endre érkezik Dárdai Márton helyére. A hollandoknál nem volt csere a félidőben, a játékot most a magyar csapat kezdte.
Nyomasztó holland labdatartással, mezőnyfölénnyel kezdődött a meccs, mégis az első igazán komoly helyzet a magyaroké volt – Sallai találta el a kapufát Szoboszlai szöglete után. Majd az első kapura tartó lövést értékesítette a magyar válogatott, Nagy Zsolt beadását Sallai passzolta a kapuba, a másik oldalon pedig Dibusznak kétszer akadt komolyabb dolga, de hárított. Innen folytatjuk, magyar előnnyel 15 perc múlva.
Bolla rendben, tudja folytatni a játékot egy rövid ápolás után. A jobb combja fájt, megmasszírozták, most már semmi baja – remélhetőleg. A svájci bíró jelezte, két perc a ráadás az első félidő végén, a hollandok passzolgattak, türelmesen keresték a lehetőséget. Simons húzta volna meg a bal szélen, megtolta a labdát, de Nagy Zsolt időben odaért, szerelt.
Gakpo verte meg Bollát két érintésből a bal szélen, veszélyesen kanyarított középre, de végül Szoboszlai kivágta mezőnybe a labdát, látványos mozdulattal. Jöttek megint a hollandok, most Reijnders kapta a büntetőterületen belül, továbbfejelte volna Zirkzee-nek, de neki már hosszú volt a labda. Eközben Bolla földre csücsült, nem néz ki túl jól, lehet csere lesz.
Ilyet is ritkán látni, büntetőterületen belül, közvetetett szabadrúgást kaptak a hollandok, mivel szabálytalan volt Szoboszlai kirúgása. Az egész magyar csapat beállt a gólvonalra, négyen álltak oda a hollandoktól, végül Gakpóra jött ki a figura, de lapos lövése elakadt Dibuszban. Ezt most megúsztuk.
Ez most nem múlott sokon, Gapko remek ütemben ugratta volna ki Zirkzee-t, de éppen odaért Dárdai, aki közbelépett, így nem alakult ki ziccer. A magyar kirúgást most Szoboszlai végezte el Dibusz helyett, hátulról indult volna a magyar támadás, de az előreívelt labda rossz volt Vargának, lesen volt.
Van Dijk ugratta volna ki Reijnderst saját térdeléről, de az elsőre jónak tűnő labda végül veszélytelen volt, mivel lesen helyezkedett a hollandok középpályása. Reijnders ugyan még visszasarkalta a labdát, de ez már játékon kívül volt.
Remek támadás, magyar labdaszerzés a felezővonalon, Nagy Zsolt kapta a bal szélen, cipelte egy ideig, jó ütemben kanyarított középre, Vargának magas volt, de a hosszún Sallainak tökéletes, aki a kapuba passzolta a labdát, vezet a magyar válogatott, kihasználva első valamirevaló helyzetét, 1–0!