Szoboszlai újra kezdő volt, a Liverpool tartalékosan is továbbjutott a Ligakupában
Szoboszlai visszakerült a Liverpool kezdőcsapatába, igaz „csak” Ligakupa-mérkőzésen, a Brighton ellen. A sorozatban címvédő Liverpool vezetőedzője, Arne Slot ezúttal a támadó szekcióban, hamis kilencesként számított a magyar játékosra.
A mérkőzés első helyzete a Brighton előtt adódott, Lamptey óriási lövést eresztett meg távolról, a harmadik számú kapus, Vitzslav Jaros azonban időben reagált, és bravúrral védett. Később a tartalékos Liverpool is eltalálta riválisa kapuját, Szoboszlainak és Robertsonnak is volt kísérlete, de gól egyikből sem született.
A második félidő elején viszont megzörrent a Birghotn hálója. Egy perce sem tartott a játékrész, Cody Gakpo csodás szólója végén, a tizenhatos vonaláról lőtt a kapu jobb oldalába, 0–1. Sőt, néhány perccel később újra Gakpo volt a főszereplő, a holland támadó Lamptey elől lopott labdát, meglódult a bal szélen, belépve a tizenhatoson belülre pedig lapos lövéssel kilőtte a jobb alsó sarkot, 0–2.
Szoboszlait végül a 71. percben cserélték le, Darwin Núnez jött a magyar középpályás helyére, Slot pedig több olyan fiatal játékosának is lehetőséget adott az utolsó percekben, akik nem lépnek pályára a Premier league-ben. Az utolsó 10 percben végül a Brigthon is betalált, Ferguson távoli lövését csak kiütötte Jaros kapus, a kipattantót Adingra vágta be közelről, 1–2. Néhány perccel később Luis Díaz szintén egy kipattanó labdára csapott le, és lőtt gólt, a végeredményt pedig az eddig többet hibázó Lamptey állította be, így a vége 2–3.
A Liverpool összességében magabiztosan abszolválta a feladatot, és jutott a Ligakupa negyeddöntőjébe.
Angol Ligakupa, nyolcaddöntő
- Brighton–Liverpool 2–3 (0–0)